Bolvári-Takács Gábor: Történetírás és szemléletformálás

Nekem egyetemi hallgatóként nagy élményem volt 1987 októberében az a debreceni konferencia, amelyet az Erdély története című kötetről rendeztek, s ahol a szerkesztők és szerzők mellett számos hozzászóló és kutató elmondhatta véleményét. Élénken él az emlékezetemben a rendkívül fürgén mozgó Makkai László professzor, aki a hozzá intézett kérdésekre válaszolva rendszeresen föl-fölszaladt a pulpitusra és az aprólékos kérdéseket boncolgató hozzászólásokra is kapásból válaszolt, bámulatos forrásismerettel, hihetetlen memóriával, s az adatokat úgy kezelve, hogy a hozzászólók számára egyértelművé vált, hogy e témakörnek, e történeti korszaknak Magyarországon akkor nem volt nála jobb ismerője. Így talán nem meglepő, hogy amikor 1985-ben Makkai László végre elnyerte méltó elismerését, és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, székfoglaló előadásában Erdély X. századi politikatörténetének bemutatását választotta, mintegy kifejezve ezzel azokat a gyökereket, amelyeket történészi pályájának kezdetén magáénak vallott.

A másik fő és átfogó témakör Makkai László munkásságában a középkori Magyarország és a középkori Európa története. Ebben a kérdésben ugyancsak a 60-as évek közepétől jelentetett meg fontos publikációkat, s ehhez tudnunk kell, hogy Makkai professzor 1946 után már Budapesten dolgozott, s az akadémia Történettudományi Intézetének haláláig tudományos kutatója volt. A középkori egyetemes történet iránti érdeklődését jelzi, hogy e területen szerkesztőként is komoly munkát végzett, 1964-től húsz éven át szerkesztette a Világtörténet című folyóiratot. Melyek e kutatási terület legfőbb eredményei? Mindenekelőtt forrásközlések. 1960-ban jelent meg az általa válogatott Árpád-kori és Anjou-kori levelek című kötet és 1968-ban a középkor történetéről összefoglaló kismonográfiát is publikált. 1976-ban jelentette meg a Feudalizmus és eredeti jellegzetességeik Európában című tanulmányát a Történelmi Szemlében, mely fontos elméleti rendszerező műnek számított. A középkori Magyarország történetével kapcsolatos érdeklődését jelzi, hogy kandidátusi értekezését még 1955-ben kuruc-kori témából írta, jóllehet később a Rákóczi szabadságharc története nem tartozott kifejezett kutatási területei közé. Egyetemi hallgatók nemzedékei nőttek fel a Hankiss Elemérrel közösen írt Anglia az újkor küszöbén című munkáján, amely 1965-ben látott napvilágot. Ez a népszerű stílusban, ugyanakkor tudományos alapossággal megírt összefoglaló mű példaértékű nemcsak tudományos eredményei, hanem közérthetősége és szinte tankönyvként való használhatósága miatt. És hát e kutatási területhez tartozik Makkai László közreműködése a tízkötetes Magyarország története című monográfiasorozat 1526 és 1686 közötti időszakot felölelő kötetében. Ebben ő volt a szerzője a Bocskai felkelésről, a 30 éves háborúról és a teljes XVII. századi művelődéstörténetről szóló fejezeteknek.

Kutatási területének harmadik nagy fejezetét a technikatörténettel és a gazdaságtörténettel kapcsolatos kutatásai jelentik. E téren nemzetközi elismertségre tett szert, hiszen a középkor technikatörténetével rajta kívül nemcsak Magyarországon, de Európában is igen kevesen foglalkoztak. Ami a gazdaságtörténeti kutatásokat illeti, forrásértékű és a magyar történettudományban példaszerű az 1954-ben megjelent munkája: I. Rákóczi György birtokának gazdasági iratai. Ezt, az azóta minden Rákóczi-korszakkal kapcsolatos tanulmányban és monográfiában idézett forrásgyűjteményt, Makkai László rendezte sajtó alá, példát mutatva ezzel a forrásközlés korszerű elveinek. A középkori technikai fejlődésről tudományos munkássága során rendszeresen publikált, és pályájának egy-egy nagyobb állomása ugyancsak e témakörhöz köthető. 1970-ben védte meg nagydoktori értekezését a középkor technikai fejlődéséről szóló értekezésével. S hogy a témához hű maradjon, 1987-ben az MTA rendes tagjává történt megválasztása alkalmából tartott székfoglaló előadásában a malom történetét és szerepét vázolta fel a középkori Európában és Magyarországon.

Az egyháztörténettel fiatal kora óta foglalkozott. Már említettük tanári munkásságát, amely bár rövid ideig tartott, nagy hatású volt Sárospatakon. Húsz évnek kellett eltelnie, míg ismét e szakterületen tevékenykedhetett, 1971-ben ugyanis a Debreceni Református Teológiai Akadémia meghívta az egyháztörténeti tanszék vezetésére, s e tisztét egészen haláláig ellátta. Sőt ezzel párhuzamosan egyházi tisztségeket is viselt, hiszen 1974-ben elnökké választotta őt az Országos Református Gyűjteményi Tanács, és 1977-től a Confessio című folyóirat szerkesztőbizottságának ügyvezető elnöke is ő lett. Debrecenben otthonosan berendezkedett, és nevéhez köthető a Közép-Kelet-Európai Reformáció Történetének Kutatóintézete elnevezésű intézmény megalapítása a kollégium keretein belül, amely bár státusszal rajta kívül eleinte nem rendelkezett, lehetővé tette, hogy a debreceni teológia egyháztörténeti kutatásai az európai tudományosság vérkeringésébe önálló intézeti szinten kapcsolódhassanak be. Ami az egyháztörténeti munkásságának publikációkban megnyilvánuló eredményeit illeti, részt vett, mint említettük a Sárospataki Kollégium történeti monográfia megírásában, ugyanúgy részese volt néhány évvel később a debreceni Református Kollégium történetéről szóló kötet létrehozásában is. Itt az 1660-tól 1703-ig terjedő időszakot írta meg, gyakorlatilag a kollégium felvirágzásának és Rákóczi szabadságharcot megelőző fénykorának időszakát. A történeti párhuzam a pataki kollégiummal nyilvánvaló, Makkai Lászlónak volt összehasonlítási alapja, hiszen a társintézményekre vonatkozó kutatásokban is tevékenyen részt vett. Természetes, hogy egyetemi tanári működése szükségessé tette tankönyv megírását. 1991-ben új kiadásban látott napvilágot a Keresztény egyház története Magyarországon a XVII. századig című egyetemi jegyzete.

Végül, de nem utolsó sorban emlékezzünk meg Makkai professzor művelődéstörténeti munkásságáról. Mint láttuk, rendkívül fogékony volt az elméleti megközelítések és a problémarendszerező, szintetizáló összefoglalások iránt. A történészek emlékezhetnek rá, az egyetemi hallgatók pedig tanultak róla, hogy a 60-as, 70-es években komoly viták folytak a magyar történettudományban a művelődéstörténet módszertani helyéről, elmélettörténeti megközelítéséről. Ezt a vitát 1967-ben Mátrai László kezdte a Századok című folyóiratban, és néhány évre rá neves történészek szóltak hozzá. 1970-ben ugyancsak a Századokban Pamlényi Ervin, Elekes Lajos és R. Várkonyi Ágnes tett közzé ezzel kapcsolatban közleményt. A következő nagy periódus 1974, amikor – most már a Történelmi Szemlében – tovább folyt a vita, amelynek alapját az akkor tervezett tíz kötetes Magyarország története módszertani megalapozása szolgáltatta. 1974-ben szólalt meg a vitában Hanák Péter, Kosáry Domokos és Niederhauser Emil, s ugyanebben az évben Makkai László is közzétette tanulmányát A művelődéstörténet, mint értékrendszerek története címmel. Makkai megközelítése abban tért el a többiekétől, hogy ő nem ideológiai vagy kritikai alapon közelített a tárgy struktúrájához, hanem művelődéstörténeti ténynek tekintett minden olyan értéket, amely a történelem fejlődését előrevitte, illetve amely jellemzője volt a társadalom átalakulásának. A vita végül 1979-ben zárult az összefoglaló és értékelő tanulmányt ugyancsak a Történelmi Szemlében Köpeczi Béla akadémikus jegyezte. Magam egyetemi hallgatóként nemcsak a történelem, hanem a népművelés szakon is rendszeresen kapcsolatba kerültem Makkai László műveivel, s az eddigi felsorolás is bizonyítja, hogy mindez nem volt véletlen: valamennyi területen értékes és maradandó művet alkotott.

Az 1989. december 1-jén elhunyt Makkai László polihisztor történész volt. Rendelkezett azokkal a tulajdonságokkal, amelyek kijelölték helyét az egyetemes történettudomány aranykönyvében. Tudományszervezői munkássága intézményeknek adott életet és új kutatási területek feltárását segítette elő. Egyetemi tanári, pedagógiai működése számtalan tanítvánnyal gazdagította a magyar történettudományt, világi és egyházi vonalon egyaránt sokan vannak, akik neki köszönhetik a tudományos pályán történt elindításukat. Makkai László európai személyiség volt, s egy olyan korban képviselt európai eszméket, amikor a világot hatalmi tömbök és politikai harcok szabdalták fel. Életútja Kolozsvártól Budapestig terjedt, de közben átfogta az egész magyar történelmet, így személyiségét büszkén vallhatja magáénak a Kárpát-medence magyarsága. Fontos feladatunk, hogy szellemiségének hatását ne engedjük kihunyni.

 

Oldalak: 1 2