Bartkó Péter Szilveszter versei
a tenger mégsem
a végtelen.
hanem ami elmossa.
a semmiből kitüremkedőt.
mint a többi táj. ő sem ismétli magát.
s nem ismétlődünk benne mi sem.
kijelöljük a bójákon túli távlatot.
de a hullám végül visszavet.
felkínálja magát a féléber pillanat.
hogy beleharapjunk a fák alatt.
valamiért jöttünk.
de mint a mohó turisták.
akik nem értik a helyet.
hiánnyal távozunk.
