Jakab István: Anekdoták pataki diákéveimből

Bonyodalmas kisrozvágyi legációm

 

Az egyik húsvéti ünnepen két gyülekezetben voltam legátus: a bodrogközi Nagyrozvágy esperesi székhely volt, Kisrozvágy pedig a leányegyháza. Ment minden a maga rendjén, egészen húsvét másodnapjáig. Ekkor Kisrozvágyon a délutáni szolgálatom előtt várnunk kellett a harangozóra, aki a legátusnak szánt adományokat gyűjtötte össze a faluban. Már tűkön ültem, hogy végül elkésem a nagyrozvágyi istentisztelettel is. A kurátor nyugtatni próbált:

– Ilyenkor itallal is megkínálgatják az egyházfit, s előfordul, hogy egy kicsit késik.

Végre előkerült a harangozó, elég kapatosan, ám tisztességesen elszámolt a pénzzel, megkapta belőle a járandóságát, majd a kezébe nyomtuk a templom kulcsát: menjen gyorsan és harangozzon röviden!

A hívek már gyülekezni kezdtek a templomnál, de a harang csak nem kondult meg. Nyugtalan lettem és a harangozó után eredtem. Ült a torony ablakában s édesdeden aludt. Megfogtam mindkét harang kötelét, mint annyiszor gyerekkoromban és húzni kezdtem. Az egyházfi csak akkor riadt fel a beállott csendtől, amikor a harangok elhallgattak.

Futva jöttem le a toronyból, hogy a hívek meg ne lássák, hogy a legátus a toronyból lép be a templomba. Aggodalmam fölösleges volt, mert a zsalugáterhiányos toronyablakon át meglátták, hogy ki harangoz.

Belépek a templomba, ám nem szól a harmónium, üres mögötte a szék.

– Hol van a kántor úr? – érdeklődöm.

– Elment az anyósát meglocsolni, de biztosan „elázott” egy kicsit, ha még nem ért vissza – mondták.

Felszaladok a karzatra a harmóniumhoz, kísérni az éneklést. A fennálló énekkel nem volt semmi baj, erősen fújták, mert húsvét másodnapja lévén locsolkodás után minden férfi túl akarta harsogni a másikat. Kezdem a nagyéneket, „Jézus, ki a sírban valál…”, – de lentről gyanús dallamot hallok. Hiába próbálom helyes mederbe terelni a harmóniummal, nem sikerül. Aztán rájövök, hogy a „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik” dallamát fújják. Megvártam, míg a második sor végére érnek és rájönnek, hogy ez a dallam nem passzol, mert az éneksorok szótagszámai eltérnek egymástól.

Csakhamar csend lett a templomban. Valahogyan reagálnom kellett, ezért nyugodtan, egy kissé tréfás hangon leszóltam a karzatról:

– Atyámfiai, ez nem egészen erre megy…

Majd előjátszva az első sor dallamát, újrakezdtem a húsvéti dicséretet. Mértéktartóan követtek, már nem akarták egymást túlharsogni.

Istentisztelet végén mindenki megvárt a templom előtt. Agyba-főbe dicsértek: – Ilyen ünnepi deákunk még nem volt, aki nemcsak prédikál, de harangozó és kántor is egy személyben!

Arra azonban megkértek, nem szóljak Patakon senkinek, hogy így félrevitték az éneket. Nagy szégyen lenne a gyülekezetükre nézve, ha ennek híre menne!

Ünnep után a Kollégiumban mégis többen megkérdezték tőlem: igaz-e hogy a kisrozvágyi atyafiak elvitték tőlem a dallamot?

 

Oldalak: 1 2 3 4 5