Kántor Zsolt: A pillanat tekintete

A pillanat tekintete

 

Itt van az ég

Kódokkal teli és öblös planetáriuma

Ami folytonosan szakadozik és mégis ép

Olyan, mint egy mindent átfogó tekintet

A pillanat pillantása

A flexibilis plafon és a túlnan szembogara

Nézi ahogy a lépcsőház előtt állsz –

Miután végeztél a szemetes zsákkal

Szoknyádat emelgeti a szél

Hogy lássák a kóbor ebek a combjaid

S az Úr visszahúzódik a szobájába

Ül a fotelben és babrálja a Rakéta porszívót

Közben a feltoluló emlékek

Megszállják az elme legeldugottabb odúit

S az érzések megfricskázzák

Az éjszakára reflektáló lelket

 

Az idő le van jegelve mint a kelbimbó

S ez egy drámában a látszólag indifferens momentum

De tegyük át a teljes kontextust

Egy másik szituációba egy másik ágyba

A tiédbe aki a szemetesvödörrel csinos combokkal

A város szívében álldogálsz

Ölbe véve egy macskát aki rád ugrott

A konténerből

És mindent megértünk

Mondod te mi közben a Bibliád fellapozod

Amit mindig a kötényed zsebében viszel –