Hartay Csaba: Éji kikérdezés, Értünk jönnek

Éji kikérdezés

Az éjszaka magánterülete ez.

Ha a lángokat összekötnénk, gyertyalánc születne.

De így is az. Járatok. A fény irtja a sötétséget.

Attól, hogy beleszól egy állapotba, rombol is.

 

Lerombolt napszakok. Fiatal árnyékhullák.

Réztányért tartok kezemben, benne a hold ütése.

Lehunyja sok szemét a figyelő partszakasz.

Csillámtalan pikkelyek. Holnap elmossuk a mát.

 

Elkísér engem a ragaszkodás. Tőle nem búcsúzom.

A mólón tompa konzervek algoritmusa.

Beleborul. Elforgatás. Fémtükör süllyed a fenékre.

A víztükör bennünk láttatja magát. Éji kikérdezés.

 

Tele volt papírokkal a zsebem. És most áznak földutak.

Dereng. Mindenki suttogja szerény fényét.

Mint a merülő, aki utolsó lélegzetét ajánlja fel.

És most áznak térképek. Tisztuló útmutatás.

 

Értünk jönnek

 

Akik értünk jönnek, órákat altatnak.

Késő délután lesz. Facsart, meleg színnel.

A táska, amit hoznak, tele elhagyott

kulcsokkal, alátétekkel, szempillákkal.

 

Akik értünk jönnek, most szigetre utaznak.

Évekig érleljük türelmünk. A halál nem

romlik meg. Kagylókat gyűjtünk. Mire

kiszárad közülük a tengervíz, évszakot

 

váltunk. Akik értünk jönnek, most

várakoznak. Körbeülik az asztalt.

Nagyíts rájuk. Kik ők? Kilépett rokonok?

Kitépett oldalak? Elzárt képek? Tudják.

 

Előre tudják, akik értünk jönnek.

Hiába altatnak óralapot, mutatót.

Úgy kéne, hogy ne jöjjenek értünk.

Majd mi beadjuk magunknak a lejárt altatót.