Szabó Gergely versei

oldallépcső

 

 

idézett idő, idegesítő idomok, beidomult idegenek.

először megkeresés, azelőtt vihar, utána tévedés

vagy iránytű, most zöld smaragdemlék.

legalább a tócsát magyarázd el. jó

lenne száztíz évesen rólunk egy fotó, de elég

a napkollek-tor, maraton egy párhuzamos

megrekedtségben, gallér, csipogó tettek,

hajviselet helyett tétlenségben kaland. a meccs

véges, a hús romlott, a sudoku hibás, a szám kevés,

a vágány gazos, a lét megfontolt és a napszemüveg

hátrafelé. a háj aranyos, a szülés kemény, a megpillantás

véres, a távlat sistereg, a színház szőkített, a szakasz

csúszik, ha kijövök elesek, ha maradok elesek, ha elesek

elalszok, ha neszeket hozok reped az aszfalt. a kukából

enni lehet. a becsapás kozmikus, aki vagány vázlatos,

a bőrkabát féltékeny, a szépség teher, a teher vonat, idézett

idő, időzött idegenek, idegesítő idomok, idomtalan idők.

neonzöld tájakon hősködünk. gurulnak, és elvesznek

a ceruzáink. grafitpor száll megvakult tereinkre. a nem

megyek elkapkodott, a kitűrt ingek gyűröttek,

a betűrteknek mindegy, az állkapocs összevarrva,

és a szembekerülésünk fölkarcol. a sóderen sodródsz ki.

 

megszereltem a biciklid.

 

 

 

 

Pacák, sarkok

 

 

Fiktív felület a teljesség, radiátorba gyűrt függöny. Állat a bőr alatt, akit sose akartam. Megnyugtató hiba, nagyjából pár négyzetcentiméternyi optikai öröm. Véres ínyére valóság. F5 és ezek is állatok. Könnyedén kódol nemet a hiányzó fejezetre, feloldja a tiltást. Fénymásolatai beszkennelve lógnak, az újraszintetizálását hordozó adat is betegség. Archívumában keringünk. Pacák terjednek szét az erekben, a tárhelyeken és a szív sarkaiban. Néhány elektromos lökést még megtapasztalunk, miközben általános spekulálás fertőzi meg az elhatalmasodó mutációt. Megbecsülhetetlen alvó állapot. Perspektívánk szimulációja vezet el az újraindításhoz. Trapéz és korrekció. A billentyűzettel a szemünket is lezárjuk.

 

 

 

 

Megdermedt

 

 

Az álomhamisító jött, nyújtott, örvendett és véletlenül nem törölt lábat. Aztán ment, kést fent, bliccelt és elcsúszott, mert nem mindenhol takarítják az utakat. Szilánkjaink, szanaszét a hidegben gyöngyöztek és visszafagytak a latyakba. Majd kiolvadnak, hisz nem jégsapkába záródtak.

 

 

 

 

Kilincsnyelv

 

 

Százfelé hajlanak napjaink.
Bízunk abban, hogy:
visszadobják a labdánk,
a zebrán nem ütnek el,
azt sem ütik el, aki visszadobja.

Csak legyen valaki az ajtó mögött,
megszokjuk ezért kereszteződéseket.

Gyere, légy a bukfencem,
hogy átnézhessünk magunkon.

Hozd a könnyű ízű kulcsot
a narancsszínű utcasarkon túl,
vagy inkább innen fekvő képlethez.

Egy pont a számok mellett.
Ott szoktunk találkozni.
Ott szoktunk bízni.
Két fém rész, most egymásnak
esik.
Bukfencezik a kilincsnyelv.