Maklári Judit versei

Tigrisszív

Sárgás cseppek formájában jelenik meg

a szív sötétvörös szövetében.

Nálunk néma bátorság,

csak tágult erek, vajsárga csíkok.

Kenyérre lehet kenni az érzéseket.

Lerakódnak a szívben,

elnehezítik a mellkast,

ahogy kifújnád a levegőt,

ők még inkább bent marasztalják.

Ez adja majd a különleges mintát,

a vörös izom között azokat a tarka,

oda nem illő foltokat.

Lassan, de biztosan terjednek,

miközben összehúzódásra

képtelenné teszik a lelkedet is.

 

Nézd, az igazi nagymacskák jól tudják,

hogy a gazellát nem szeretgetni kell,

hanem megenni.

 

Légzőciklus

Vékony felülúszóként csúsznak egymáson a napszakok,

ahogy összefutok a szádban.

Én vagyok ma az édes,

belülről vonlak be valami viaszossal.

Hajlékony lágyrészed vagyok,

besimulva várom, hogy egyedül maradj,

aztán a csendes magányban hozzám érj.

 

Hangulatos tetőterasz

a koponyád elején simuló barázda,

amit a gondok jó tervezőként

építettek ki tavaly nyáron.

Helye van benne egy gejl koktélnak,

émelygésnek és cigarettának.

Innen nézem a legfelső ráncon könyökölve,

ahogy a szívedtől a talpadig

feloldódik a hullamerevséged.

Letelt a negyvennyolc órám,

már menekülsz előlem;

 

Kifőtt gócok gurulnak végig

a rózsaszín halmok között,

nekiütközve a tüdőd csúcsának,

ettől mély, őszinte sóhajjal oszlatja el

az örökkévalóság torlódó báját.

A két lapockád közti térben

a nedves, fénylő, márványozott szervek

lassan csak roncsolt szövetszaporulatok.

Olcsó játéka a kilélegzett emlékeknek,

halvány, párás, múltbéli ködkép,

ami nem feszíti tovább mellkasod.

Ez már a nehézlégzés nyugalma.