Seres Lili Hanna versei

Aki kedves közönnyel fogad

meglepődtem rajtad,

ahogy ember csak a túl alacsony

vécéülőkére huppanva lepődik meg,

hova kerültem, hiszen

te már rég nem vagy, mivé

fordult át ez az utca, a régi,

ismerős, miért játszik velem, csakúgy

idedob elém, riadtan néztem volna

körül, de ott álltál, rád kellett, a szemedbe

csak röviden tudtam, elkapni kedves

közönyöd, aztán szolid fallabdaként

pattogni kezdett pillantásom: tested

egyik tagjáról a másikra, a kontúrjaidhoz

simuló levegőre; hallgattam

őszintén lelkes, barátságos társalgásod egy

rám hasonlító nyugodt és humoros alakkal,

lassan átfázó teste mélyéről pislogtam

rátok, hogy kerülsz ide, kérdeztem

tőled a társalgópartner minden szava mögött,

hiszen te már csak bennem élsz, aztán a

pislogás fájdalmát ráfogtuk a hidegre,

és minden zavar nélkül elköszöntünk,

mert a zavar ilyenkor csak az elválás

után üvölt fel, annyira, hogy nevetni kell,

nevetni, aztán írni róla, áthúzni, újraírni, otthon,

a melegben, kezdeni a meglepetéssel, és

elütni valami oda nem illő vécés hasonlattal.

 

 

Lassú nyárban

lassú nyárban ül

hallgatja a betonon olvadozó gyerekzsivajt

a rég megunt trolimorgást

nincs kedve semmihez.

 

aztán hirtelen eszébe jutsz

nem tudja, emlék-e, amire gondol

nem tudja, hol vagy

és mért ilyen lassú ez a nyár.

 

berakja a kedvenc számodat

(neki sose tetszett igazán)

becsukja az ablakot

– áthangolja a szobát.

 

este még mindig rád gondol

tudja, nevetnél, hogy nem érdemled ezt

tudja, te lassítasz le mindent:

mint két ébresztés közti perceket a félálom.

 

 

 

 

A rontás töredéke

 

 

Miért, hogy majdnem triviális

A rontás legelső jele?

Miért, hogy a szunnyadó istent

Fölverni nem tudod?

Mért kell a folyót egyedül átúsznod,

S a tengerbe közösen fúlni be?

 

A kérdéseknek miért nem tudok

Véget vetni, ha nem vagy velem?

S ha veled vagyok, hol maradnak

Őszinte kijelentő mondataim?

 

Miért, hogy ereimben

Bajnokként úszol fel s alá?

És ha nem rólad akarok, akkor is

Minden, mindenem rólad…?