Szénási Miklós versei

Mintha

 

a semmi közepe ez

vagy a világ közepe

híd ami nem vezet sehova

hiába nyújtózik innen oda

 

lábánál macska fekszik

bundája még puha mintha élne

 

a tükörből anyád és apád figyel

a tárgyakon por a párkányon rozsda

kettéhasad a délután

mint platánfa lombja

 

állsz és a forgalmat nézed

mintha része lennél

valami zajos egésznek

 

 

Taxival haza

 

nem gondolni rá

és gondolni mégis ki-

látni a kanyarig

vagy addig már nem

vagy nem látni

csak gondolni rá

látni régi képeken

milyen volt

ami akkor még

nem ilyen volt

 

úgy utazunk át a városon

mint még soha: ugyanott

de kétszer sem pontosan

ugyanúgy: nem vagy

kétszer sem ugyanaz

nem az a nap nem az a kéz

nem az az ember aki

leül feláll vagy csak tűnődve néz

 

itt vissza tud majd fordulni

mondom aztán hogy köszönöm

és végül viszlát jó éjszakát

majd át a parkon a házak

és az autók között

ahol ilyenkor már

senki sem jár

sötétek az ablakok

a többség a maga részéről

letudta ezt a napot