Lapis József: Ártér

Ártér

Mikor arra jártunk,

nem vettük észre, hogy

megsértettük a táj szövetét.

Olyan erősnek tűnt a nyári berek,

s mi vigyázva mértük ki benne lépteink.

Bokába óvatosan maró gyomok,

napszítta fűszálak,

pikkelyes vájatok a sárban.

Hátunk mögött a töltés hüllőteste

tekeredett rá a holtágra.

Valami mozgott a levegőben,

épp a kanyar után,

a gémeskút maradványai és

a dróton lógó fehér kutyatetem között.

A bennem lévő üresség és

a belőled kipárolgó szomorúság miatt

akkor azt hittem, egyikünk érzései

oldódtak bele a felkészületlen világba.

A rét a folyó felől várta az árt,

mely hetekkel később érkezett,

felmosva rég kihűlt helyünket.