Urbán Ákos: Faiskola

A busz dülöngélt a szerpentinen, az emberek arca ismerős volt. Kétoldalt erdő, dombok és újra erdő. Hirtelen előtűnt egy irtás, nem lehet régi, alapos munka, a töltésen pedig furcsa vastákolmány.

Edit elkalandozva figyelt valamit a másik oldalon. Hiába is, hazaértünk, a buszok ugyanúgy járnak. Végül a falu szélén szálltunk le, megkértem őt, hogy először a patakhoz menjünk. A házak alatt van egy duzzasztás, oda közel lakunk. Lesétáltunk a vízhez, hogy megnéztük benne magunk, beleillünk-e még a tájba. Edittel tavaly házasodtunk, de már ez a nyolcadik évünk együtt. Megszolgáltunk egymásért a sógornál, telente Vossentalban vendéglátóztunk, nyaranta pedig vittük a faiskolát. Idén elfogyott róla a hitel, most már teljesen a miénk.

A telken áll a kisház és a pléhfalú raktár. Február van, el kell kezdeni összeírni a rendelést, de akkor erre egyikünk sem gondolt. A víz mellől beértünk a Zápor utcába, már csak a fenyősor takarta a házat. Tavaly elvégeztük az adoptációhoz szükséges tanfolyamot, vizsgálatotokat, és benyújtottuk a kérvényt. Holnap bemegyünk az intézetbe.

Feltűnt az öreg Margócz háza. Kátránypapíros deszkapalánk tömi el mindkét ablakát, fia Münchenben dolgozott, ahonnan Ausztráliába ment tovább – azaz valahogy így mesélte az öreg, mikor megvettük a kisházat az övével szemben. Tavaly télen Margócz magára fordította a kulcsot, egy hónapig nem nyitott be hozzá senki, ami itt az alsó utcában könnyen elképzelhető. Azóta a ház előtt nagyra nőtt a fagyal és az orgona.

Minket is talán csak a faiskola tartott itthon, magtalanul nehéz belakni egy új országot. A kapu tetején felpergett a festék, a vastag gyepben tyúkhúr és veronika. A házunk egy megüresedett kádárkocka, tavaly nyáron az erdész Norberttel lecseréltük a tetőt, cserében két hold irtásra rendeltem tölgymagoncot. A régi UAZ-zal hordták az asztalosnak a fát, ami az utcában azóta is napjában eljár. A vadásztársaság és az erdészet itt majdnem ugyanaz, csak a járműállományból egyik az IFA-t, másik a Nivát használja gyakrabban.

A házhoz érve kinyitogattunk minden ajtót, a raktár pléhfalát itt-ott beszőtte a pók, az egymásra pakolt virágföldes zsákokból megfolyt a föld – nagy csalódás lehetett az egereknek. A házban, a konyhapult mellett egy csempe leesett, talán vizesedik a fal. Felszaladtam a csigalépcsőn, ami szintén tavaly készült. A tetőtér laminált padlóját portakaró fedte, beázás nincs. El lehet kezdeni berendezni a gyerekszobát.

Az elkövetkező napok menetét a vossentali albérletben már többszörösen átbeszéltük, most mégsem tudtunk mit kezdeni az izgalmunkkal. Lázasan készülődtünk, Edit takarított, én pedig a virágokat hordtam fel a pincéből. Másnap este hat körül megállt egy erdészeti autó a ház előtt, és kiszállt belőle Norbert. Kiültünk sörözni az udvarba, de nem voltunk túl beszédesek, Norbert látszólag megütközött a tervünkön. Nem volt még örökbefogadott gyerek a faluban. Megittunk egy sört, talán egy órát sem maradt. Nem tudta, hogy sajnáljon-e vagy gratuláljon, az okokra pedig nem mert rákérdezni. Helyette elmesélte, hogy az őri tóban találtak egy holttestet, két éve tűnt el a férfi a faluból. Meztelenül ugrott a vízbe, nyaka köré kötelet kötött, ahhoz pedig egy nagy vas kerékagyat, valami tehergépé lehetett. Az ő özvegye a boltos Kata, állítólag már újra el is jegyezték.

Kiabálás zaja verődött az ablakra, erre ébredtem. A szobában még sötét volt, csak a digitális óra piros fénye világított. Már egy hete rosszul aludtam, reggelente szédülten bámultam a sötét plafont. Edit álma viszont mély volt, mikor meghúztam a takarót, tüntetőleg embriópózba húzta össze magát.

Felültem. A szobában elfogyott a levegő. Kávét akartam inni, kitámolyogtam, magam után halkan behúzva a hálóajtót, a konyhában felhúztam a redőnyt, és kihajoltam az ablakon. A hideg, azt hiszem, az nyugtatott meg. Utólag sokszor eszembe jut, hogy milyen szép lett volna az örökbefogadás előtt szeretkezni, de abban a lelkiállapotban ez teljesen lehetetlen volt. Gondolatok nélkül bámultam ki a hajnalba. A szomszéd házak mögött világosodhat, vagy még messzebb, aztán az ég alja lassan visszarajzolta a távoli erdő kékjét. Az utca színeket kapott. Meztelen volt a falu; minden hajnalban ez jut eszembe.

Oldalak: 1 2