Gupcsó Ágnes: Egressy Béni, az „ember és magyar”

 

1833. január 23-án a sárospataki református kollégiumot elhagyó diákokat számon tartó jegyzékbe három nevet írtak be: „Joannes Kovács, Iuratus” Csátra távozott rectornak, aki két segédtanítót, praeceptort is vitt magával, „Beniamin Egresit” és „Franciscus Szentmiklósit”.

Egressy Béni távozása a kollégiumból anyagi kényszerűségből történt. Édesapja, Egresi Galambos Pál – akár annak két fivére, Ábrahám és Salamon – maga is e falak között tanult, s nem úgy képzelte, hogy fiának ez a lehetőség már ne adasson meg. 1827-ben bekövetkezett korai halála azonban Béni fia számára más utat jelölt ki.

Egresi Pál a hazai tanulmányok után külföldön is fejlesztette tudását, Jénából hazatérve 1803-tól a lelkészi hivatásnak élt, ahogyan első házasságából született Pál fiát is lelkésznek nevelte. Első szolgálati helye, Jánosi után Putnokon hirdette Isten igéjét. Apja, Mózes – ragályi majd tardonai lelkész – feleségével, a dédesi prédikátor, Bogdányi István Anna nevű leányával szolgálati ideje leteltével a csodálatos Pitypalatty völgyben, Parasznyán vett kis házába költözött. Talán rokonainál tett látogatásai alkalmával találkozott Pál a miskolci gimnázium egykori tanárával, Komjáthy Ábrahámmal, a tudós lelkésszel, akinek pályája, sokoldalú műveltsége, széles látóköre igazi, követendő mintául szolgálhatott számára. 1806-ban az ő nevelt lányát, Juhász Juliannát választotta gyermekei anyjául. Ettől kezdve a Sajó mentének kis falvaiban, előbb Lászlófalván, majd 1816-ig Kazincon szolgált. Igazi polihisztor volt, kiváló szónoki képességgel, költői vénával és zenei tehetséggel, jó hangi adottsággal rendelkezett, elsajátította a zenei alapismereteket, és több hangszeren (fuvola, hegedű, zongora) is tudott játszani. Ebbe, a mélyen gyökerező református hagyományokat őrző, ugyanakkor a művészetek iránt érzékeny családi környezetbe született meg kétszáz éve, 1814. április 21-én Egressy Béni.

A szülővárost elhagyva a kisiskolás éveket már Sajókápolnán töltötte, majd a családi hagyományokat követve Miskolcon folytatta tanulmányait. A város ekkortájt döntött arról, hogy az egymást váltó vándortársulatok számára megpróbálnak méltóbb játszóhelyet teremteni, s 1823-ban meg is nyílt az első kőszínház. A színház világa rendkívüli vonzerőt gyakorolt az ifjúságra, a reformkor nemzetébresztő szellemisége számos református diákot terelt az „igehirdetés” e sajátos megnyilvánulási területe felé, Thalia templomába. Így Béni testvérbátyját, Gábort is, akinek ezek az élmények határozták meg egész további életútját. A Gábornál hat évvel fiatalabb Bénit nyilván ugyanúgy megérintette a színház varázsa, de ő egyelőre tovább haladt az apja által kijelölt úton, s míg bátyja 1826-ban a művészvilág veszélyes ösvényére lépett, ő a sárospataki kollégium ódon falai között igyekezett az otthonról hozott sokoldalúságát továbbfejleszteni. Akárcsak apja és annak fivérei, az ő neve is ott szerepel a kollégium kántusának névsorában, de míg apja és egyik nagybátyja a basszus szólamot erősítették, „Bénjámin” – másik nagybátyjához hasonlóan – a tenor szólamban jeleskedett 1830–32-ben. A kórus akkori vezetője, Apáthy János alig harmincévesen került a főiskola frissen szervezett ének, zene és építészet tanszékére, amelyet többek között bécsi tanulmányok után foglalt el. Neki köszönhetőek azok a reformok, amelyek jelentősen megváltoztatták a zeneoktatás és az énekkar működésének korábbi módját, s kísérletet tett a zongora és orgona tanításának bevezetésére. Egressy Béni tehát akár hangszeres tudását is fejleszthette általa, ha csak rövid ideig is.

Oldalak: 1 2 3