Bordás István: Mai sárospatakiak– válogatás sárospataki képzőművészek alkotásaiból

Ha a művészettörténetet ismerő ember betéved Nagybánya egy-két megmaradt szűk utcájába vagy főterére, esetleg távolról szemléli a város ikonikus református templomának tornyát, könnyen úgy érezheti, hogy ismerős ebben a városban. Még akkor is, ha soha nem járt itt. Ha az irodalomban, történelemben járatos ember sétálgat Sárospatak utcáin, könnyen úgy érezheti, hogy ismeri ezt a helyet, még ha először is veti ebbe a kisvárosba jó sorsa.

Genius loci – „a hely szelleme” az a fogalom, amely legjobban leírja ezt az érzést. Hamvas Béla írja: „A hely sohasem definiálható, ezért a helynek nincs tudománya, ellenben van költészete, művészete és mítosza.” Úgy vélem sem Sárospatak, sem pedig Nagybánya nem szűkölködik a költészetben, a mítoszokban. Főleg nem a művészetben. Az egykori nagybányai festőiskola olyannyira része a magyar képzőművészet történetének, hogy sokan szinte azonosítják vele. Az egykori sárospataki művésztelep szintén fontos alkotója a magyar piktúra históriájának, még ha közel sem annyira közismert, mint a nagybányai.

A hely szelleme egykor kialakul, de el is enyészhet, ha nem táplálják folytonosan valami újjal, valami fontossal. Ha nem teremtődnek új mítoszok, nem adódnak hozzá újabb történetek és leginkább művek. A mai nagybányai képzőművészetnek éppúgy nincs mit szégyenkeznie e tekintetben, mint ahogyan Sárospataknak sem. Élnek és alkotnak képzőművészek szép számmal mindkét városban. Dolgoznak, és munkásságukkal egyre újabb mozaikkockákat adnak hozzá a nagy egészhez, a városok egyedi – semmihez sem hasonlítható – arculatához.

A Sárospataki Képtár kettős képzőművészeti bemutatójának első eseményéről már beszámoltunk a Zempléni Múzsa hasábjain (XIV. évf. 4. szám, 2014. tél). Egy évvel ezelőtt kortárs magyar nagybányai képzőművészek mutatkoztak be Sárospatakon. Az akkori tárlat párjaként 2015 szeptemberében pataki képzőművészeknek nyílt tárlat Nagybányán Mai sárospatakiak címmel. A képzőművészeti válogatást aztán a Magyar Festészet Napja alkalmából itthon is kiállították a sárospataki Újbástya Rendezvénycentrum Urbán György kiállítótermében. Az öt művész, Fazekas Balogh István, feLugossy László, Molnár Irén, Sándor Zsuzsa és Stark István legújabb munkáit hozta el a kibővített tárlatra. Ezzel segítették a kiállítást szervezők azon szándékának megvalósulását, hogy bemutassák hol tartanak ma a városban élő professzionális képzőművészek.

Fazekas Balogh István kiállításon bemutatott táblaképei és három dimenziós kompozíciói a művész azon, több évre visszanyúló, vizuális kísérletsorozatának részei, amelyben a látvány a tér és a színek viszonyát kutatja. A korábban csak síkban folytatott vizsgálódásai a kiállításon is jelen vannak. Különös, számítógéppel készített munkái nyomatok. Ugyankor olyan látványelemekkel operálnak, amelyek épp azt kutatják, hogy az elektronikus eszközök színalkotási képességeivel mennyire lehet elérni festészeti hatásokat. Különösen izgalmasak a legújabb térbeli munkái. A térbe „átültetett” színek és a látványelemek ritmusa, a megvilágításból eredő fényhatások és a mozgás együttese rendkívül izgalmas effektusokat hozott létre. A figyelmes szemlélő nem csak azt fedezheti fel, hogy a különböző nézőpontok mennyiben változtatják meg a látvány színhatásait, hanem azt is, hogy a kompozíciók mozgásából eredő effektusok mennyire képesek új hatásokat létrehozni a mozgás és a fények eredőjeként.

feLugossy László univerzális művész abban az értelemben, hogy munkássága sokféle művészeti kifejezésmódhoz köthető. Egyszerre zenész, videó művész, performer, költő és persze festő is. Konceptuális művész, aki a világról alkotott gondolatait közvetlenül fejezi ki munkáival. Festészeti munkái gyakran tartoznak a klasszikus táblakép festészeti kategóriába. Ugyanakkor jellemző rá, hogy a különböző technikákat bátran ötvözve, az installáció és a montázs határán mozogva, szinte önálló festészeti irányt alkot. Gazdag képi fantáziája sokszor lépi át a műfajok közötti határokat, bátran variálva őket. Ez jellemző e tárlaton kiállított műveire is. Néhány kisebb, „klasszikusnak” mondható festményének ereje elsősorban a széles asszociációs lehetőségekben rejlik. A kiállítás egyik meghatározó munkájaként kiállított egy nagyméretű páros képet, amely már az installáció kategóriájába sorolható. A kollázs, a plasztikai technikák ötvözéseként született nagy hatású mű itt került először a látogatók elé.

Molnár Irén a klasszikus „plein air” festészet hagyományainak folytatója. Leggyakrabban akvarellel dolgozik, de kedvenc témájánál a városnál maradva, szívesen kirándul más technikákat alkalmazó festészeti világba is. Kiállított táblaképeinek gerincét most is az akvarellek alkotják. Frissességükkel, lehelet könnyű festői letéteikkel mindig elvarázsolják a nézőket. Gyakran Sárospatak festőjeként emlegetik, köszönhetően témaválasztásának. Finom érzékenységgel ábrázolja a település intim részleteit, kis utcáit, tereit, hangulatos épületeit. A közönség számára újdonság erejével hatottak azok a különböző méretű olajképei, amelyeken szélesebb perspektívában tekintett szeretett városára.

Sándor Zsuzsa piktúrája a projektív művészet körébe sorolható. Látványok emléklenyomataiból, emberi rezdülések, moccanások érzékleteiből festi meg képeit. Az állandóan változó emberi kapcsolatok, a közeledések, távolodások, a feszültségek és egymás felé fordulások mind-mind inspirálói művészetének. A megragadott érzelmi pillanatokat festői gesztusai  oly módon érzékeltetik, hogy azok képesek visszatükrözni a mulandóságukban is meglévő állandóságot. Az áttetsző figurák megragadott állapotát lehelet finom ecsetkezeléssel ábrázolja. Érzékeny, a lélek legmélyére hatoló művészet ez. A figyelmes szemlélőt az emberi lényeg egy kis szeletének megértésével ajándékozza meg Sándor Zsuzsa művészete.

A patakiak számára Stark István leginkább talán onnan ismert, hogy 1998-ban megalapította a Tolcsvai művésztelepet, amely a hazai land art egyik bástyájává vált az elmúlt években. Jelenlegi piktúrája non-figurális. Közel tíz éve kutatja a fényhatásokat, a fénytörés optikai jelenségeit. Ez irányú kísérletei vezettek el oda, hogy üveggyöngy alapozású, transzparens festékkel kidolgozott alkotásai az optikai hatásokat kihasználva érdekes módon változnak. Más-más nézőpontból szemlélve alapszínük, sokszor a megjelenő motívumok is módosulnak. Vizuális kísérletei egyszerre vizsgálják a fénytörés és visszaverődés hatásait és a hullámok természetét. Ezek a kísérletei mind táblaképein, mind pedig grafikai munkáin jól nyomon követhetőek.

Sokszínű kép fogadta a látogatókat a Mai sárospatakiak című tárlaton. Öt különböző karakterű művész mutatta be legújabb munkáit az érdeklődő közönségnek. A mozaik mégis egységes. Sárospatak kulturális arculata gyarapodott a tárlat megrendezésével.

 

(A felsorolt kiállító művészekről lapunk korábbi számaiban részletes művészportrékat közöltünk: Dobrik István: „A tudós agyával, a költő szívével, a festő szemével…” Gondolatok Fazekas Balogh István művészetéről = IX. évf. 2009. 1. szám; Tatai Erzsébet: A semmi a mindenható. Esszé feLugossy Lászlóról = II. évf. 2002. 2. szám; Sándor Zsuzsa: Áttűnő színek és fények. Molnár Irén művészete = II. évf. 2002. 3. szám; Bolvári-Takács Gábor: Képzőművészet és pedagógia. Sándor Zsuzsa arcai = IV. évf. 2004. 2. szám; Szombathy Bálint: Tájértelmezések Tolcsván. A Land Art Művésztelep tizenkét éve = X. évf. 2010. 3. szám.)