Németh Gábor Dávid versei

old

 

nem tudom mettől meddig tart

az este, már nem járnak ki ehhez

a tóhoz, mert csak a víz

többletjelentésivel foglalkoztak

mind. pontosabban, nem a víz,

hanem a tóság jelentéseivel,

hogy körülötte padok, fák,

túlságosan alkalmas az időtöltésre.

 

hallottam, hogy rólam kérdeztek,

ezért odébb mentem, hogy ne halljam

mivel térsz ki a válasz elől,

mivel kerülöd meg a kérdést, úgy, mint

engem éjszakánként, amikor kimászkálsz,

mintha felfáztál volna és rendszeresen

ki kéne pisilned magadból egy részt

az éjszakából, szóval odébb mentem,

csendesen, de elég feltűnően ahhoz,

hogy észrevedd.

 

fürdés után soha nem törölköztél meg

teljesen, apró foltok jelezték a pólódon,

hol válsz vele eggyé. külön tartóba

raktad a fogkefédet. ma te alszol kívül.

 

színtávlat

feltűnő, furcsa tárgyakkal

pakoltad tele a szobádat,

hogy mindenki ugyanolyannak

lássa, mint te. mintha

a jelbeszédünk is egy

kihalófélben lévő nyelv lenne,

az ábrázolt tárgyiasságok

rendjébe tartozom én is.

 

ekkorra már nem csuktad be

az ajtót, ha pisiltél. idegesen

tépted a vécépapírt, mintha

egy nem annyira fontos szóról

tépnéd le a viszonyragot.

 

habfürdőt raktam a kádba,

hogy ne kelljen látnom magam.

te a cápák szaporodását nézted

közben a tévében. elképzeltem,

hogy a hab alatt halak áznak át

a bőrömön, a körvonalaim lazulnak.

 

Abban a házban

Úgy mentél át a zebrán,

hogy csak a fehér csíkokra léptél.

Egyszer belelógott a lábad a

feketébe, de nem szóltam.

 

Azt mondtad, a rövid utcákat

szereted, mert azok biztonságosak.

Az épület maga jelöli ki a tárgyi

valóságot.

 

Abban a házban öltek, két emelet

között, a lépcsőfordulóban.

Azon a félemeleten még

a szellemek is lifttel közlekednek.