Bartkó Péter Szilveszter versei

a tenger mégsem

a végtelen.

hanem ami elmossa.

a semmiből kitüremkedőt.

mint a többi táj. ő sem ismétli magát.

s nem ismétlődünk benne mi sem.

kijelöljük a bójákon túli távlatot.

de a hullám végül visszavet.

felkínálja magát a féléber pillanat.

hogy beleharapjunk a fák alatt.

 

valamiért jöttünk.

de mint a mohó turisták.

akik nem értik a helyet.

hiánnyal távozunk.

 

 

Oldalak: 1 2 3