Németh Gábor Dávid versei

Képmutatás

 

Képeket festettem a falra vízzel,

bármit rajzolhattam,

hiszen pár másodperc múlva

megszáradt és nyomtalanul eltűnt.

Gyorsnak kellett lennem,

hogy kész legyen az egész,

mielőtt az első vonalak elhalványodnak.

Úgy gondoltam, hogy ha elég sokat festek,

akkor egyszer az egyik kép nem fog eltűnni,

ott marad majd, mintha igazi

festékkel festettem volna: utalás a megértésre.

Próbálom saját, elszigetelt extázisomat

közös öntranszcendenciába olvasztani

egy kiterjedéstelen hasonmásommal.

 

A kép nem jelent. Ez a reflexív, magát falnak

tudó fal megteremti a maga ellenfogalmát,

a valódiságot. Túlbiztosítom a távolságot,

kiszámítottságot rajzolok és csattanókényszert.

 

A nyílt titok esztétikája

 

A búvár nem akart elmesélni

semmit. Belefotózott egy másik

közegbe, ahol nincsenek rejtett

összefüggések. A búvárt a történet

hitelesíti. A kattintást nem véti el,

csak ahogy egy dobos elbizonytalanodik:

mozdulata a tapasztalatnak való ellenállás.

 

A vízben nincs saját illata. Illetve

egyszerre túl sok is van: a lelepleződés

aszimmetrikus viszonya. Pipával

a szájában ázik ráncosra benne az iróniakultusz.