Fitos Adrián: Emptyfull4,3,2

 

Emptyfull4,3,2

 

 

„A valóság története nem azonos a világ, a dolgok és az emberek történetével.

A valóság az, amit nem lehet megismerni.

A Ding an Sich, vagyis magáért való, megismerhetetlen.”

Borbély Szilárd

 Kézügyességtől függően mindenki tetovált. Színes és „fekete-fehér” képekkel telt felnőtt testek. Ül a család és mindenki varr; folytatja saját testét; rokona hátán a megkezdett ábrát. Akad, aki saját hátára mintázza a saját hátát. Ülnek a radiátor körül némán. A helyzet, a mondat hitelességéért a radiátor nem a fal mellett, hanem a szoba közepén áll. A gyerekekre vonalkód, ha elvesznének, vagy a felismerhetetlenségig mégis megkerülnének. Kész a család. Aztán a vasárnap reggelben lúdbőröző Dodgeok, Krisztusok, Donald kacsák, halott anyák kéz a kézben keresik templomaikat. Episzkopálistoktól az Anglikánokig minden felekezet felmutatja magát. Kivetítőkkel megerősített kápolna-kertek, a kocsikból is jól olvasható napi igével, útmutatással. Kép: hullámok, piros-fehér mentőöv, vízjelnek: Need a lifeguard? Ours walks on water. Azért a pixel azúr.

Ezek a testek otthont adnak még rengeteg majonéznek, colának, botox-injekcióknak, pacemakereknek, protéziseknek, lelkeknek, különböző, vagy éppen hasonló építményű testeknek. A belvárosban rengeteg mozgássérült botorkál, robogózik. Ani szerint nem sok, csak itt nem rejtőzködnek. Sok az amputált, akik egy részéről azért sejthető, hogy Irakban még járt. Az elhízásban van valami irreális, mintha már lehetetlen is lenne ekkorának lenni, és azt várod, mikor kap be nyalókának egy utcatáblát. Stop. A Portageon, fél szemmel figyelem, ahogy egy három méteres szakállas, maszkos – a szakáll a maszk – a maszkon szakáll-óriás a vállamba csíptet lufiból egy gólyalábat, esetleg papagájt.

Van, hogy ezek a testek, csak testek. Olvasom az ingyenes napilapokat, Free Press Winnipeg, Metro. A három hét alatt két! gyilkosság történt egy Budapest méretű, lakosságában azért jóval kisebb városban. Késelés, az áldozat természetesen hős volt. A saját testével védte az életét. (A legjobb bandában is előfordul.) Jó esetben itt mindenki hős lehet, ha rákos és bringázni kezd, végleg parkinsonos és éppen a fiával kajakozik – képekkel jól dokumentáltan –, és figyelmeztetnek bármire, gondolom az életre; vagy megölik. A másik: egy csaj fejbe baszta a barátját egy sörösüveggel, aki még haza érkezéséig tudott élni, aztán hogy, hogynem. A winnipegiek teljesen ki vannak akadva, részben mert rohadtul figyelnek a város image-re, (Take pride Winnipeg!)és néhány utalásból úgy tűnt, h az országos megítélés nem éppen kedvező. A bűn városa, a gyilkosságban első stb. Múlt héten egy ázsiai kiscsaj bringáját lopták el egy Tim Hortons (kanadai kávézólánc) elől, aki a rákra hívja fel útjával a kanadai lakosság lankadó figyelmét; nem zárta le a bicajt és mégis ellopták! Gyorsan twittelt pár csalódott sort a városról. Az újságban 2hasábos írás, arra válasz stb., aztán gyorsan vettek neki egy biciklit, adtak neki pénzt, papírokat, bárki is legyen, menjen Isten hírével. (Húzzon a rákba; na ilyet ők nem mondanának, ha addig élnek is.) Másrészt, nagyon más fogalmaik vannak a kriminalizmusról.

Az egyik környék (Broadway, Kennedy street – mintha másik város, másik ország) szerintük élhetetlen, jó esetben kérdéses, amúgy veszélyes környék. Valaki vizelő embert is látott arra már. Én csak a kertjükben zenélgető, söröző hippiket. (Azért az ötvenes gördeszkázó házaspár, lobogó ősz hajjal, fülhallgatóval, elég vicces a közép-európai szemnek. a fülhallgató szó meg a fülnek.) Amúgy a belvárost tartják veszélyesnek; hát nem tudom. Éjszaka még nem jártunk sehol, és a lerobbant, kéregető indimókon kívül semmi feltűnő. Azokat is már lassan arcról ismeri az ember: kísértetvárosok. Néha jön pár rendőr, kesztyűt húznak, odébb terelik, igazoltatják őket, akik aztán visszaülnek a helyükre, az utcára. Ezalatt Winnipeg különböző pontjain felbukkan a városi tv-s pár, riporter-csaj az állvánnyal, az operatőr a vállán kamerával, rögzítik a sétálókat, házak falát, galambszart, a Portageon a hatalmas színes üveggolyókat, nincs kitüntetett esemény, felveszik az időt.

Elkészült minden szükséges iratom, mondhatom azt is, papírom van rólam, hogy Fitos Adrián vagyok; jogosan tartózkodom az országban, az útlevelem digitális ujjlenyomattal bír, munkát vállalhatok, lakcímmel rendelkezem, bankszámlám és Sin-codeom is van, ez a Fitos Adrián társadalmi, büntetőjogi, stb. értelemben, egy és ugyanaz, más, Kanadában tartózkodó Fitos Adriánokkal összetéveszthetetlen. Ez a Fitos Adrián akár júliusig is élvezheti Kanada vendégszeretetét. Emellett az önéletrajzok Fitos Adriánja irodalmár, kertész, festő, segédmunkás, eladó, könyvtáros, munkaköri leírás, regényes alak. Ezekben az önéletrajzokban, mindig valami inkább. Valamelyik kiemelten aktuális. Az önéletrajzok hasonlítása közben az is feltűnő, hogy az adott évben az egyik önéletrajzban éppen hajószakács, addig ugyanezen időben egy másik Életrajz szerint kőműves segéd.

Oldalak: 1 2