Farkas Gábor versei

Hajnalban

 

A város hajnalban –

vasbeton nyújtózó roppanása,

görnyedt oszlopok

égben fakadó, összeérő

párhuzama.

Rendezett köveken

taposó csend.

 

Terpeszben a hidak,

az ismeretlen háziúr

a csillagtalan létbe kirak –

és az utakon dermed a semmi.

 

A póznák tetejét éri az ég,

és nincs hová hazamenni.

 

 

 Töréspont

 

Kontúr nélkül a táj

hold rázta függönyként

elbomló végtelen

 

mint fásult csillagok

lopódznak a szavak

elhalt emlékeken

 

mint fásult csillagok

fénytelen köntöse

a száraz félelem

 

Kontúr nélkül a táj

hangod szélcsend: érint

és rezzenéstelen

 

 

Végleg oldódó

 

én lenni eltéved

nem talál hol utca

 

ház otthon társ

 

Hol??

 

Hol van a végleg

oldódó magány,

mikor az ember

átlép önmagán?

 

 

Megérkezések

 

Vagonok csendje

rozsda és penész

nincs harag se gúny

csak felismerés

 

Megérkezések

folyton elkésve

ázott plakátok

feszületébe

 

Palánk és kereszt

között hallgatok

morajlanak a

fásult csillagok