Veress Dániel: Egy építész a betonba simult nemzedékből. Száz éve született Ázbej Sándor

Algéria központi stadionjában később több pánafrikai és pánarab játékot rendeztek, 1990-ben a földrész labdarúgó tornája is itt zajlott. Az 1972-es méltató szavakkal kísért átadóünnepségen illusztrisnak tűnő társaság gyűlt össze.[37] Megállapíthatatlan, hogy a dicséretek és díszvendégek pontosan mekkora sikert jelentettek, az építész családjának visszaemlékezése szerint viszont Ázbej szakmai féltékenységgel találta szemben magát, amikor hazatért Algériából. Ez magyarázatot adhat arra, hogy miért küldték hirtelen nyugdíjba, pedig egy újabb játékszín, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad áttervezéséhez hozzá is fogott.[38] (Munkásságáról is váratlanul elhallgattak, és tudomásom szerint több mint húsz évig, 1998. augusztus 18-án bekövetkező haláláig nem közöltek új írásokat a szaklapok.)

Még ellentmondásosabbá teszi nyugalomba vonulásának megítélését, hogy a legrangosabb hazai elismerését, az Ybl-díjat szintén ekkor, visszatérésekor kapta.[39] Ázbej Sándor azonban a meghatározó egyetemi tanáráról, Csonka Pálról elnevezett emlékérmet tartotta a legkedvesebb szakmai visszajelzésként számon (1990). Érthető, hogy így tekintett erre a kitüntetésre, amelyben az építészetet és a tartószerkezet-tudományt egyaránt művelő alkotók részesülnek. Munkássága során ugyanis legalább annyiszor mutatta meg érdemeit statikusként és a funkcionalizmust szem előtt tartó mérnökként, mint építőművészként. A Nemzeti Színház és az EMKE kávéház kapcsán enteriőrökkel foglalkozott, míg az algériai évek alatt a monolit vasbeton vitorlák statikájára és a földrengésveszélyre ügyelt.[40]

A magyarországi építészettörténet szocializmus idejére eső szakaszától sokan idegenkednek – korántsem minden ok nélkül. A fiatalabb nemzedékek köréből ugyan hallhatók olykor az érdeklődés hangjai,[41] az ötvenes–hetvenes évek architektúrája méltatlanul feldolgozatlan, alapkutatások érintetlen matériája áll folyóméterszámra a levéltárakban. Kiváltképp igaz ez a legfoglalkoztatottabbak közvetlen környezetében dolgozó, de kortársaiktól is kevés figyelemben részesülő építészekre, többek között Ázbej Sándorra. Holott a „szocialista” Nemzeti Színház és az algíri „Népstadion” tervezője számos műfajt, szakterületet és állami tervezővállalatot érintő, a korszak reprezentatív vállalkozásainak közelében mozgó életműve a Rákosi- és Kádár-kori építészet kicsinyített tükreként is szolgálhatna.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7