Vass Norbert: Prímszám

Prímszám

 

 

Céltudatos gépek húznak talmi átlókat

fölénk, felfedik előttünk az ég érhálózatát.

A hídpillérek közti árkádok alatt

levelek lepte, rozsdás hajótestek

úsznak át, árnyukat üldözik

a rakparton rohanó vaskarosszériák.

 

Pesten ősz van. Elpattant csellóhúrok

csorognak délnek a Dunán. Hűvös szelek

fújnak ócska ablakkeretekeken át, s a folyó

vacogó, fényes melankóliamembrán,

színe lágy tükör, fésülködhetnek benne

reggel a kopaszodó, partmenti fák.

 

És ahogy Budára tartunk, lassan, az álmos

izzók fényétől mézsárga Margit hídon át,

és néma villamossínek hallgatják a rajtuk

átgördülő káosz dallamát, arra gondolok,

hogy ez az évszak, mint idősödő prímszám,

olyan. Tartózkodó, tüskés, áttetsző és rideg.

És meg sem osztható, egyedül csak veled.