Máté László: Nyelvművelés – nyelvvédelem – nyelvmentés

Immár 46. alkalommal jövünk itt össze Kassán, hogy legféltettebb kincsünkről, az anyanyelvünkről folytassunk eszmecserét. Húsz, esetleg harminc, illetve negyven évvel ezelőtt az „összejöttünk” helyett inkább az „összesereglettünk” szó jött volna a nyelvemre, mert közösségünk legnagyobb nyelvművelő rendezvényére régebben összesereglett értelmiségünk színe-java: Pozsonytól – Nagykaposig.

Nem tudom, ki hogyan van vele, de én az utóbbi időben szorongva jövök a Kazinczy Napokra, és hasonló aggodalmakról beszélt már más résztvevő is: Vajon leszünk-e elegen? Megfelelünk-e az alapítók és az önmagunk által megfogalmazott igényeknek? Igen, mert az utóbbiakban szorongásos időket élünk… Szorong a magyar pedagógus, hogy lesz-e elég gyermek az osztályában; a magyar iskolaigazgató, hogy megmarad-e az iskola; a magyar párt, hogy eléri-e a parlamenti küszöb átlépéséhez szükséges szavazatokat; a magyar színház igazgatója, hogy lesz-e elég bérletes; a magyar egyházközösségeink, hogy kell-e még magyar mise-istentisztelet; a magyar lapok és folyóiratok szerkesztői, hogy lesz-e elég előfizető; a magyar kiadók munkatársai, hogy lesz-e elég olvasó? És mindnyájan rettegünk a következő népszámlálástól: mennyivel leszünk ismét kevesebben, látva a sorok szembetűnő fogyatkozását, illetve az etnikai határok újabb bedőléseit?!

A szorongások ideje: lehetőség – és kötelesség! – helyzetünk racionális felmérésére és elemzésére. Mivel pedig a nyelv elsősorban az emberi kapcsolatokban realizálódik (de gondoljunk itt Márai Sándorra, aki magyarul hallgatott!), anyanyelvünkön kívül szólni kell közösségi és társadalmi dolgainkról is. Napnál világosabb: ha egy közösség összefog, nagyobb az esély a megmaradásra!

 

Kazinczy Napok – nyelvművelés, nyelvvédelem

A Kazinczy Napok közel ötven évvel ezelőtt – akár korábban az Új Szó, Csemadok, Irodalmi Szemle és egyéb kezdeményezés kisebbségi térfelünkön – Fábry Zoltán gondolataival indultak. „Mert kevesen vagyunk, és oldott kévét kell összetartanunk!” – szólt az intése, akinek szellemi, erkölcsi és tárgyi hagyatéka az utóbbi negyedszázadban lassan ebek harmincadjára került.

A Kazinczy Napok elsődleges küldetése: anyanyelvünk és nyelvi hagyományaink ápolása, vagyis maga a nyelvművelés. A névadó intelméhez – „Jót s jól!” – társultak a további kritériumok: igényesség, minőség, tudományosság, s ezek szellemében beindult egy csodálatos nyüzsgés, céltudatos munkálkodás anyanyelvünk portájának a karbantartására. Tanulmányok, nyelvművelő cikkek jelentek meg; megindult a nyelvjárások, a földrajzi nevek gyűjtése és kiadványok megjelentetése. Tematikus tanácskozások keretében sor került nyelvhasználatunk egy-egy szegmensének a megvizsgálására: az iskolai anyanyelvi oktatás, a sajtó nyelvének, a színházi beszéd, a szakszavak s ezen belül a jogi nyelv aktuális kérdéseinek a megvitatására, és más területek gondos felmérésére és elemzésére.

A hatalom nyelvünk gúzsbakötésére tett intézkedései folytán a nyelvművelés mellé egyre gyakrabban került a nyelvvédelem. Különösen aktuális volt ez a magyar iskolák ellen tervezett és foganatosított intézkedések miatt; a névhasználat (személyi és földrajzi) állandó megnyirbálására elfogadott intézkedések, és egyéb anyanyelvünket diszkrimináló lépések miatt.

Érdekesen alakult a Kazinczy Napok időpontja. Ősszel indult, majd tavaszra került. A három évvel később induló Fábry Napok kapcsán létrejött egy kőbe vésett szabály: Kazinczy Napok tavasszal, Fábry Napok – ősszel. Különösen aktuális lett akkor, amikor – magyarországi mintára – az országos kiejtési versenyre a Kazinczy Napok keretében került sor. Ennek következtében a nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején Kassa lett a (cseh)szlovákiai magyar nyelvművelés fellegvára. Az őszi és tavaszi terminusok vitáját eldöntheti a Magyar Nyelv Napja (november 13.) törvénybe iktatása. Az azonban elfogadhatatlan, hogy a Kazinczy és Fábry Napok egyazon időpontban kerüljön megrendezésre, amint erre már az előző években volt példa.

A kassai helyszín váltakozott: a Csemadok épülete, a Thália Színház, a Slovan-szálló, majd hosszú ideig a kezdetben munkásszállónak tervezett Hutník-szálló lett otthona. Az utóbbiból tulajdonosváltással és felújítással Yasmin-szálló lett, de egyszeri próbálkozás után bebizonyosodott, hogy a kisebbségi kultúrák stabil és átlátható támogatottságának a hiánya miatt – 10 év kormányzati jelenlétünk mellett! – nincs esélyünk oda visszakerülni – bejutni.

Egy időpontot is aktuális az idén megemlíteni. 20 évvel ezelőtt – a mečiarista téboly tobzódásának az idejében – sikerült Kassán, a Fő utcán leleplezni Kazinczy Ferenc emléktábláját, Bartusz György szobrászművész alkotását. A neves szobrászművész elkészített egy Kazinczy-emlékplakettet is, amit mindenki megkapott, aki támogatta a közadakozásból felállított fontos emlékhelyet. S az is a krónikához tartozik, hogy Löffler Béla szobrászművész nejével Klárikával többször részt vett a Kazinczy Napok tanácskozásain. Egy inspiráló együttlét után elkészítette Kazinczy-plakettjét, amelyet a későbbiekben az országos kiejtési verseny győztesei kaptak meg. Löffler Béla – híven mecénási vénájához – minden évben térítésmentesen készítette el a márványlapra helyezett emlékplakettet.

Közeledik a Kazinczy Napok 50. évfordulója (2017). A jubileum az eddigi tapasztalatok és eredmények számbavételére kötelez, egyben a nyelvművelés, nyelvvédelem stratégiájának a kiegészítésére, többek között a nyelvmentés időszerű formáinak a kimunkálása terén.

Oldalak: 1 2