Tusnády László Tasso-fordításai

Torquato Tasso

 

 

Ha látom már,…

 

Ha látom már, hogy fürtjeim a télnek

derét viselik, és hull a hó reájuk,

bár napderűből most sok fénysugár jut,

ám évvirágok hervadásba térnek.

 

Zengő szavaim véget mégse érnek,

neved dicsérem, vágyról szó-varázs zúg;

jégtől nem fagynak, nem lesz szunnyadásuk

a lángoknak, melyek most bennem égnek.

 

De széttekintek, s látom, hogy rekedten

madár száll: hattyú a nemes folyódról,

s közel már hozzá a halálos óra;

 

tán lángról szólok, egyre ragyogóbbról,

fényt tündöklik, s a vég előtt kiszórja,

gyullad élénkebb tűzre, hevesebben.

 

 

 

 

A „Torrismondo” zárókórusa:

 

Jaj, könnyek, szenvedések:

elszáll az élet, lankad és hanyatlik,

mint jég olvad, patakzik.

Minden magas hajlik, széthull a földön,

minden szilárd alapja,

minden nagynak hatalma,

békén hunyt, bár zengett harci kürtön.

Mint sugár a télben, úgy enyésznek

dics- s egyéb fény-vetések,

mint az Alpoknak száguldó patakja,

mint lobbant szikra-villám,

éj-derűben e csillám,

mint szellő, füst, vagy gyors nyíl zúg robogva,

hírünk elszáll, és mind a becsülésnek

rózsái földre néznek.

Mit is reméljünk, vagy még mire várjunk?

Dicsőség s hírverések,

végül mit lel a lélek?

Gyászt és panaszt meg könnyeket találunk.

Szerelem vagy barátság ó, mit ér meg?

Jaj, könnyek, szenvedések!