Nyirán Ferenc versei

Lapszám, szerző:

Csak próbáld…

 

Azok a napok már

elmúltak tudod azok a

délutánok bódultan és

megfoghatatlanul mint

a fejed fölött futó

felhők árnyéka azok

az órák percek

amikor a kerthelyiségben

lomha lánynevetés

lódult s korsók

csilingelése szállt a

surranó alkonyatban

 

hitek ropogtak benned és

bordáid között a süvítő szél

tartásod fontos volt

neked még nem aláztad

magadat semmiért

senkiért hát rajta csak

próbáld az éjszakai pókerpartik

emléke alól szerelmed hajának

nyári illatából csak próbáld

a kocsmaudvar csörgő őszi

avarából kibogarászni újra

azt az életet

 

 

Reggeli kérdés

 

reggel ha a fürdőszoba

foglalt volt szüleim

hálóján át jutottam el

a vécére – nem szerettem

a fülledt szellőztetés

előtti elhasznált levegőt

az öregszagot…

 

tizenhat voltam ők alig

negyven de nekem

harminc fölött már

öreg volt mindenki

 

most hússzal vagyok

több mint ők akkor

a fiam tizenhat

 

nagyon rendes tisztelettudó

fiad van mondtad

az évadzáró buli után

s elgondolkodtam hogy tényleg

talán az apja példája

látva szerencsétlen nőügyeit

kocsmázásait

nagy megtéréseit

 

vajon érezte-e ma

reggel amikor

bejött a szobámba

s zoknit boxeralsót vett elő

a komódból nem kapcsolta

be a zenecsatornát de

összesöpörte az eltört poharat

feltörölte a kiömlött

sört megigazította a könyvespolcot

visszarakta a lesodort

könyveket vajon

érezte-e a becsukott

spaletták mögött

azt a szagot

 

 

Nem akarom

 

Jó ha kétévente

találkozunk fiúk amikor

C-n járok de nem

megyek többé a Kis Bárányba

nem nosztalgiázom veletek

kiből mi lett K. egyetemi

tanár L. sebészprofesszor

Gy. egy multicég vezére és még

mindig vízipólózik nem is

jár a Báránykába –

nem akarom tudni mi

lett egyik-másik cimborával mint

legutóbb is K. felkötötte

magát Zs. szakadékba

zuhant Kanadában szarvas

vadászat közben J. tengerbe

fulladt A. szétitta a máját

P-t pedig elvitte a rák ötven

és hatvan között

sorra hulltok el ki a

faszt érdekel

 

nem akarom hogy

legközelebb téged se

találjalak ott hol két év

után is kérdés nélkül

teszik elém a szokásost

nem akarom özvegyen

maradt egykori szerelmeim

szomorú szemeit látni az

utcán vagy új barátba

kapaszkodva zavart mosolyukat

nem kell ehhez elutaznom

az üvegvisszaváltó előtt

a minap Z. szatyráért

lehajolva felbukott és

nem kelt fel többé

 

nem akarom látni

ahogy döglött napok

hullámai alól időnként

felbukkanva olykor még

 

utolérni vélitek sodródó

sorsotokat nem akarom

látni tekintetetek tükrében

szánalmas ragaszkodásomat

nagyképű életemhez sem

közönyös pislogással

nézni amint évről

évre kicsorbul valami

bennünk s percről percre

szivárog sejtjeinkből

az idő