Vörös Nóra: A koreográfus. Portré Román Sándorról

Az ExperiDance eredményei elismerésre méltóak. 12 országban egymilliónál is többen látták előadásaikat. A magyar tánckultúra utazó nagyköveteként járják a világot, s a magyarság, a magyar értékek üzenetét viszik. Sikerük titkára egyszerű a válasz:

Mi úgy fogalmazunk, olyan nyelvezettel, amely könnyen befogadható, érthető a külföldinek is. A magyar néptánc a mi közös nemzeti örökségünk, olyan érték, amelyet idősebb generációk az őket követőkre hagyományoznak. A néptánc évtizedeken, századokon át formálódott, tisztult. Ma már olyan esszenciájával találkozhatunk, amely, ha kellő tisztelettel, bátorsággal és tudatossággal használjuk, rögtön hat. Az egyik legőszintébb közlési, kommunikációs eszköz. Itt aki szeret, az igazán szeret, aki pedig haragszik, az igazán haragszik. Tipikus, alapvető emberi érzelmeket a tánc a lehető legtökéletesebb módon tud megjeleníteni. Nem modoros, nem mesterkélt, egyszerű önkifejezési eszköz. Természetesen a néptáncnak is megvannak a technikai hiányosságai. Eredendően ugyanis nem az volt a funkciója, hogy a színpadon megjelenjen, hanem hogy önkifejezést biztosítson az egyénnek. És míg a balett színpadi műfajjá vált, a néptánc nem lett az. A népi együtteseknek is első sorban az volt a feladatuk, hogy reprezentálják a magyar népművészetet, és nem az, hogy színpadi műfajjá fejlesszék a néptáncot. Sokáig egyáltalán nem volt elvárás, hogy a néptánc elbeszélő művészetté váljon.

Eredendően azonban a balett sem volt az. Jean-Georges Noverre 18. századi táncvirtuóznak azonban sikerült ezt elérnie. A francia tánc- és balettművész az akkori művészetek csúcsához, az operához zárkóztatta fel a balettet. Példája és céltudatossága mintaként szolgált Román Sándornak is.

Nem volt más dolgom, mint olvasni a tánctörténetet. Ha a balettművészet ilyen erősen óhajtott valamit, és az sikerült elérnie, akkor a néptáncnak is van esélye bekerülni a színpadi művészetek körébe, de végig kell járnunk a szükséges utat. Keményen dolgoznunk kell ezért. Én a mai napig ezt teszem. Példaképem ebből a szempontból Leonyid Fjodorovics Mjaszin. Ő ugyanúgy épített az összeurópai folklórra, ahogyan mi is tesszük, emellett persze fontosnak tartotta a karakterek megjelenítését is. Ugyanezt a módszert, utat követem én is. Különleges lehetőségnek tartom, hogy egyik nemzetközi munkám során Mjaszin fiával van szerencsém együtt dolgozni.

Román Sándort ma is ugyanaz a lelkesedés és elszántság vezérli, mint a kezdetekkor. Folyamatosan új produkciókon, új ötleteken dolgozik. Legújabb előadásukat a Szenvedélyem, Velencét 2014. január 31-én mutatták be a budapesti RaM Colosseumban. Az itáliai karneválok világát felidéző darabot az olasz rendezővel, Manfred Schweigkoflerrel állították színpadra. Nem ez volt az első koprodukciós előadásuk. Korábban a Steel című darabot is együtt készítették. A Szenvedélyem, Velencét a premier óta teltházzal játsszák, a koreográfus azonban már új előadáshoz gyűjt anyagot. Az idén 14 esztendős társulat előre tekint, és bár egyre nagyobb szabású nemzetközi fellépéseket tervez, mint mondja, mindig is magyar társulat szeretnének maradni, akiknek itt van a hazájuk, hiszen innen kapták a nagyszerű örökséget, amely előadásaik lényege.

Tizennégy év után veheti át az ember a személyi igazolványát. A mi esetünkben a 14 év azt jelenti, hogy kvázi felnőtt korba értünk. Ma már az ExperiDance Production olyan márkanévvé vált, amelynek lehetősége van nemzetközi szinten megjelenni, tárgyalni. Persze ennek a világnak megvan a sajátos szabályrendszere, amelyben mi még újoncként mozgunk. Célunk a jövőben olyan szövetségesek, olyan együttműködő partnerek megtalálása, akik a felnőtté válásunkhoz pozitívan tudnak hozzájárulni, akik segíteni tudják bekerülésünket a nemzetközi körforgásba. Az ExperiDance márkanév pozitív üzenet a nemzetközi színpadok felé. A jövőben ennek az üzenetnek a rangját kell emelnünk. Ezzel párhuzamosan azt látom, hogy az ExperiDance sosem veszti el magyarságtudatát. Azért sem, mert kihívás magyarként helytállnia a világban. Ilyen eredményre mindenképpen nagyon büszke lennék.

 

Román Sándor munkái

Színészként: Szörényi Levente: Kőműves Kelemen (Ambrus), Nagy-Novák: A lovagkirály (László táncos alteregója), Móricz Zsigmond: Úri muri (Kudora), Schwajda György: A rátóti legényanya (Béla szamár; Béla béka).

Rendezőként: Revans (2003), West Side Story (2009).

Koreográfusként: Nagy-Novák: A lovagkirály (1995), Novák Ferenc: A csodaszarvas (1996), Kodály Zoltán: Háry János (1996), Szörényi Levente: Kőműves Kelemen (1996), MacDermot: Hair (1997, 2010), Szörényi Levente: A kiátkozott (1997), William Shakespeare: A velencei kalmár (1997), Lehár Ferenc: Luxemburg grófja (1997), Carlo Goldoni: A chioggiai csetepaté (1997–1998), Romhányi József: Hamupipőke (1997), Loewe: My Fair Lady (1998), Schwajda György: A rátóti legényanya (1998), Kacsoh Pongrác: János vitéz (1998), Bock: Hegedűs a háztetőn (1999), Offenbach: Hoffmann meséi (1999), Strauss: A cigánybáró (1999), Arisztophanész: Lüszisztráté (1999), Szirmai Albert: Mágnás Miska (1999, 2011), Szörényi Levente: István, a király (2000), Barta Lajos: Szerelem (2000), Szörényi Levente: Veled, Uram! (2000), Leigh: La Mancha lovagja (2000), Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (2000), Gorkij: Éjjeli menedékhely (2001), Ibsen: Peer Gynt (2002), Székely János: Caligula helytartója (2002), Czomba Imre: Revans (2003), Huszka Jenő: Mária főhadnagy (2004, 2006), Bernstein: West Side Story (2009).

További színházi munkái: A király nevében; Attila – Isten kardja; Balkáni gerle; Bartók; Boldogság 69:09; Elégia; Esszencia; Ezeregyév; A fából faragott királyfi; Fergeteges; Forrás; Frank Sinatra – A hang; A kertész álma – A pokol színei; Klezmer táncszvit; Liliomfi; Magyar évszakok; Magyar koreográfusok estje; Manna; Muskétások, avagy kevés Dumas, sok tánc; Nagyapáék tánca; Nagyidai cigányok; Párduc; Passió; Pásztordal; A pokol színei; Radnóti – Álmok két felvonásban; Steel – A fém legendája; Szeget szeggel; Szent István – Egy ország születése; Szenvedélyem, Velence; Toldi; Turandot; Vad kelet/Tündérvilág.

Filmjei: Könyörtelen idők (1992) (színész); Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999) (koreográfus); Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (2001) (tánc); Sobri (2002) (színész); Szent Iván napja (2003) (koreográfus); A Szent Lőrinc folyó lazacai (2003) (koreográfus); Ólomidő (2005) (színész); Köszönet a szabadság hőseinek (2006) (koreográfus); Tűztánc 2008 (2008) (koreográfus).

 

Oldalak: 1 2