Crescendo con Spirito – beszélgetés Füzesséryné Dudás Eszterrel

(Az interjút készítette: Mesterházi Gábor)

Füzesséryné Dudás Eszter brácsaművész a magyarországi Crescendo-mozgalom lelke. Művészeti vezetőként ő az egyik motorja az idén tizenkettedszer megrendezendő Crescendo Nyári Akadémiának, amelynek helyszíne másodszor lesz Tokaj. Előtte tíz alkalommal Sárospatak, Eszter szülővárosa adott otthont a kéthetes, nemzetközi kulturális fesztiválnak és mesterkurzus-özönnek.

 

Hogy kezdődött, honnan jött a nyári akadémia ötlete?

 

– A kezdetek kezdete még nem a Crescendo neve alatt zajlott. A diplomázásom környékén tagja voltam a Parlament imacsoportjának, mindig kedd reggel ültünk össze. Itt megtanultam nagyobb célért – ott főleg az országért – imádkozni, egy társadalmi réteget, több embert érintő ügyet hordozni. Az imacsoport később felfüggesztődött, de hiányzott ez a helyzet: nem egy gyülekezethez tartozni, hanem különböző hátterű emberekkel közösségben imacsoportot alkotni. Nem sokkal később jött az ötlet Timothy Bentch-en (amerikai származású misszionárius, aki évekig élt és dolgozott elismert tenorként Magyarországon – a szerk.) keresztül, hogy mi lenne, ha keresztény zenészek kedd reggelenként összejönnénk imádkozni. Így alakult ki egy imareggel, a Crescendo csapatának „kemény magjával” 2002-2003 körül. A csapat közösséggé, baráti társasággá érett, s hamar jött az igény, hogy csináljunk együtt egy nagyobb horderejű dolgot. Egy szombati egész napos együttlét során Timothy megkérdezte, nem lenne-e valakinek ötlete valami nagyobb szabású közös megnyilvánulásra.

Ezekben az években a váci konziban tanítottam, s az az ötletem támadt, hogy ott lépjünk föl az imakörrel mint keresztény zenészek, s amit játszunk, azt szavakkal is támasszuk alá, hogy mit miért játszunk. Azt gondoltam, fontos a konzisok számára, hogy ne csak tanárként ismerjenek minket, hanem emberként is, és mi is tudjunk nekik mást, másképp adni, mint az órákon. A 2003. április 16-i koncert lett az első „crescendos” rendezvény. Az iskola vezetése a kezdeményezést nagyban támogatta (elsősorban Benyus Sándor, az igazgatónk). Közreműködött a Dominkó házaspár, én és a férjem, Füzesséry Attila, Dónusz Katalin és Timothy Bentch. Az egyik előzetes egyeztetésre Timothyt is elvittem. A vonaton beszélgettünk, s ott, a vonaton született meg a nyári akadémia ötlete. Említettem, milyen fontos lenne, hogy a diákok érettségi vagy diploma előtt maradandó élményekhez jussanak, a bibliai értékrend mentén valami olyanhoz, mely akár egész életüket meghatározhatja. Tudtuk, hogy egy egyszeri koncert mély élmény lehet, de az ilyen nagyszabású célhoz nem elég. Az én ötletem volt, hogy az életre szóló élmény kerete lehetne egy nyári tábor. Amikor együtt lakunk, jobban megismerjük egymást, jobban hatunk egymásra. A helyszín pedig régóta adott volt, nemcsak azért, mert Sárospatak a szülővárosom, hanem mert gyerekkoromban sok zenei táborban megfordultam, s tudtam, mit jelent, mikor az ember kilép saját közegéből, ismeretségi köréből, s szintén szakmai, de új közegben lehetősége van kapcsolatok építésére, illetve új értékrend formálhatja.

Úgy nőttem fel Sárospatakon, hogy épp akkor indultak a Zempléni Művészeti Napok, Rolla János vezetésével, ami fantasztikus élmény volt, de fiatal zenésznövendékként hiányoltam, hogy miért nem kapcsolódik egy ilyen eseményhez mesterkurzus. Emellett „Pataki muzsikusok” címmel zeneiskolai táborban vettünk részt, ami közösségileg és szakmailag is inspiráló közeg volt, Péczeli István vezetésével. (Patakról már akkor is hiányoltam egy magas szintű – konzervatóriumi vagy akár felsőfokú – zenei jelenlétet.)

Már csak az volt a kérdés – Timothy részéről –, hogy csak magyaroknak vagy külföldieknek is szólna-e a nyári akadémia, én pedig lelkes huszonévesként azonnal rávágtam, hogy természetesen legyen ez a tábor nemzetközi.

 

Ekkoriban a keresztény zenészeket összefogó nemzetközi Crescendo mozgalom már létezett. Hogy találtak egymásra?

 

– A sógornőm, Füzesséry Mónika hegedűművész baráti körén keresztül régóta hallottunk róluk. Timothy vette fel a kapcsolatot Beat Rink svájci református lelkésszel, a Crescendo International vezetőjével, s elmondtuk neki terveinket. Ezt a beszélgetést hamar komoly szervezés követte. A legnagyobb lelkesedéssel, naivitással és tapasztalatlansággal vágtunk bele. Mindenki azt adta bele, amije van: ki a lendületét, ki a kapcsolatrendszerét. Én Sárospatakon kezdtem szervezni, volt, ahol elutasítottak, de a lehetőséget megkaptuk. 2004-ben így jött létre az első Crescendo Nyári Akadémia a Tengerszem Kempingben. A zeneiskolában, a Comenius Tanítóképző Főiskolán, az Árpád Vezér Gimnáziumban voltak a mesterkurzusok, ami a kempingtől jó félóra séta, a nyári melegben csellóval a háton elég szép kihívás. Az első akadémián 160-an voltunk, ám ekkor még nem volt internet: faxon, olvashatatlan cirill betűkkel érkeztek a jelentkezések, a hanganyagok pedig kazettákon. Timothy misszionáriusi minőségében bérelt számunkra egy kis irodát a Kodály köröndnél, a Szív utca 20-ban, itt szerveztük meg a Nyári Akadémiát négyen: Beat Rink, Timothy Bentch, Kovács Fruzsina és én.

Mindig is a Sárospataki Református Kollégiumba álmodtam az akadémiát, hiszen ott a helye, már csak a szellemisége miatt is, ám oda még hosszú évekig nem tudtunk hazatalálni. 2005-től a Comenius Tanítóképző Főiskola adott otthont a nyári akadémiának, 2009-ben pedig Végh Balázs lett a református kollégium főigazgatója, vele tudtuk megtárgyalni, hogy átkerüljön az akadémia a kollégiumba. Promenádkoncerteket tartottunk már korábban is ott, kerestük, hogy tudunk meglevő eseményekhez csatlakozni, így léptünk fel például egy református vezetői találkozón a Református Kollégium imatermében, 2007-ben. Beatot nagyon megragadta az imaterem miliője, s rögtön mondta: ez lenne az ideális központ.

Amikor Végh Balázst másfél évvel később megkerestük, már sikerült elérni, hogy a nyári akadémia bázisa a Sárospataki Református Kollégium legyen. Sose felejtem el azt a vasárnapot 2009 januárjában, mikor Beat megérkezett Pestre, nekünk aznap Gödöllőn koncertünk volt, hétfő reggel viszont megbeszélésünk Végh Balázzsal. Úgy gondoltuk, a koncert után este együtt elmegyünk Sárospatakra, hogy biztosan ott legyünk másnap a korai megbeszélésen. Azonban ahogy Pál apostol is hajótörést szenvedett küldetése közben, a mi autónk Miskolc előtt 17 kilométerrel leállt: leégett a motor. Mínusz 14 fokban ott álltunk az autópályán a sötétben, ám csodák folyamata révén jött a megmentés, és reggel 9-kor kezdődhetett a megbeszélés. Ez nekünk több százezer forintba került, de soha nem éreztem kidobott pénznek. Ez is csak megerősített elhatározásomban, sőt a későbbi évek is igazolták.

Oldalak: 1 2