Péter Márta: Fókuszban – Novák Ferenc

Szerző, lapszám:

Elöljáróban pár szó arról, hogy mit írtam én erre az alkalomra. Nem életrajzot, nem pályaképet, nem rendszerezett koreográfiái elemzéseket, nem összefoglaló ismertetést és nem kritikát valamely darabról; az én olvasatomban leginkább egyfajta laudáció az, amiben összefoghatóvá válik egy alkotói út, s vele az alkotó személyiség elismerő köszöntése, aminek a ma estét is vélem.

És már az első soroknál jön a kérdés: vajon nem olyanok előtt beszélek-e, akik jószerével mindent, vagy majdnem mindent tudnak Novák Ferencről? Hiszen, életpályájára gondolva, egészen biztos vagyok benne, hogy ezen a fórumon alig akad olyan, aki ismeretlenként tekint rá. És igazán becsülve a neofitákat, a friss kíváncsiakat, azt hiszem, mégiscsak abból indulhatok ki, hogy Novák Ferencet jószerével mindenki ismeri. S nemcsak az immár interneten is elérhető elképesztő mennyiségű adat, film, interjú és sokféle dokumentum miatt, hanem azért, mert: Novák Tata egy intézmény! Az elmúlt sok évtized (sőt, fél évszázad) magyar és nemzetközi táncművészetének, színházi életének, kultúrpolitikai küzdelmeinek történetét egyszerűen nem lehet nélküle megírni, de még nagyjából összefoglalni sem, ahogy most a személyesebb események tára is szükségszerűen hiányos marad. Például rögtön az impozáns díjak sora, hiszen Novák Ferenc a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas, Erkel Ferenc-díjas koreográfus és rendező, etnográfus, érdemes művész, de hát a díjakból is tizenkilencet találtam – és a lista hiányos. Ez azonban nem is lehet másképp, hiszen annak idején a szolnoki, azaz eredetileg Alföldi Néptánc Fesztivál, illetve a Zalai Kamaratánc Fesztivál díjait is sorra vitte amatőr társulatával, az 1954-ben létrehívott és általa alapítóként is jegyzett Bihari János Táncegyüttessel. Hogy ez sikerülhessen, hogy ez ma is olyan természetesnek tűnjék, Novák Ferencnek egy „ütős”, művészi-előadói szempontból is megkérdőjelezhetetlenül kvalitásos gárdát kellett kiképeznie. (Az eredeti szolnoki élménnyel most az Ivo Andrič novellája nyomán készült Aska és a farkas nagy erejű koreográfiájára gondolok, de előtűnnek a Passió és a Ninive c. alkotások is, amelyekben Novák már egyértelműen táncszínházi eszközökkel fogalmaz a hatalomról, az erőszakról, az áldozatról, az emberek manipulációs eszközzé válásáról.) Nem lehet véletlen, hogy akkoriban a hivatásos társulatok és a legkiválóbb amatőr együttesek között bizonyos versengés támadt, sok szempontból az utóbbiak javára. Ennek okait, felemás voltát maga Novák is megélte, nem kis küzdelmekkel. S miközben a Bihari érzékelhetően mindig is szívszerelem marad – abszolút profivá neveli másik műhelyének, a szakmában ismert nevén Honvéd Együttesnek a tánckarát is, amely sokféle jártasságával és kitűnő technikai kondíciójával is hírnevet, komoly megbecsülést szerez magának itthon és külföldön. A társulati bemutatók sorában fontos vonulatot képeznek a jeles irodalmi művek alapján született narratív táncalkotások, drámák és komédiák is, így a Magyar Elektra, Forrószegiek, A helység kalapácsa, Kocsonya Mihály házassága, Ludas Matyi, János vitéz, egyes darabok pedig táncfilmként is rögzültek, pl. az emlékezetes Antigoné, de a sort természetesen itt is folytathatnánk. És a két társulat minőségi kiegyenlítettségét mutatja, hogy a közben fölnevelődő generációk tagjai az amatőr és a profi körülmények között is kiemelkedő munkát végeztek (így a táncalkotói pályán erőteljes egyéni színeket hozó Foltin Jolán, az asszisztensi és pedagógiai munka terén Neuwirth Annamária, aki 1991 óta a Bihari együttes művészeti vezetője, a szakmai történetével mindkét társulathoz kötődő koreográfus Stoller Antal, és idesorakoznak a későbbi korosztályok neves tagjai is.)

Ám ez a lista még e mostaninál jóval bővebb időkeretben sem nőhetne egésszé, hiszen nem csupán fölsorolható tényekről, eseményekről, elismerésekről, művekről és produkciókról van szó, hanem mindezek beágyazódásával egy generálisabb, nagyobb léptékű gondolkodásmódról, amelyben az előbbiek mellett az egymásra rétegződő korszakok haladó szellemi irányai-törekvései is következetesen megjelennek. Most csak megemlíthetjük e gazdag életút néhány fontos részletét, szemléletalakító stációját; így a gyűjtéseket, amelyeknek egyszeri és különleges alakjai a míves táncfolyamatokon túl olykor megdöbbentő, alkotásra inspiráló történettel is szolgáltak. (Kiemelkedő példája ennek a ma este látható Forrószegiek előadása, amelynek eredeti forrásában, a valóban megtörtént drámai eseményben a koreográfus gyorsan fölfedezte a paraszti világ Rómeó és Júliáját.) Az ilyen revelatív élmények mellett a gyűjtések általánosabb eredményeként viszont megszületik a nemzeti táncgyűjtemény, amely Novák korabeli gyűjtőtársa, a tudós Martin György szavai szerint „lehetővé teszi a magyar népi tánckultúrára vonatkozó korszerű tudományos szintézis megalkotását”, miközben a koreográfusok és a táncosok számára az eredeti gyűjtések szinte kimeríthetetlen bázisával szolgál. E hatalmas eredmény mellett ugyanakkor szólni kell arról is, hogy a színpadi néptáncművészetben az eredeti táncanyag hű tolmácsolásának szándéka, illetve a táncanyagot koreográfiái alapnak tekintő, egyénített alkotásmód gyakran konfrontálódott, ami Novák sokat idézett és találó megállapítása szerint lényegében a „tiszta forrás” és a „tiszta forrásból” alternatíváit mutatta, illetve mutatja – mert ezek a szólamok, változó erővel és sokszor egymással szemben, máig jelen vannak a hazai folklór világában. Ha Novák Ferenc koreográfiái életművére gondolunk, akkor egyértelműnek tűnik, hogy a tiszta forrás ismeretében tovább lehet, illetve kell lépni. Csakis ezen a szellemi talajon alakulhatott ki az úgynevezett „magyar iskola” is, amelyre külföldön fölfigyeltek – itt elsősorban a Novák Ferenctől ebben az összefüggésben mindig kiemelt Szigeti Károly és Györgyfalvay Katalin neve kihagyhatatlan, ahogy persze Kricskovics Antalé, Tímár Sándoré is az – ám Novák életútjára, temperamentumos, sodró személyiségére gondolva egyértelmű, hogy történetének szinte minden mondatához „kihagyhatatlan” nevek társulnak. És a már említett szellemi talajon jöhetett létre Novák vezetésével az ugyancsak kihagyhatatlan amszterdami Nemzetközi Néptáncszínház különleges formációja is.

Ami ezzel az alapállással teljes mértékben összefügg, és amit Novák saját koreográfusi generációja meghatározó élményeként – s egyben a mai generációban mintegy hiányként – fogalmaz meg, az a társművészetek alkotóival való egyenrangú párbeszéd, egyáltalán, a párbeszéd szüksége, amely abból a meggyőződésből fakad, hogy a színpadi néptáncművészet igenis alkalmas minden jelenbeni problémakör kifejezésére, képes művekkel szólni a mához, s így a mában élő és alkotó emberekhez is. Ahogy az egyik interjúban szépen összegzi: „Ez az anyanyelvűnk, a néptánc, és az a lényeg, hogy nekünk is olyan műveket kell csinálnunk, amelyekből világosan kiderül, hogy ehhez a századhoz tartozunk, tehát a 20. századhoz.” A téma aktualitása miatt pedig nyugodtan mondhatunk 21. századot sajnos. Egyébként is mintha bizonyos dolgok, tendenciák ismétlődnének, s így az alkotó és táncoló ember (olykor saját emlékezetét is fölülírva) hajlamos azt hinni, hogy ami neki új, az még sohasem volt, amit ő csinál, azt más még nem csinálta. Így hát nem feledhetjük Novák olyan színházi koreográfiáit sem, amelyekben a néptánc a kortárs színházművészettel és zenével lép éltető párbeszédbe, ahogy azt a Kőműves Kelemen, a Csíksomlyói passió vagy az István, a király előadásai reprezentálják. Az alkotói pálya felsorolhatatlan tényei mellett ugyanakkor kiemelkedő szerep jut az alkotás folyamán mintegy spontán működő szellemi-pedagógiai hatásnak is, amely beivódik az emberbe, s aztán dolgozik benne tovább. Novák Ferenc tudja ezt is, például Szegedről, ahol a fesztiválokon túl a Dóm téri színpadon is sok-sok fiatal táncossal készültek a néptánc gálák, így a Hegyen-völgyön lakodalom nagyprodukciója, és megtapasztalta ezt az itthon és külföldön táncbemutatóval színesített folklorisztikai előadásain is. És az út folytatására szólítja táncosait akkor is, amikor azt mondja: „Ne legyetek gyávák!” „A gyávaság nagyon rossz dolog, mert akkor azt hiszi a hatalom, hogy csinálhat, amit akar.”

Nézzük akkor most a Bihari János Táncegyüttes előadásában a Nováktól „boldogan választott” Forrószegiek nagy ívű dramatikus koreográfiáját; a Rossa László invenciózus zenéjére készült táncalkotás a Kolozsvár melletti Szék faluba vezet: a lakosság itt évszázadokon át az utcák szerint rétegződött, s így Forrószeg, Csipkeszeg és Felszeg lakói még 1900 táján is az élő hagyomány szerint élték napjaikat. A rideg szokásrend azt is megszabta, ki kivel házasodhat, ám a tilalomnál az érzelmek ereje mindig erősebb lehet, így végül a Forrószegiek paraszti világának tragédiája fölött is az örök szerelem győz, éppúgy, mint Rómeó és Júlia shakespeare-i történetében.

 

(A közlemény a Hagyományok Háza előadás-sorozatán hangzott el, 2015. március 21-én. Megjelent: Novák Ferenc Tata: Tánc, élet, varázslat. Gondolatok, küzdelmek. Szerkesztette: Hegedűs Sándor. Hagyományok Háza, Budapest, 2016. 710. o. ISBN 978-963-7363-85-6. A kötetet ezúton ajánljuk olvasóink figyelmébe.)

Tetszett a bejegyzésünk?

Megosztás itt: Facebook
Megosztás itt: Twitter
Megosztás itt: LinkedIn
Megosztás itt: Pinterest