Harsányi László: Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület és a Művészakció (1939–1944)

Darányi Kálmán miniszterelnök 1938. március 5-én elmondott győri beszédében a fegyverkezési program meghirdetése mellett azt is leszögezte, hogy Magyarországon van zsidókérdés, és ezt a problémát törvényes úton rendezni kell. 1938. május 29-én életbe lépett az úgynevezett első zsidótörvény (1938. XV. tc.) „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról”, amely egyes értelmiségi munkakörökben 20%-ban korlátozta a zsidók számarányát.[1] Az 1939-ben elfogadott második zsidótörvény (1939. IV. tc.) indoklása szerint a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szólt; ez már 6%-ban korlátozta a zsidónak minősített magyar állampolgárok arányát az értelmiségi pályákon.[2] Számos területen azonban a zsidó munkavállalók kiszorítása a munkahelyekről, egyáltalán az élet és a boldogulás különböző területeiről ennél az aránynál sokkal nagyobb volt már ekkor is.[3]

Bánóczi László,[4] a Művészakció egyik vezetője 1941-ben így emlékezett erre az időszakra: „Az első zsidótörvény még törvény se volt, amikor a színházak egy része már végre is hajtotta […]. Mire a második zsidótörvény megszületett, már semmi végrehajtanivaló nem maradt, vagyis pontosan a színházak területén a „gleichschaltolást” mindennél alaposabban és nagyon iparkodó gyorsasággal végezték el.”[5]

Az első zsidótörvényt követő néma csendet, vagy éppen zajos helyeslést alig törte meg más hang. Éppen ezért kell itt is megemlíteni annak az 59 magyar értelmiséginek a tiltakozását, akik a különböző lapokban megjelent deklarációjukban így írtak: „Mi magyar írók, művészek, és a tudomány munkásai, különböző világnézetek és pártállások szószólói, különféle társadalmi rétegek szülöttei és tagjai, akik a legkülönbözőbb hivatásokban és munkakörökban dolgozunk, akik valamennyien az évezredes magyar művelődés megtartásának és gyarapításának rendeltetését vettük örökbe, mi, akik valamennyien keresztény családok leszármazottai vagyunk, az emberi becsületérzés és igaz kereszténység, a józanság és hazafiasság magától értetődő egységével és szilárdságával emeljük föl szavunkat az állampolgári jogegyenlőség elvéért, melyet az úgynevezett „társadalmi egyensúly hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslat” megvalósulása esetén törölne a magyar alkotmányból.”[6]

1938-tól kezdve a zsidótörvények negatív hatásainak enyhítésére, a zsidók megsegítésére olyan intézmények, programok születtek, mint például az OMZSA (Országos Magyar Zsidó Segítő Akció) és a MIPI (Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája).[7] A Hevesi Simon[8] neológ rabbi javaslatára és elnökletével 1909-ben megalakult Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) csatlakozott ezekhez a kezdeményezésekhez. Érdemes megjegyezni, hogy az OMIKE a neológ hitközség(ek) aktivitásának eredményeként jött létre. Az egységes zsidó felekezet 1868-as szakadását követően (ortodoxok, neológok, statusquo ante) a neológ közösség vált a magyar közéletben meghatározóvá intézményeiben és hatásában is.

Az OMIKE 1939 októberében indította Művészakcióját azzal a céllal, hogy egyrészt a magyar zsidóságot „megtartsa azon a kulturfokon, melyre annak eddigelé felemelkednie sikerült”,[9] másrészt azokat a zsidó képzőművészeket, írókat, zenészeket kívánta munkához, jövedelemhez, és – nem mellékesen – bemutatkozási lehetőséghez juttatni, akik a zsidótörvények következtében kiszorultak a korábban számukra is nyitott intézményekből. A Művészakció tevékenysége kevéssé ismert a széles nyilvánosság előtt, még a hazai zsidó közösség sincs tudatában e kezdeményezés korabeli jelentőségének. A kutatás feladata ezért – egyebek mellett – az, hogy dokumentumokkal bizonyítsa: a magyar zsidóságnak volt egyfajta válasza 1939–1944 között a diszkriminatív rendelkezésekre.

Oldalak: 1 2 3 4 5