Oláh András versei

amiről hallgatni kell

 

másnapos kerítések támaszkodnak

a hajnali derengéshez

a hó elolvad s alatta fölsejlenek

az árulkodó keréknyomok

foglyok maradunk a bokrok ágain

s bár fölöttünk az égbolt is kormosabb

tekintetedből még visszahunyorog a nap

magunknak fájunk

így némítja el gyáva hiányunk

titkolva titkolt érveinket…

 

 

 

 

visszhang

 

széthajtogatva a semmit

a felhőket kisimítva

önnön héttornyodba zárva

visongsz valahol a parton

zsarol a közömbös homok

s egy távoli elmosódott arc…

barátságtalanul szisszen a szó

visszhanggá zsongul a távol

lábak a porban csupasz női lábak

színek fehérlenek sivatagi szélben

s éget a kérdés: vajon Krisztus

ott fönn álmodik-e rólad…