Kamarás István: Lelkipásztorkodás a református egyházközségekben

Jegyzetek



[1] Kamarás István: Vallási szervezetek és a művelődés. In: Közművelődés a társadalmi változásokban. Magyar Honvédség Közművelődési és Művészeti Főigazgatósága Honvéd Kulturális Egyesület, Budapest, 1993. 1521. o.

[2] Amely egyfelől a plébánián működő papokkal és/vagy a hívekkel (köztük világi vezetőkkel) 102 interjú, másfelől a plébániák életét és működését bemutató 36 esettanulmány alapján készült. Kamarás István: Egyházközségeink 199798-ban. = Vigilia, 1999. 6. szám, 415422. o.; Kamarás István: Kis magyar religiográfia. Pro Pannonia Kiadó, Budapest, 2003. 79140. o.

[3] Az újabb tényanyaggal kiegészített minta alapján készítettem tanulmányt a veszprémi (katolikus) egyházmegye egyházközségi lelkipásztorkodásáról.

[4] A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Karán, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán és a Pannon Egyetemen: Ablonczy Zsuzsanna, Bakti Anikó, Bereczki Renáta, Bobvos Gergely, Bogdány Valéria, Budavári Zsófia, Cseke Lilla, Dudás Nóra, Faragó Róbert, Furka Éva, Gál Anikó, Gál Dániel, Gáspár Anita, Gondos Gáborné, Halasi Gábor, Jankó Mónika Dóra, Jónás Szilárd, Kabai Virág, Karli Norbert, Kassai Anita, Kisfaludi Krisztina, Kiss Katalin, Kottyán Zsuzsanna, Kovács László, Kozéki Attila, Kurbel Márk, Mikó Roland, Nagy Andrea, Nagy Réka, Palotai Magdolna, Patakos Ildikó, Polgár Zsófia, Pribék Brigitta, Sándor Lilla, Simon Zsuzsanna, Schneider Hedvig, Szabó Anna, Szabó Petra Katalin, Szabó Veronika, Szakács Zsuzsanna, Szalóky Balázs, Szondi Csilla, Szöllősi László, Szűcs Attila, Tóth Éva, Vas Dániel, Vass Attila, Vaszil Dóra. Hálás köszönetem segítségükért.

[5] Balatonfőkajár, Balatonszabadi, BudapestCsepel, BudapestMátyásföld, BudapestRákoscsaba, Buj, CeglédNagytemplom, Csokonyavisonta, DebrecenMester utca, DebrecenTócóskert, Dunaújváros, Dunavecse, Harkány, Kecskemét, Keszthely, Lakitelek, Litér, Mezőberény, Nagyatád, Nagykőrös, Nagyvázsony, Nemesvámos, Nyírmeggyes, Olaszliszka, Orosháza, Oroszlány, PomázBudakalászCsobánka, Rohod, Sárkeresztúr, Szigetszentmiklós, Tass, Vaja, Vámosújfalu, Várpalota, Veszprém, Vésztő, Zirc, Zalaegerszeg.

[6] Bár ahol lehetett, természetesen ilyenekre is szert tettünk.

[7] Tanulmányomat több református lelkésszel is véleményeztettem, valamennyien reálisnak tartották a kutatásom tükrében kirajzolódó képet.

[8] Kamarás István: Kis magyar religiográfia, i. m. 112113. o.

[9] Itt, ugye, kötelező a vasárnapi miselátogatás!

[10] Jellemző tanulmány-cím a Református Egyház c. folyóiratban: Kádár Zsolt: Konfirmáció: ahol egyházunk elvérzik. = Református Egyház, 2001. 3. szám, 7072. o.

[11] Keresztelés, első áldozás, bérmálás, házasságkötés.

[12] Ahol „kong a templom”, „a vallásosság üres forma” „változásra nem lehet számítani” „kihalófélben lévő falu vegetáló vallási élettel”, „lassan kihal a hitélet”, „szinte már belepte a pókháló”.

[13] Egy hagyományos hitéletű gyülekezetben történt, hogy az új lelkész kizárólagosan a csekély számú értelmiség kedvében járva szándékozott gyökeresen újítani.

[14] Még a „kultúrprotestánsnak” megfelelő „kultúrkatolikus is”.

[15] Szinte valamennyi katolikus egyházközségben a kelleténél kevesebb pap működik.

[16] A gyóntatásra fordított idő lehetne még meghatározó különbözőség, ha nem csappant volna meg az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben a gyónások száma, így ez csak azoktól követel jelentős több időt és energiát, akik olyan területen működnek, ahol még erőteljesen jelen van a sok gyónással is jellemezhető hagyományos vallásosság, vagy pedig ott, ahol a pap az intenzívebb vallási életet élő, zömmel a lelkiségi mozgalmakhoz tartozó vallási elit körében működik.

[17] A lelkész-házaspár.

[18] Aszalós János: Legfontosabb változások a plébániák életében 1989 óta. Budapest, 1998. (kézirat)

[19] Paul Zulehner: Egyház a 21. században. Kálvin Kiadó, Budapest, 2004.

[20] Általában a „felnőtt” istentisztelettel párhuzamosan hitoktatók és más gyülekezeti tagok vezetésével, néhány helyett több korcsoportban.

[21] Ez határesete a liturgiának, a közösségi alkalomnak és a kulturális rendezvénynek.

[22] Például Zircen az általános iskolás korosztályhoz tartozók fele jár hittanra, a 14-18 éveseknek csak 12%-a.

[23] Tomka Miklós: Egyház és „civil társadalom” = Vigilia, 1998. 5. szám, 331343. o.

[24] Ezzel szemben a katolikus diakónusok döntő többsége nem (vagy csak kis részben) végez diakóniai tevékenységet, hanem sokkal inkább lelkipásztori asszisztens.

[25] Kamarás István: Kis magyar religiográfia, i. m. 121. o.

[26] Tomka Miklós, i. m.

[27] Felvetődhet a kérdés, miért nem számítom ide a képviselőtestületeket. Egyszerűen azért, mert a legtöbb már csak a találkozások ritkasága, a csak formális tevékenységük miatt sem igen nevezhető szociálpszichológiai értelemben közösségnek (ahol közös a cél, az értékek, a nyelv, amely már bizonyos mértékig élet- és élményközösség).

[28] A nagyobb városokban a közösségre éhes híveknek lehetősége van olyan plébániára átmenni − ha van ilyen, és a legtöbb esetben van −, ahol közösségre találnak.

[29] Vannak főleg az „öfi” (öreg ifi) csoportok között , amelyek csak havonta találkoznak.

[30] Természetesen számolni kell a hitoktatáshoz és a közösségi együttlétekhez kapcsolódó ilyen-olyan kulturális, kultúraközvetítői tevékenységekkel is.

[31] A katolikus „mezőn” a koncerteken kívül leggyakoribbak: misztériumjáték és színjáték, könyvtár, politikai szimpózium, pszichológiai szaktanácsadás, táncház, és játszóház, népszokások felelevenítése, gazdasszonyképző tanfolyam, tudományos és ismereterjesztői előadások, plébániái kultúrház.

[32] És ezért általában a másik felet általában a szocialista és a liberális vezetőket okolják.

[33] Az egyházközség főként papjai, cserkészei és kórusa által reprezentál a helyi ünnepségeken A hittanos gyerekek részt vesznek karácsonyi műsorokban, a templomban hangversenyeket rendeznek és alapítványi miséket mutatnak be, alkalomszerűen szerepelnek a városi tévében.

[34] Írnak ugyan a helyi újságba, kihasználják a képviselőtestület és az önkormányzati vezető testület részleges átfedését egyes ügyekben, vért adnak, megénekeltetik a templomi kórust, hangversenyre hívják a lakosokat, a polgármester rendszeres áldozó, de egyéb komoly közös és közérdekű vállalkozás nincs.

[35] Azok a plébániák, amelyek négy-öt területen is bekapcsolódnak a város, életébe, amelyek több közös, együtt kitalált rendezvényt szerveznek meg, ahol szoros együttműködik az önkormányzati szociális munka és a karitász, ahol a plébánia kulturális tevékenysége beépül a település kulturális kínálatába és fordítva.

[36] Ha csak nem vesszük történésnek a „szektások” (elsősorban a Jehova Tanúi és a Hit Gyülekezete híveinek) szidását, elítélését.

[37] „Sajnos a rendszerváltás óta erős felekezet-gazdagodás figyelhető meg városunkban, ezért az ökumené jelenleg nem működik”, hallottuk az egyik dunántúli város egyházközségében.

[38] A texasi kisvárosban működő davidiánus szektáról van szó, róluk terjedt el ez az − azóta egyértelműen cáfolt − álhír. Nem követtek el öngyilkosságot, hanem az FBI szakszerűtlen és intoleráns fellépésének lettek ártatlan áldozatai.

[39] Kamarás István: Kis magyar religiográfia, i. m. 137138. o.

[40] Ahol bibliai jellegű, vagy többletet nyújtó filmeket nézhetnének meg a fiatalok.

[41] További felhasznált irodalom: Kamarás István: Egyházközségépítők. Egyházfórum Kiadó, Budapest, 1992; Kamarás István: Plébániai lelkipásztorkodás az ezredfordulón (19952005) a Veszprémi Főegyházmegyében. = Studia Wespremiensia. X. évf. 2008. 12. szám, 129150. o.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8