Vadász János: Balatongyörök

Balatongyörök

csillámló víztükör fölé emelkedik

búcsútlan illan el – hűtlen szerető a pára

 

ősz van a tavon átüt a korareggeli aranyfény

fent sárgul szélesedik a becehegyi ösvény

téged hív lebbenő égbe szállna

 

de a zöld-fekete földre közönyt hint a fehér ég

s te tudod a szép nem igaz – az igaz nem szép

létünknek nincs harmóniája

 

magányos csónakod zafírszín csendben ring

átlátszón tiszta a víz – az öbölmederben lent

hatalmas öreg harcsa pihen

 

tetszhalott tűzhányóidra vak szemeit ráemeli

bölcs feje biccent – visszaint