Bolvári-Takács Gábor: Kísérlet pataki diákszövetség létrehozására, 1917

I. A pataki öregdiák-mozgalom kibontakozása

A mai értelemben vett öregdiák mozgalomról Magyarországon csupán a 19. század végétől beszélhetünk. Ahhoz ugyanis, hogy a végzettek az iskolájukkal fenntartott egyéni kapcsolatok helyett felismerjék a közös fellépésben rejlő előnyöket, több olyan tényező együttes fennállására volt szükség, amelyek csak a polgári fejlődés meghatározott fokának elérésével jelentek meg.[1] A hagyomány szerint 1531-ben alapított Sárospataki Református Kollégium számára azonban fennállásának első három és fél évszázadában sem volt ismeretlen, hogy a végzett növendékek visszatérnek és támogatják iskolájukat.[2]

Jelenlegi ismereteink alapján az első sárospataki öregdiák baráti kör a kiegyezés után négy évvel, 1872-ben kezdte meg a működését Budán. A „Sárospataki Kör” alapszabálya és a belügyminisztériumnak címzett, 1872. február 11-ei keltezésű nyilvántartásba vételi kérelme a Magyar Országos Levéltárban fennmaradt. Az alapszabályok első cikke szerint „Az egylet címe: Sárospataki Kör. Célja: Tudományos és szépirodalmi művek és felolvasások, pályaművek és bírálatok írása által tagjaival a szellemi munkásságot megkedveltetni és azoknak arra alkalmat nyújtani.” A tagok jogairól és kötelezettségeiről így szól: „A kör tagjai rendesek, tiszteletbeliek és levelezők. Rendes tagjai lehetnek a körnek oly feddhetetlen jellemű egyének, kik a Sárospataki Református Főiskolában vagy az ottani Államképezdében legalább egy évig tanultak, egy tag által ajánltatnak és nevüket az egylet jegyzőkönyvébe saját kezűleg alájegyzik az alapszabályoknak.” Nemcsak arról volt tehát szó, hogy Magyarországon a kiegyezést követően néhány évvel a volt pataki diákok eljutottak a társadalmi közélet olyan fejlettségi szintjére, hogy azonos érdekeiket felismerve baráti kört alakítottak, de figyelemreméltó az a kitétel is, amely a volt pataki diákokat nem csupán a református főiskola, de az Államképezde (mai szóval: a tanítóképző) diákjai közül is befogadta. A képző ekkor még csupán három éve volt állami intézmény, hiszen 1857–1869-ig a református kollégium keretében működött.[3] A sárospataki diákok tehát a 19. század második felében a kibocsátó intézmény jogállásától függetlenül egységesen pataki diáknak vallották magukat.[4]

Az öregdiák-mozgalommal kapcsolatos korábbi kutatások a szervezeti megerősödést szinte kizárólag a Pataki Diákok Országos Szövetsége (PADOSZ) 1928. október 6-án, Sárospatakon történt megalakulásához kötötték.[5] A Sárospataki Református Főiskola imatermében tartott alakuló közgyűlésen a több mint másfélszáz résztvevő a Szövetség elnökévé Kazinczy Gábor ny. kúriai bírót, főtitkárává Novák Sándor gimnáziumi tanárt választotta meg, társelnökök lettek Finkey Ferenc jogtudós és id. Meczner Béla. A következő évek során a PADOSZ komoly szervező és anyagi erőforrás-gyűjtő munkát végzett, amelyből szobrok, emléktáblák létesültek, kiadványok jelentek meg, ösztöndíjas diákok tanulhattak. Mindez 1931-ben tetőzött, a Kollégium fennállásának 400 éves évfordulójára szervezett ünnepségeken. A szövetség élen járt az öregdiákok politikai érdekérvényesítő képességének kiaknázásában: a kollégiummal és az egyházkerülettel közös lobbizások jelentősen hozzájárultak az iskola harmincas évekbeli fellendüléséhez, az intézmény számos épülettel és más beruházással gazdagodott. A PADOSZ ténylegesen 1943-ig működött.[6]

E szervezet előzményét a Pataki Diákok Szövetsége (PDSZ) 1921. március 12-én, Budapesten történt megalakulása jelentette. A döntést, Panka Károly országgyűlési könyvtárigazgató és Tóth Endre kezdeményezésére, 25 volt pataki diák határozta el. A társaság alapszabály nélkül, baráti kör jelleggel jött létre, formális székhelyéül az Országház szolgált. Évente több alkalommal társasvacsorát rendeztek, 1929-ig összesen 30 alkalommal, amelyeken mindig elhangzott valamilyen pataki vonatkozású előadás, amelyek később nyomtatásban is megjelentek. A csoport adományokat gyűjtött, iskolai ösztöndíjakat alapított, 1927-ben Panka Károly és Komáromi János szerkesztésében kiadták A pataki diákvilág anekdotakincse I. kötetét. A PDSZ, amelynek elnöke Panka Károly volt, 1929. november 8-én alakult át a PADOSZ Budapesti Egyesületévé, és mint a legaktívabb fiókegyesület, továbbra is sikeresen működött. Elnöke Panka maradt, akit már 1928-ban megválasztottak a PADOSZ egyik alelnökévé.[7]

Kutatásaim alapján néhány évvel ezelőtt felhívtam a figyelmet arra, hogy a pataki öregdiák mozgalom jelentős, történeti értékkel bíró eseménye volt a Sárospatakot Oltalmazó Liga 1916-ban történt megalakulása.[8] Mindez összefüggött azzal, hogy Patakon időről időre felröppentek olyan kezdeményezések, amelyek az iskola felsőfokú egységeit a nagyobb fejlődés ígéretét kínáló Miskolcra kívánták költöztetni. Szinyei Gerzson gimnáziumi tanár már 1877-ben röpiratot tett közzé Válasz azoknak, akik a sárospataki jogakadémiát Miskolcra akarnák áthelyezni címmel.[9] Ugyanezek az erőfeszítések újult erőre kaptak az első világháború alatt, mígnem 1916. március 14-én a Sárospataki Református Főiskola teológiai és jogi akadémiájának tanári kara együttesen kérte az egyházkerületi közgyűlést, hogy a reformáció 400. évfordulójára, tehát 1917-re helyezzék át az intézményt Miskolcra, ahol a kiegyensúlyozott működés mellett az egyetemi rang elérése is lehetségesnek tűnt.[10]

A hír fővárosi lapokban is megjelent, s a Budapesti Hírlapban olvasói vita bontakozott ki. Ebben a vitában szólalt meg Waldapfel János – a Finkey Ferenc szerint „soha Patakon sem járt lelkes tanügyi ember” – és Sárospatakra utazott a Sárospatakot Oltalmazó Liga megszervezésére. A mozgalom 1916. április 30-án a pataki községházán bontott zászlót, majd május 7-én a fővárosban került sor tárgyalásokra és az alapszabály-előkészítő bizottság létrehozására. A pataki delegáció tagjai Bessenyei Zénó járási főszolgabíró, Csajka Endre takarékpénztári igazgató, Ferenczy Árpád jogtanár, Harsányi István gimnáziumi tanár, Hodossy Béla tanítóképzős igazgató és Zilahi Kiss Jenő hitelbanki főkönyvelő voltak, és megjelent még közel félszáz pataki öregdiák. A Liga alakuló közgyűlése május 28-án zajlott le Budapesten. A testület tb. elnöke hg. Windischgraetz Lajos ogy. képviselő, elnöke Szinyei Gerzson lett. Alelnökké választották Gonda Béla miniszteri tanácsost, Enyiczky Gábort (mindketten részt vettek az alapszabály kidolgozásában), Hodossy Bélát és Waldapfel Jánost. A titkár Harsányi István, a pénztáros Zilahi Kiss Jenő lett. A Liga június 12-én Sárospatakon fiókcsoportot hozott létre, az alakuló ülésen mintegy nyolcvan személy jelent meg. A pataki fiók díszelnöke hg. Windischgraetz Lajos, elnöke Szinyei Gerzson, társelnöke Molnár Viktor országgyűlési képviselő, alelnökei Harsányi István és Hodossy Béla, titkára Gulyás József, pénztárosa Zilahi Kiss Jenő, ügyésze Kiss Sándor jogtanár lett. A mozgalom szélesedését bizonyítja, hogy további 19 tiszteletbeli tagot választottak és 88 fős választmányt hoztak létre. Ekkor határoztak önálló lap indításáról is. Megindult az adománygyűjtés, majd 1916. július 1-jén megjelent a Sárospataki Hírlap első száma, főszerkesztője Szinyei Gerzson, felelős szerkesztője és kiadója Gulyás József volt.[11]

Az egyházkerületi közgyűlés 1916. november 23-án határozatban rögzítette, hogy megköszöni a Ligának az addigi 11.300 korona összegű gyűjtését és a főiskola ügyében kiküldendő egyházkerületi bizottságban az elnöke helyet kap. A Liga pénzvagyona 1917 szeptemberében már 15.994 korona volt. A vezető testületek a 1916-ban és 1917-ben rendszeresen tanácskoztak, bár a Belügyminisztérium nem hagyta jóvá a benyújtott alapszabályokat, mert a háború miatt csak hadi jótékonysági célokkal lehetett egyesületet szervezni.[12] Eredeti célját a mozgalom végül is elérte, hiszen az egyházkerület nem fogadta el az iskola áthelyezését szorgalmazók indítványát. Ettől függetlenül a jogakadémia, az államsegély megvonása miatt, 1923-ban mégis bezárni kényszerült. A nagy tekintélyű elnök, Szinyei Gerzson 1919-ben bekövetkezett halála után az ügyeket továbbvivő Harsányi István 1923 januárjában jelezte a Liga csatlakozási szándékát a Budapesten működő Sárospataki Diákok Szövetségéhez, de a jogakadémia megmentéséért általa szorgalmazott összefogáshoz így sem talál partnert és pénzt.

 

Oldalak: 1 2 3 4