Nagy Balázs Péter versei

Aztán felhívtalak

 

Dorottyának, mert muszáj.

 

Aztán felhívtalak – előtte még egy-két üzenet,

valami arról, hogy az életet nem utálva

nézzek szembe a dolgokkal. Aztán felhívtalak.

És, mint mindig, persze

nem vetted föl, tudtam is, nem is.

Ott még, az agyamban dobogtak a

fragmentált mondatok, hogy téged én csak

megdugni, meg hogy a nőket nem tisztelem.

Ez még egy jóval előbbi korszakomra igaz

is lehet, ha fel nem oldjuk azt a végzetes ellent-

mondást, hogy kevés lányt szerettem, őket is,

mint a kutya a gazdáját.

Viszont, nem vagy állatbarát.

 

Most este van, sőt éjjel, talán hajnal. 8-9 órája,

hogy hívtalak, friss a seb. Lent voltam az utcán,

hogy egy cigit nyugodtan. Nem vetted fel. Tettem

egy kört itt ezen a klasszikus környéken, arra

gondoltam, hogy elmegyek hozzád, csöngetek vagy

üvöltözök, már mindegy az amúgy is megtépázott

hírnevemnek – de aztán, minden előzmény és

szándék vagy belegyezés nélkül besötétedett, a

Napot mintha eloltották volna ijesztő hirtelen.

Szerintem egy kicsit megijedtem, futottam

haza. Külföldiek a New York kávéház

ördögeivel pózoltak, belerohantam a képbe, mert

rád gondoltam inkább. Valami shit vagy fuck hullámzott

fel belőlük felém. Majd a kapu előtt egyet

köptem, felhívtam egy lányt, ő felvette,

hogy nem akar e velem meg-

csömörleni pár üveg után. Akart.

Hát, most itt vagyok. Még szerencse, hogy

a konyhában lehet bagózni – nem kell lemennem.

 

Rövid történet egy óráról és a mindig nagy melegről

 

 

Mindig, abban a kis szobakonyhában, a proli

negyed közepén, ahol laktak a

nagybátyám és neje, télen-nyáron meleg volt. Csak

itt, ahol vagyok, van téli hűvös, a magamba

zárt egész konyhában. De ott – szerettem ott lenni –

meleg volt. Amikor az elfüggönyözött fürdőből, a

konyhába, majd a szobába – soha nem fáztam. Meg-

álltam sokat az ablak előtt, kinéztem irigykedve,

mert a sok gyerek játszott, nekem csak olvastak.

Magába, zord nagy maci, kinyitott egy könyvet a

nagybátyám, és mert gyerekük nem lehetett (mert

meddővé vált vagy ez vagy az a pia miatt), így

meséket olvasott a hajdani nőkről, hogy persze

a neje ne hallja, de úgyis tudta az összest.

Volt egy ezüst zsebórája az öregnek. Szép darab

volt. Még a régi időkben is vagy egy húszas volt,

szóval drága. Aztán az időre idő örvényben bizonyosan

még drágább lett… ezen sokat filóztam olykor, hogy

egy tárgy csak azért értékesebb, mert… van (mint

a szerelem).

Emlékszem arra az órára, láttam még kisebb gyerekként,

irigykedtem is – aztán én is kaptam, de még a

játszótéren hagytam el. Minek ilyen drága ajándék nekem?

Abban a jó puha melegben tűnt el a zsebórája. Voltnincs.

Egy ügyes kurva nyúlta le – de mindig közbe

vágott a nagynénikém: inkább nyelte… Persze, nem

tehetett mást a nagybátyám – nem volt nála elég pénz.