Aktuális

Az egykori Sárospataki Népfőiskola dokumentumai a web-en

A Sárospataki Népfőiskolai Egyesület megszűnése után a szervezet dokumentumai a Zempléni Múzsa Alapítványhoz kerültek. A dokumentumok feldolgozása és közzététele megkezdődött. Az első ütemben a fellelhető fotókat és a Mécsvilág számai tesszük közzé az erre kialakított portálon. http://nepfoiskola.zemplenimuzsa.hu/   Tovább...

Lapbemutató Kolozsváron

Kolozsváron a Györkös Mányi Albert Emlékházban mutatkozott be a Zempléni Múzsa. A Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Észak-magyarországi Képviseletével közösen szervezett lapbemutatót május 24-én tartották a kolozsvári közművelődési intézményben. A rendezvény házigazdája Dáné Tibor, a Művelődés főszerkesztője volt. Tovább...

A Múzsa az Elektronikus Periodika Archívumban

A Zempléni Múzsa folyóirat és az Országos Széchenyi Könyvtár Elektronikus Periodika Archívuma (EPA) együttműködésnek köszönhetően az folyóirat eddig megjelent összes száma olvasható az archívumban. (A letöltések itt érhetőek el.) Külön köszönet Uri-Kovács József könyvtárosnak és munkatársainak azért, hogy néhány 2001-es, 2002-es lapszámok szekennelését megoldották, hiszen ezek pdf változati nekünk csak nehezen olvasható formában volt meg. […] Tovább...

2,5 millió forinttal támogatta az NKA lapunk 2016. évi lapszámainak kiadását

A támogatott lapok listája az alábbi linken tekinthető meg: http://www.nka.hu/dontesek/kollegiumi_dontesek/kozmuvelodes_160331   Tovább...

Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Bordás István, lapunk lapigazgatója

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át 2016. március 11-án a Pesti Vigadóban. Az ünnepségen Balog Zoltán a kitüntetettekhez szólva elmondta: „Munkájukkal nemcsak önmaguk szűk körében nyitnak távlatokat és építik fel azokat, hanem egy […] Tovább...

Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Kultúrájáért díjat kapott Bordás István

„A kitüntető díj annak a személynek vagy közösségnek adományozható, aki, vagy amely Borsod-Abaúj-Zemplén Megye területén, a kultúra ápolása, fejlesztése és a közösségi művelődés érdekében huzamosabb időn át kiemelkedő tevékenységet folytatott, illetőleg a kulturális közművelődési hagyomány feltárása és közreadása területen kivételesen magas színvonalú, példaértékű eredményt ért el. Különösen a közösségi művelődés, a kultúra szervezése, az amatőr […] Tovább...

Lapunk főszerkesztője tartotta a kultúra napi megemlékező beszédet Sárospatakon

Sárospatak Város Önkormányzatának felkérése a város 2016. évi Kultuta Napi megemlékezésén az ünnepi beszédet  Bolvári Takács Gábor mondta.   A beszéd teljes terjedelmében ITT olvasható!   Tovább...