Jován Katalin: „Csak az én halálom nem halandó…”

 

Lapis József Az elmúlás poétikája (A haláltapasztalat esztétikai közvetítettsége a két világháború közötti magyar költészetben) című monográfiája közel egy évtizedes munka gyümölcseként a tavalyi Ünnepi Könyvhéten jelent meg. A könyv fejezetei egységes egésszé szerveződnek, koherens képet mutatva a két világháború közötti líra alakulásáról az elmúlás poétikájának jegyében.

„»A halál elhagyta régi tragikus egét; az ember lírai magva lett: láthatatlan igazsága, látható titka«” – a kötet bevezető fejezetének mottója e Foucault-idézet (egy a Lét és időből átvett részlet mellett), ami sűrítve, enigmatikusan fogja össze azt a bonyolult, összetett, kulturálisan és történelmileg meghatározott konstruktumot, melynek a költészetben való le/kicsapódását Lapis József tanulmánykötete több aspektusból, értően és érzékenyen vizsgálja. Az egyes egységek, ahogy a szerző is írja: „líratörténeti, poétikai-líraelméleti és eszmei-ideológiai” (9) szempontokat követnek „a halál és az elmúlás témájával, illetőleg alakzatával kapcsolatba kerülő szövegek” (9) értelmezésekor. A legfőbb irányvonal ugyanakkor a poetológiai fókuszpontú elemzés, melyhez az elmúlás problémáját egy tágabb jelentéskörbe helyezi a kötet: vagyis a „távollevő, a nem jelenlévő versbéli megteremtése” (10) olyan retorikai eszközök által, mint a katakrézis, a prosopopeia vagy az aposztrophé. Emellett a nyelv működésére rákérdező, a nyelv teremtő potenciálját (elsősorban a „defiguráció” aktusa által) elbizonytalanító, relativizáló szövegek bevonása is hozzájárult a halál katakrétikus megjelenítésének árnyaltabb vizsgálatához. Mindezen túl a Weöres Sándor poézisével foglalkozó fejezetek a líra performatív erejére irányítják a figyelmet, mely a jelentés mellett (vagy annak ellenében) az érzékelésnek tulajdonítanak meghatározó szövegszervező erőt, mint a „jelenléteffektus” hatékony megteremtését. A bevezető koncepciózusosan és tömören adja meg azokat az elméleti forrásokat (kultúrbölcseleti, irodalomtörténeti kiindulópontokat), melyekre a kötet az elemzések során támaszkodik: „a halálhoz előre siető léttel” kapcsolatban beemeli Zalai Béla és Heidegger gondolatait, a gyász fogalmához Maurice Blanchot, Jacques Derrida, Bónus Tibor alapvetéseiből merít, s a szépirodalmi hagyományból többek között Borbély Szilárd Halotti pompája is megjelenik a gyász retorikai szintjeinek szerveződésére utalva.

A Terra incognita című fejezet a Közvetítettség kérdésével nyit, ami az elmúlás kérdéséhez először egy másik médium teljesítményének elemzésével közelít. A Kolonics György halála után készített videó (a legendás kenus életének, karrierjének meghatározó pillanataiból, interjúiból összevágott felvétel) interpretációja megalapozza a lírai szövegek vizsgálatát olyan fogalmakat előhívva, mint a sírfelirat vagy a halotti beszéd, amelyek a nem jelenlévő másik arcának-hangjának megjeleníthetőségét problematizálják, az alapvető közvetítettséget hangsúlyozzák. A tanulmányrész ennek releváns példájaként Kosztolányi Dezső Halotti beszédét említi és értelmezi. A Közvetítettség alfejezetet egy rövid operajelenet-elemzés  zárja. Mind a tanulmányt indító, mind az azt befejező (a Csokonai Színház Aida című operaelőadását illető) értelmezés felmutatja a haláltapasztalat különféle médiumok általi esztétikai és egyben kulturális közvetíthetőségét. A Terra Incognita második alegysége már kimondottan a lírai médium fent leírt funkciójával foglalkozik Kosztolányi-költemények párhuzamba állításával. Az Esti Kornél éneke és az Ének a semmiről szövegeket összeolvasó alfejezet az élet és a halál/semmi összetett (aszimmetrikus, szimmetrikus, ellentétes és egybehangzó) kapcsolatát világítja meg a retorikai alakzatok (paronomázia, aposztrophé) segítségével, valamint a hangzás és jelentés (összetartó vagy épp törést előhívó) játékát is értelmezi, melynek következtében a lírai én szövegbeli stabilitása, centrális pozíciója sem marad érintetlenül. Az adott egység egyúttal az áthagyományozódás (Ady Hunn, új legendájának újra-/átíródása a Kosztolányi-szövegben) és az emlékezés kérdését is felveti (Könyörgés az ittmaradókhoz).

Oldalak: 1 2