Vass Tibor: Bibinke és a bibliofil évelők

Bibinke és a bibliofil évelők

Készecske A Nagy Bibin és a műlovarnőből

 

„Ekvásztrien, vizitkártyáján ez áll a szakma-sorban.”

(V. T.)

 

 

Március, a télőrök halvadászmezőkön kóborolnak.

Az ekvásztrien ekkor tartja hagyományos énértékelő beszédét,

jelentést tesz államénekben.

 

Az állammének régtől fogva lóvá cseszik a lóvátehetetlent.

Az ekvásztrien naponta többször kijár ellenőrizni,

alól haladnak-e az évelők, évelnek-e,

kijár-e a haladó kimenés, útba esik-e még jelentős kispincéje,

ahol kénytelen összeterelnie egy vagy több kisfröccsöt,

mielőtt ellenőrzi, nőttek-e évelői láthatóan,

hol repedezik még a föld, ahol egy-két órával azelőtt nem repedezett,

ennyi mozgás kell az embernek,

hát még a hébe-hóba mozgó ekvásztriennek,

ráfér a szódára és rá a borra a nagy felhajtás,

a mozgás az idusaélet eleme, a föld is mozog, repedezik, az évelők évelnek,

az ekvásztriennek ekvásztriennelnek,

a télőrök halvadászmezőkön kóborolnak.

 

Minden az agyon szép, minden az agyon jó, a mindennel, meg

az agy elégetve. Alóltett helyébe alólt várj, március,

az énértékelő beszéd megtartása után ott van neked a következő munka,

szervezni kell az 1. Nemzetközi Ekvásztriennálét,

mely az évtizedes hagyományokkal bíró Bibiennálék

méltó társrendezvénye lesz, országomat egy alólért.

Addig is ki kell járni az évelőkhöz,

ki az utat, hogy legyen ok elégedettnek lenni, még csak hazudni sem kell

(itt már kezdődik a beszéd, tehát ez hazugság),

hogy mennyire hé, mennyire hó az alólhelyzet,

a télőrök halvadászmezőkön kóborolnak.

 

Az ekvásztrien a Tokaji Borozóban hallja a minap,

imbolyogva mondja háta mögött egy fószer,

én olyan bibliofil vagyok,

hát mindig tanul az ember valamit, hát még az ekvásztrien,

mostantól bibliofilek lesznek a szélben lengedező évelők,

karózni rendre kihordjuk régi könyvgerinceinket,

egyre jobban lengedeznek majd, ahogy egyre jobban nőnek,

a gazdaságok egyre jobban jőnek, egyre jobban mennek,

hé van meg hó, hangzik el az énértékelőben nemegyszer, nem elégszer,

nem elég szar, ahogy a kispincében terel, gyakorol,

próbálja nyűttebbé tenni még,

nyihogóbbá,

míg a télőrök halvadászmezőkön kóborolnak.

 

Aztán jön úgyis a következő tél, jól alólra tesz,

de addig is, kedves barátom, halmozd a tápláló trágyát,

sok lód disznót győz.

 

(Éhes disznó Kakkal álmodik,

örül az ekvásztrien, a télőrök halvadászmezőkön kóborolnak.)