Kántor Zsolt versei

A megtisztított múzsa

 

Itt van újra a lét, a reggel és a lélek.

Indul a nap, bár kicsit vontatott.

Ma is kijön ebből valami részlet.

Nem virtuális, hanem nyomtatott.

 

A festékpatronban köntöst cserélnek

a valós és a lehetséges mondatok.

Lehengerlik, elsimítják ráncaik a tények.

Ölükbe veszik a történést az angyalok.

 

Mert nyüzsög ott egy egész tenyészet.

Olajfák, őzek, tó, oltár, levél-nesz.

Szinte minden megvan. Az ész szelektál legott.

 

Mintha tojáshéjakon aludna. Unja a fészket.

Majd háborogva becsukja a félszet.

Mint egy könyvet, elnyeli a polc.

 

 

 

 

A nyelv kapuja

Lars von Trier – apokrif

 

Az álmosság hirtelen támad,

mint Lidocain után a zsibbadás.

Felborzolja, kioldja a vágyat.

Úgy hull le, mint egy nagykabát.

 

A lelket beszívja, ami írja.

A tintát a toll visszaszívja.

És csak egy percig bírta,

hogy felizgatta a líra.

 

A nyelv húsos kapuja lenyel.

Szájnak mondták, amíg testben éltek.

Morfológiai mutációi a létezésnek.

 

Tulajdonképpen a múlt is betű volt.

Majd a történelem egy tócsába lépett,

bakancsára vér fröccsent. Üdv, gépek!