Bolvári-Takács Gábor: Kozma Tamás szelíd önéletrajza

Kozma Tamás nevelésszociológus, az MTA doktora, az egykori Oktatáskutató Intézet főigazgatója, a Debreceni Egyetem volt tanszékvezetője és doktori iskola alapítója, ma professzor emeritusa, a hazai neveléstudomány megkerülhetetlen személyisége. Kutatói eredményeit, intenzív publikációs tevékenységét, tudományszervezési és iskolateremtő munkásságát tekintve a tévedés kockázata nélkül állítható, hogy a hazai pedagógia tudománytörténetében a 20. század egyik meghatározó alakja. A közelmúltban eddigi műfajaitól merőben eltérő alkotásra vállalkozott: Erdei séta című önéletrajza személyiségének (mások által) eddig nem ismert oldalát villantja fel.

Az önéletrajzok korát éljük. A politikai rendszerváltozás óta nemcsak megsokszorozódtak a memoárok, de a szerzői körük is jelentősen kibővült. A 60-as, 70-es, 80-as években kiadott emlékiratok elsősorban kortárs politikusok életútjait kísérték végig, nyilvánvalóan apologetikus célzattal: a szocialista rendszer történelmi szükségszerűségének és a Kádár-rendszer haladó jellegének alátámasztására. A 80-as évek végén a rendszerváltozás szele felszabadította a fiókok mélyén rejlő, s a (belső) cenzúra miatt addig meg nem írt, vagy kiadatlan kéziratokat. Érthetően sok volt köztük az ötvenes évekről szóló, különösen az 1956-os érintettségű szerző és téma, de megjelentek teljes életpályát bemutató művek is. A zsilip a 90-es évektől végleg kinyílt. Most már nemcsak a rendszerváltozás előtti politikai és gazdasági vezetők (újabb) művei jelentek meg, hanem a rendszerváltó évek, sőt az 1990 utáni események is a memoárírók látóterébe kerültek.

A tudomány legmagasabb rangú művelőinek körében ez a dokumentációs forma nem volt jellemző. Üdítő kivételnek számított Mátrai László kötete (Műhelyeim története. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982), amely nem önéletrajz a fogalom klasszikus értelmében; benne esszé-jellegű, művelődés- és tudománytörténeti összefüggéseket taglaló részek egyaránt megtalálhatók. A tudósok tollából származó memoárok kiadása a 90-es évektől indult meg. Kulcsár Kálmán keretként még aktuálpolitikai eseményeket használt, s ebbe illesztette – egyfajta flashback technikával – életútjának egyes fejezeteit (Két világ között. Rendszerváltás Magyarországon 19881990. Akadémiai Kiadó, 1994). Berend T. Iván szerkezetileg letisztultabb, lineáris visszatekintésre vállalkozott, ám elemzéseiből olykor előtűnik a rendszerváltozás közben/miatt/után megsértett kutató önigazoló attitűdje (A történelem – ahogyan megéltem. Kulturtrade Kiadó, 1997). Heller Ágnes (Bicikliző majom. Múlt és Jövő Könyvek, 1998), illetve Kornai János (A gondolat erejével. Rendhagyó önéletrajz. Osiris Kiadó, 2005) emlékiratai az előbbieknél komplexebbek és tanulságosabbak, személyes fejlődés- és szakmatörténetek, nem kevés életbölcsességgel, rendszerkritikával és objektivitásra történő igyekezettel. Huszár Tibor memoárja (Metszetek nyolc évtized magántörténelméből. Corvina Kiadó, 2010) igen informatív, de minduntalan azt az érzést kelti, mintha egyfajta publikációs „melléktermékként” készült volna, azzal, hogy szerzője ezúttal saját pályáját tekintette kutatási témának.

Kozma Tamás munkája minden általam ismert felfogású memoártól eltér. Szerkezetileg időrendben halad, s a teljesség igényével fogja át szerzője életútját. Az események interpretációja szubjektív, de tárgyszerű, a kötet ívét korabeli dokumentumok, átvett szövegrészletek nem törik meg. Fényképeket sem találunk: a szándék azt jelzi, hogy a történések átéléséhez az olvasónak kizárólag saját ismereteire, illetve képzelőerejére kell hagyatkoznia. Ugyanakkor semmi nem marad homályban: a kötetben – a szerzőhöz legközelebb álló, csak monogrammal jelzett, egymást követő két társán kívül – mindenki teljes névvel szerepel.

Az életút fordulópontjai egyben a fejezetváltások dátumai nyolc évszám, hét fejezet: A háborútól a kitelepítésig (1939–1951), Kunszentmártontól Kolozsvárig (1951–1962), Pedagógus pályám (1962–1969), Kutató leszek (1969–1981), Az Oktatáskutató (1981–1990), Rendszerváltozás és utána (1990–2001), Egyetemi évek (2001–2009). Az egyes fejezetek terjedelme nagyjából azonos (35, 37, 40, 42, 42, 50, 42 oldal), ez a mondanivaló célzatos tagolására utal. A címek alapján látszik, hogy az egyes életszakaszok megragadásában kronológiai, szervezeti és életpálya-vezetési elemek egyaránt fellelhetők. Az utolsó fejezet címe félrevezetően tudatos: nyilván nem egyetemi tanulmányokra, hanem tanításra utal, de merjük észrevenni a „jó pap is holtig tanul” analógiát – tudva, hogy Kozma Tamás evangélikus teológiára (is) járt.

Oldalak: 1 2