Karasszon Dénes: Derzsy Domokos, az állatorvostan kutatója

Emlékezés születésének centenáriumán

 

 

A reformáció és a protestantizmus színre lépése mind az egyetemes, mind a hazai orvostudomány történetében korszaknyitó jelentőségű. Comenius Sárospatakon a 17. században még teljes, négykarú, azaz orvosi fakultással is rendelkező protestáns egyetemről álmodott. Híresek voltak a pataki iskolaorvosok és egészségtan tanárok, de orvosként vált híressé a pataki Református Kollégium számos növendéke is. Keresztúry Ferenc a Moszkvai Egyetem orvosi karának lett professzora; dékánja. Másokat, mint Almásy Balogh Pált, Csorba Józsefet, Duka Tivadart, Kováts Mihályt, Szabó Gábort a Magyar Tudományos Akadémia választotta tagjai sorába.

Még az orvosokéhoz képest is kevesebb fény világította meg azoknak emlékét, akik az állatorvoslás terén emelkedtek hírnévre. A sort kétségkívül Szathmáry Király György (1703–1775) nyitja meg, de sárospataki kötődése révén tartjuk számon Czakó Kálmán (1843–1895), Nádaskay Béla (1848–1933), Csontos József (1889–1962) nevét és működését.

Közéjük tartozik a száz éve született Derzsy Domokos is, aki Felsőboldogfalván (Udvarhely vm.) látta meg a napvilágot 1914. december 8-án. Szülei a románok elől költöztek Erdélyből Magyarországra, ezért elemi iskoláit Zsákán, középiskoláit Sárospatakon végezte. Nehéz idők voltak ezek. A Kollégium a szégyenletes trianoni békediktátum következtében természetes vonzáskörzetének jelentős részét – s így növendékeinek javát is – elveszítette.

A középiskolai éveket Derzsy ismeretszerzésre fordította. Tanárai és osztály(iskola) társai egyaránt kedvelték a csavaros eszű, nyakigláb székely góbét. A sikeres érettségi vizsga (1933) után Derzsy – hajlamai, illetve érdeklődése alapján – orvosnak készült, de állatorvos nagybátyja, egyben nevelőapja tanácsára az Állatorvosi Főiskolára iratkozott be. Itt sem volt rózsás a helyzet. Akkor halt meg a bakteriológia nagyhírű professzora, Aujeszky Aladár. A következő évben a főiskola világhírű rektora, Hutyra Ferenc professzor hunyt el. Az ő halála után a főiskolát beolvasztották a m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetembe. „A fúzió felemelkedés, s nem lefokozás” – ez volt a kiadott jelszó, mégis kilenc tanszék (köztük a bakteriológiai) önállósága szűnt meg; tanszemélyzetüket áthelyezték, nyugdíjba küldték vagy elbocsátották. Tudományunk büszkesége, a világhírű Marek József professzor lemondott klinikájának és tanszékének vezetéséről és minden közéleti szerepléstől visszavonult. Derzsyre a legnagyobb hatást példaképe, Magyary-Kossa Gyula, a gyógyszer- és méregtan professzora gyakorolta, ő mellette már hallgató korában működhetett, de csak famulusként (ún. pikolóként). A létszámstop ugyanis még a „díjtalan gyakornoki” státust is zárolta. A megmaradt tanszékek személyzetének létszámát csupán oktatási feladatok ellátására korlátozták. Kutatásra sem pénz, sem asszisztencia nem állt rendelkezésre. „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való.” sóhajtotta Hóseás prófétával (Hós. 4.6.), de nem adta fel tervét, hogy tudományos pályára lép. A kezdő kutató számára kitűnő iskolának ígérkezett a nemzetközi hírű bakteriológus-immunológus gárdával rendelkező Phylaxia Szérumtermelő Rt., ám ott is csak szerződéses álláshoz juthatott. Szerződésének lejártával – immár állatorvos-doktori cím és hatósági állatorvosi (ún. tiszti) vizsga birtokában – a visszacsatolt Erdélyben, Gyergyótölgyesen kapott hatósági (ún. járási) állatorvosi állást. Alig néhány hónapot töltött ebben a beosztásban. Amint ugyanis megnyitotta kapuit a Kolozsvári Állategészségügyi Intézet (1940), annak frissen kinevezett igazgatója, Csontos József egyetemi magántanár, pataki öregdiák, rögtön maga mellé vette a nálánál 25 évvel fiatalabb diáktársat.

A hosszú időn át idegen uralom alatt állt Erdély állategészségügyi viszonyai a második világháború dúlása idején már meglehetősen rendezetlenek voltak. Alig találunk olyan fertőző állatbetegséget, amellyel Derzsy ott ne találkozott volna, s amelynek felismerése érdekében ne végzett volna kórbonctani, kórszövettani, bakteriológiai, szerológiai diagnosztikai vizsgálatokat. A háborús helyzet alakulása következtében azonban Erdélyt el kellett hagyniuk (1944). A budapesti Országos Állategészségügyi Intézet munkatársa lett, budapesti tartózkodása azonban az akkori lakásviszonyok következtében megoldhatatlannak látszott. Sem politikai párthoz, sem a szakmai/tudományos körökben kialakult „klikkek” egyikéhez sem tartozott; nem volt hajlandó „négerként”, azaz más neve alatt kutató munkát végezni, így csak Békéscsabán kapott állást a Sanopharm magáncég által indított ún. Békéscsabai Szérumműveknél (1946).

Amikor a gomba módra szaporodó szérumtermelő magánvállalatokat az államosítással létrehozott Phylaxia Állami Oltóanyagtermelő Intézet bekebelezte (1948), akkor Derzsy újból a Phylaxia állományába került. Oltóanyag termelési tapasztalatait – tudásvágyától hajtva – az Orvostudományi Egyetem Kórbonctani és Kísérletes Rákkutató Intézetében szerzett sejt-tenyésztési ismeretekkel egészítette ki. Nem véletlen, hogy a már akkor „két lábon járó lexikonként” ismert Derzsy Domokos elsőként kapott felkérést az újonnan létrehozott MTA Állategészségügyi Kutató Intézet egyik tudományos munkatársi álláshelyének betöltésére (1950).

A szintén ide helyezett Csontos igazgató vezetése alatt összesen hárman alkották a kutató gárdát. Asszisztencia alig, műszer, felszerelés, kísérleti állat jóformán semmi, könyvtár, külföldi folyóiratok nem álltak rendelkezésre. Külföldi tanulmányútról álmodni sem lehetett. „Koch Róbertnek elég volt egy mikroszkóp nagy felfedezések megtételére” volt a jelszó. Mindent a semmiből kellett megteremteni.

Derzsy a nehéz feladatokat kedvelte. Atyai barátjaként tisztelt főnöke Csontos József, aki korábban Aujeszky professzor bakteriológiai intézetében volt tanszék-várományos és a baromfi-betegségek egyetemi magántanára, irányította érdeklődését ez – akkor még meglehetősen elhanyagolt szak-ágazat – kutatási feladataira.

Volt tudós, aki kétkedve fogadta az emberek között járványosan terjedő ún. papagájkór okozta megbetegedésekről szóló híreket. Derzsy kandidátusi disszertációban dolgozta fel az akkor már hivatalosan ornithosisnak nevezett betegség járványtanára és kórjelzésére vonatkozó saját vizsgálatait, hazai adatokkal alátámasztva a megjelent külföldi beszámolók érvényességét. Tudományos fokozat birtokában hamarosan osztályvezetővé lépett elő (1957) majd Csontos igazgató nyugállományba vonulása (1959) után a Kutatóintézet tudományos igazgatói tisztét is reá ruházták.

A kutatóintézet fejlődésében új korszakot nyitó vezetői-, valamint sokoldalú eredeti tudományos kutató munkásságából ezúttal csupán a legnevezetesebbet: parvovírus kutatásait emeljük ki. Ezt azért tartjuk szükségesnek mert életrajzírói erről mindössze annyit közölnek, hogy „munkásságának elévülhetetlen érdeme az ún. libainfluenza oktanának, kórfejlődésének, kórjelzésének, járványtanának tisztázása”. Ennek megértéséhez azonban figyelembe kell vennünk, hogy  a „libainfluenza” néven ismert betegséget 1904 óta más és más szerzők más és más elnevezéssel (libapestis, vírus-enteritis, fertőző myocarditis, fertőző hepatitis, ascites, hepato-nephritis) illették, oktana azonban tisztázatlan maradt. A járványosan terjedő, komoly veszteséget okozó betegség vírusos eredetéhez nem fért kétség, a vírus-kimutatási eljárások azonban következetesen negatív eredményre vezettek.

Derzsynek olyan ismeretlen vírust kellett keresnie, amelynek kimutatása nehéz, kórokozó képességének igazolása még nehezebb. A jól ismert vírus-féleségek alapvető tulajdonságainak (méreteinek, molekuláris kémiai és fizikai szerkezetének és biológiai tulajdonságainak, illetve kórokozó képességének) meghatározása egyébként is különleges felszerelést, különleges műszerezettséget és különleges szaktudást igényel. Hát még ha egy ismeretlen vírus kerül gyanúba. A kutatók ugyanis már korábban felismerték, hogy léteznek olyan „vírusok” amelyekhez nem, illetve csak különleges esetekben tartozik betegség. Ezeket „árva” (orphan) vírusoknak nevezték. Közöttük ismertté váltak olyanok, amelyek csatlós- (satellita)-ként csak másik vírushoz kapcsolódva képesek betegséget okozni; másoknak segítő (helper)-, ill. társ (associated) vírusra van ehhez szükségük. Közülük először is sejttenyészetben egy bizonyos syncytium-képző-, utána egy ún. reo vírust kíséreltek meg felelőssé tenni, míg végül 1973-ban merült föl parvovírus szerepének lehetősége a libainfluenza előidézésében.

A parvo-vírusokat különleges módon, egerek immunrendszere ún. T-sejtjeinek klónozott tenyészetében fedezték fel. A minden addiginál egyszerűbb felépítésű, de hallatlanul széles gazda-spektrumú vírust kicsiny mérete alapján nevezték parvovírusnak. Gazda spektrumuk hallatlanul széles: képesek lehetnek embert, szarvasmarhát, sertést, kutyát, macskát, nyulat, hörcsögöt, menyétet, mosómedvét, patkányt, egeret, csirkét, libát, ízeltlábúakat fertőzni és bennük akár daganatképződéssel járó betegséget előidézni.

A feladat adva volt. Most vette hasznát Derzsy korábban elsajátított sejttenyésztési ismereteinek. Munkatársával Kisary doktorral együtt dolgozva igazolta libainfluenzában elhullott szárnyasok szervezetében parvovírus jelenlétét. Ekkor indultak meg a részletes molekuláris virológiai vizsgálatok, amelyek kétségkívül bizonyították parvovírus szerepét a libainfluenza előidézésében. Kutatási eredményeit Derzsy sikerrel megvédett MTA doktori értekezésében foglalta össze (1973).

Az elismerés nem maradt el. Mikrobiológiai-, valamint köz-és állategészségügyi szakmai szervezetek, tudományos társaságok, bizottságok választották tagjukká; szakmai és tudományos folyóiratok szerkesztőségük tagjává; címzetes egyetemi tanári cím birtokosa lett. Kitüntetései mellett a legnagyobb elismerésként mégis a Baromfitenyésztők Tudományos Világszervezetének (WPSA) határozatát értékeljük, amelynek értelmében az ún. libainfluenza hivatalos neve a továbbiakban „Derzsy betegségre” változott.

Névadónak (eponymonnak) lenni az orvos/állatorvostudományban is világhírt jelent. Magyar állatorvosok közül ily módon – Aujeszky Aladár, Köves János és Marek József után – Derzsy Domokos is bevonult az állatorvos-történelembe. Ő maga azonban, sikerei csúcsára érve, más útra lépett. Úgy látszik, központi idegrendszerét valamely alattomos vírus támadhatta meg. Szellemi képességeinek feltartóztathatatlan hanyatlását maga-magán észlelve, nem kívánta megvárni azok teljes elvesztését, inkább Sokrates méregpoharát választotta (1975).

Hamvai a budapesti Farkasréti temető MTA parcellájában díszsírhelyen nyugszanak. Emlékére a Magyar Állatorvosi Kamara ez évben immár 22. alkalommal rendezett „Derzsy Napok” címmel tudományos ülést.

Portréjának megrajzolásához érdemes itt felidézni, hogy baráti figyelemmel kísérte e sorok írójának az orvostörténelem birodalmában tett kalandozásait. Egy alkalommal az Országos Közegészségügyi Intézet lépcsőházában történt véletlen találkozásunk alkalmával említette, hogy – amikor még „pikolóként” Magyary-Kossa Gyula professzor könyveit rendezgethette – a ’48-as szabadságharc egyik honvéd orvosának naplója akadt a kezébe. Ajánlotta, keressem meg a Svájcban élő leszármazottakat, hátha őrzik a naplót?

Az ifj. dr. Magyary-Kossa Gyula és felesége következő magyarországi látogatása alkalmával már kezemben volt a „104-ik honvéd zászlóalj főorvosának orvosi naplója”. Írója − mint a Honvéd Levéltár adatai alapján kiderült − Korányi Frigyes volt, akkor még szigorló orvos, később a magyar belgyógyász-iskola megteremtője, aki orvosi működéséért az uralkodótól bárói címet is kapott. A kézírásos Napló csataterek sebesültjeinek ellátása mellett egy érdekes boncleletet is rögzít: a törvényszéki orvostan híres professzora: Scheuthauer Gusztáv boncolta ugyanis a homoeopatha orvosok szerint szifiliszes eredetre visszavezethető vakságban szenvedő „árvízi hajós”, br. Wesselényi Miklós holttestét. A boncolás során azonban szifiliszre utaló elváltozásokat nem, hanem terjedelmes agytumort ismertek fel, amely a koponyán belül növekedve zavarta, majd akadályozta a látás központjainak működését. A Magyar Orvostörténelmi Társaság vitafórumot szervezett, amelyen elhangzott előadások alapján a magyar ideggyógyászok nesztora, Miskolczy Dezső akadémikus is állást foglalt, és a sokáig elfogadott téves diagnózist elvetve Scheuthauer professzor agytumor kórbonctani diagnózisát hitelesítette.

A Napló azóta a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár kincse. Megtalálása – a fentiekben elmondottak szerint – Derzsy Domokosnak is köszönhető.

A híres magyar neurobiológus Apáthy István (1863–1922) mondása szerint „Nagy országok fiaikat, kis országokat fiaik teszik naggyá”. Ugyanez az iskolákra is érvényes: híres iskolák tanáraikat és növendékeiket, híressé vált tanárok és növendékek iskolájukat teszik híressé. Ennek szellemében is javasoljuk, hogy Sárospatak, mint protestáns iskolaváros, köztéri és iskolakerti szobrokkal, emléktáblákkal, utca-, illetve sétány nevekkel örökítse meg híressé vált tanárai és diákja, közöttük az orvostudósok – mint Derzsy Domokos – emlékét.