Csapó Angéla versei

Vázlat

 

 

A nem szeretnek nincs miértje.
Nincs kettőnkről érvényes mondat.
Amit tudok, töröltem, korrigáltam
annyiszor, hogy a meggyötört papír
átszakadt, s nem olvasható ki semmi.
Nem tudtál szeretni, persze, én néha
mégis elképzeltem, ez például baj volt.
Nagy, buta csönd lett belőle, bizonytalan
körvonalak. Belém dermedő idő, miközben
órák zuhognak alá, és én, mint valami világot
szétfeszítő buborék, ülök ebben a valótlan,
dobhártyaszaggató csöndben. Félig sírnék,
félig rettegek. Halálos boldogan.

 

 

 

Négysoros

 

Ma béke van. Nincs is kedvem
szóval karcolni szét.
Vagyok a világban, mint a sejt a testben,
s közben fölöttem tintát old az ég.

 

 

 

Kísérlet

 

Visszavágyom a racionálisba,
anyám világa kéne,
a kék pirula gyerekkoromból,
hogy legyen, mint akkor, az Anyag,
s minden szorongásomra
materialista feloldás, a tudat,
hogy ha több dolgok vannak is,
ki fogom őket nőni idővel,
az elme tisztára sepert udvar ,
rendszertanilag besorolt szörnyek
a sötétben, nem úgy, mint ma,
fényes dél, minden látszik,
semmi se stimmel, megreccsen
egy régóta halott szék, fekete
macskánk arra ül, aki fél,
ami most van, még nincs neve,
de nem űzi el kakasszó.
Szabadíts meg.