Vécsei Rita Andrea: Eszterházy szelet , …senki többet

Eszterházy szelet

Csöndes kis esők szemerkéltek,

vagy sütött a nap, és híztak az ágvégek,

a pincéig leért a madárhang  –

ha csukott szemmel feküdtél ebéd után,

akár lehetett volna nyár.

 

Miként előző reggel, kabát nélkül indultam el,

féllábszárig ért a futónadrág –

a garázsmelegtől messzebb,

ahol a kereszteződésben várni kellett,

a kijelzőn mínuszba fordult a szám.

 

A kabátot bántam, mégse az tűnt föl,

hogy fázom, hószag jött az isten tudja honnan,

hiába volt száraz minden,

valódi hószag, olyan, mint régen –

szánkón arcba vágó éles, tiszta hideg.

 

A hegyre mentem aztán, hogy tortát vegyek,

Eszterházyt máshol nem érdemes –

kérdezték, mikor fogjuk enni,

az ember nem ért meg elsőre ilyesféle kérdést,

hát nekik nem mindegy, nem, mert fagyott.

 

Fél órában egyeztünk ki, addig talán egy kávé,

hátul egy kis terem, ott várhatok –

futás után muszáj sok szóda, isler, friss flódni,

koccan a tányér az üveglapon,

alatta bűbájos csipke és hajdani blokk.

 

Felnézek, előttem hóval fedett bástya,

vajon miféle, térképet terítek a csipkére,

budai hegyek között az ujjam, megjön a kávé –

sosem derült ki a karcsú, szép toronyról,

igazán létezett, vagy csak úgy akartam.

 

 

Oldalak: 1 2