Takács Ádám: Hatvanadik szám

A kultúra ideje nem ismeri a közös mértéket. Ezen a területen az, hogy mennyi a hosszú, és mennyi a rövid, vagyis, hogy mi, meddig és milyen ritmusban marad porondon, nagyban függ egy adott dolog jellegétől, az ehhez köthető gyakorlatoktól és hatásoktól, valamint a mindenkori körülményektől. A kérdést tovább bonyolítja, hogy a kulturális alkotásra és befogadásra fordított idő megint csak sajátos tartam szerint telik: a tevékenység és gondolkodás idejéről van itt szó, amelynek nincs világosan kijelölhető mércéje. Így aztán, ha egy kulturális folyóirat esetében az évfolyamok és lapszámok sora természetes időmérőnek látszik is, ez önmagában alig-alig árulkodik az írás, szerkesztés és lapelőállítás tényleges idejéről, s még kevésbé az egyes lapszámok által kiváltott olvasás és hatás virtuális idejéről. A hatvanadik lapszám, amellyel a Zempléni Múzsa mostani megjelenése büszkélkedhet kétségkívül számottevő élettartamról árulkodik. Ám ennek jelentősége bizonyosan másként esik latba a szerző, a szerkesztő vagy az olvasó számára. S nem csupán azért, mert a folyóiratban megjelenő szerkesztési és alkotási tevékenységek, illetve prózai, lírai és művészeti műfajok egymástól nagyban eltérő kulturális idővonalak kereteibe illeszkednek. Inkább a befektetett idő az, amit itt különbséget tesz az említett közreműködők szempontjai között. A maguk módján azonban mindannyian hozzájárulnak a folyóirat rövid és hosszú távú sikeréhez. Vagyis e siker azért mégsem teljesen független az élettartamtól. Különösen akkor, ha valahogy kiderülne, hogy mindazok, akik alkotóként és olvasóként közreműködnek a Zempléni Múzsa fenntartásában e lap megjelenésének tartama és ritmusa alapján is mérik a kultúra idejét.