Jákfalvi Magdolna: A Várkonyi 100 elé

2012-ben –  úgy mondtuk, hogy – Várkonyi Zoltán száz éve született és harminchárom éve halt meg. Az elmúlt évszázad egyik legendás színházcsinálója volt. Színészként, színházrendezőként, tanárként, filmrendezőként, műgyűjtőként, fordítóként őrzi azok emlékezete, akik együtt dolgoztak, együtt éltek vele. E kötet az emlékezést segíti mindazoknak, akik ismerték Várkonyit, s a megértést azoknak, akik a színházi múltat kérdezik.

 

A kiállítás

2012. május 13-án, Várkonyi Zoltán születésének 100. évfordulóján a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Vígszínházzal közösen többnapos emlékező és ünneplő programot indított Várkonyi Napok címmel. A Magyar Képzőművészeti Egyetemmel (MKE) közösen alakítottuk ki azt a kurátori koncepciót, amely a pálya kronologikus felvázolása mellett a hatvanas-hetvenes évek kulturális szerepvállalásait bemutató installációkat helyezett a Víg és az SZFE tereibe. A Várkonyi 100 nevet kapó kiállítás installációi világossá tették, hogy a két egyetem hallgatói a kulturális alkulehetőségek, a személyes és ideologikus megszólalás tematikája iránt érdeklődnek, ezekre kérdeznek rá. Az SZFE doktoranduszai, Mátyássy Áron, Császi Ádám, Szabó Borbála, Gimesi Dóra, Fillenz Ádám interjúfilmeket készítettek Várkonyi volt tanítványaival, pályatársaival, ismert művészekkel, hanem olyanokkal is, akiket Várkonyi nem tartott tehetségesnek, s akikből éppen az elutasítás és megtagadás formált kiváló alkotót.

Az MKE kurátorai és művésztanárai, Eperjesi Ágnes és Szegedy-Maszák Zoltán különleges, állóképekből pörgő filmmé alakították Várkonyi életének fennmaradt, megtalált, megőrzött dokumentumait. Várkonyi szerepeinek és írásainak, státuszaiból következő hivatalosság fel nem dolgozott halmából válogatva villantak fel pillanatok, véletlenszerűen megállva majd tovagördülve, de az élet kronologikusságát megtartva, műalkotásként tekinthettünk, történetként mesélhettünk el egy életet.

A Várkonyi 100 koncepciót a történetmesélés többes pozíciói jellemzik. Tihanyi Lajos kurátor Ruhatár Remix című installációjában három színészgeneráció tagjai újrajátszották Török Ferenc újra-rendezésében Várkonyi klasszikus kémfilmje, a Fotó Háber kulcsjeleneteit. A Vígszínház előcsarnokában és az SZFE aulájában található ruhatárban három tévén futott párhuzamosan az eredeti és a két újraforgatott felvétel, így hozva játékba és közel egymáshoz az egyetemi jelent és a hatvanas évekbeli múltat.

 

A pályázat

A történetmesélés fókuszváltásait akartuk rögzíteni, amikor 2011 őszén az SZFE és a Vígszínház közös pályázatot írt ki egyetemistáknak. A meghirdetett témák a következő koncepcióból formálódtak: Várkonyi indította el a háború után a Művész Színházat, ahol korábban betiltott, politikus, kortárs európai és magyar drámákat játszott 1945–1949 között. Ő vezette főrendezőként, majd igazgatóként az egyik legnagyobb budapesti színházat, a Vígszínházat 1962-től 1979-ig. 1945 óta színészetet tanított a Főiskolán, ahol 1974-től haláláig rektori tisztséget töltött be. Több mint négy millióan nézték meg a mozikban az Egri csillagok című Jókai-adaptációját, s harminc éven át nem látta senki a betiltott Keserű igazságot. A pályázat a négy nyelven beszélő, européer színházcsináló életműve felé fordult, és közös múltunkban, a szocialista kultúrában betölthető szerepekre kérdezett rá. Kötetünk utolsó blokkja a egyetemisták nyertes pályázatait közli.

Oldalak: 1 2