Ungváry Krisztián: A zsidóság szerepe Tokaj-Hegyalja borászatában

Szerző, lapszám:

Tokaj-Hegyalja gazdasági életében a Magyarországra települő „idegenek” kezdettől fogva meghatározó jelentőséggel bírtak. Ebből a szempontból Tokaj-Hegyalja az ország talán leginkább multietnikus borvidéke. A 13. századtól olasz, vallon, görög, örmény, zsidó és német családok vettek részt a tokaji bor kereskedelmében és népesítették be ezt a vidéket. Ez a sokszínűség bizonyos szempontból hasonló a bordeauxi borvidékhez, ahol a híres cháteauk már a 19. századtól kezdve döntően külföldi (elsősorban angol) kézben voltak (és ott a külföldi tulajdonosok meghatározó szerepe máig nem is kérdőjeleződött meg).

A zsidóság jelentősebb hegyaljai jelenléte a 17. századtól mutatható ki. Ebben az időben elsősorban Sziléziából és Morvaországból települtek át zsidók a borvidékre. Az első írásos dokumentum, amely zsidók borfelvásárlását említi, 1609-ben keletkezett. Ebben kassai polgárok panaszkodnak arra, hogy Mádon zsidók 50 hordóra való szőlőtermést vásároltak fel. Az is kiderül az iratból, hogy a zsidók ebben az időben egy Alaghy nevű nemes védelme alatt állottak. 1636-ban egy hosszabb irat tudósít arról a vitáról, amely egy bortétel kóserságának kérdése kapcsán keletkezett. Dow Ben Juda Bolechow lengyelországi zsidó borkereskedő 1790-ben kelt emlékiratában részletesen leírja az 1764-es tarcali útját, amelynek során gróf Buttlertől tíz hordó szárazra erjedt fordítást vásárolt. Ebben említést tesz egy tarcali zsidó társulásról, amelynek üzleti könyveit öt napon át vizsgálta. Ennek méreteire jellemző, hogy a három éve működő társulat több mint 20 pincében összesen ezer hordónyi bort vásárolt fel. Bolechow 2100 aranyban állapította meg a hasznot, amit a társaság ez alatt kitermelt, saját könyvelési munkájáért pedig két hordó kóser máslást kapott. Visszaemlékezése szerint saját maga a Hegyalján felvásárolt borokat Nyugat-Európában értékesítette, Bécstől Drezdán át egészen Franciaországig. Ki kell emelni, hogy az aszúborokat már ekkor is jelentős részben palackozott állapotban értékesítették, Bolechow ráadásul a stabilitás elérése érdekében a hegyaljai bort esetenként igen drága spanyol borral keverte. Az ára egy palacknak a visszaemlékezés szerint egy arany volt. Sajnos a korabeli mértékrendszert az író nem adja meg, de feltehető, hogy az „egy arany” legalább 3 gramm 18 karátos nemesfémet jelenthetett, ami nem csak akkor, hanem ma is igen komoly összeget ér.

A 18. századtól a zsidók bevándorlása felgyorsult, ami azzal függött össze, hogy a Magyarországgal határos Galícia Lengyelország felosztása után osztrák uralom alá került. A Magyarországra települő zsidóság kb. 90%-a keletről, a Dukla-szoroson át érkezett a Kárpát-medencébe és vonulási útjuk először Kárpátalját pontosabban a felső-Tisza vidékét érintette, ahonnan az új hazát talált zsidóság folyamatosan tovább vándorolt nyugati és déli irányba. Mivel Hegyalja ennek a vándorlási útnak viszonylag elejére esett, ezért a zsidóság megjelenése, demográfiai felfutása, majd a 19. század második felétől meginduló elvándorlása alapvetően érintette a hegyaljai térséget. A zsidóság létszáma csak kb. 1880-ig gyarapodott: ekkor a lakosság 35%-a volt zsidó, míg 1930-ra ez az arány drámaian, 20%-ra csökkent. Sátoraljaújhelyben 1742-ben még csak 12 zsidó családot tartottak nyilván, 1821-ben már 146-ot. Megállapítható tehát, hogy a zsidóság a 19. század első felében a borvidéken meghatározó etnikumnak számított – arányuk és számuk is magasabb volt például, mint a sváboké.

Az 1741-es Országgyűlés határozatai kifogásolták, hogy a földterületek jelentős része idegen kézre került. Ez zsidókat is érintett, akik a 18. századtól nem csak kereskedőként, hanem bérlőként is jelen voltak a borvidéken. Egy 1784-es urbárium pl. az Agáros dűlő (Erdőhorváti) esetében Gróf Pálffyt és „Dávid Zsidót” említi meg. II. József 1781-es „türelmi rendeleteinek” köszönhetően a zsidóság helyzete is rendeződött (engedélyezték számukra a korábban tiltott földvásárlást, földművelést és iparűzést). Mindez azonban nem jelentett teljes szabadságot, 1798-ban királyi rendelet tiltotta meg zsidóknak az aszúval történő kereskedést illetve ennek készítését. Ez a rendelet magát a szőlőművelést és birtoklást is tilalom alá helyezte és az értékesítésre egy év türelmi határidőt adott. Zsidók elvileg csak az „Ordinarium” kategóriába tartozó borokkal kereskedhettek. Sátoraljaújhelyben 1801-ben az aszúkészítést, az essencia készítést és az ezzel való kereskedést még tiltották számukra (ezt a tiltást az 1791-es zempléni országgyűlés is megszavazta, együtt említve a zsidókat a lengyelekkel, mint akiket ettől el kell tiltani, illetve akiknek ilyen tevékenységben keresztényeknek segíteni is tilos – ami arra utal, hogy ez az interetnikus együttműködés ekkor már igen kiterjedt lehetett). 1808-ban a hegyaljai zsidóság esedező levélben kérte, hogy a borkereskedés kapcsán hozott szigorítások alól oldják fel. A szöveg arra hivatkozott, hogy az eredeti tiltás a nem zsidó kereskedők tőkeszegénysége miatt keletkezett, mert a „zsidó Nemzet előtte olcsó pénzben meg szokta való az egye fogyott adózó népitül a termendő Borokat alkudni, és a midőn a Szüret meg érkezett a szerént mint úgy fele ára el szedni és el foglalni.” A beadvány azzal érvelt, hogy a borkereskedelem halódik és a zsidóság az eltiltás miatt adót sem tud fizetni. A tiltások mellett utalásokból sejthetjük, hogy a zsidó borkészítés folyamatos volt. Az 1807-es országgyűlésen Zemplén vármegye követei például azt panaszolták, hogy a tokaji zsidók a borkivitelt teljesen kezükben tartják és ebben a helyi nemesi elit egy része is támogatja őket.

A hegyaljai zsidó jelenlét elsősorban a nagyobb kereskedelmi központokban volt jellemző. 1836-ban Abaújszántón 1193, Bodrogkeresztúrban 239, Mádon 800, Sárospatakon 450, Sátoraljaújhelyben 1125, Tolcsván 602 zsidót számoltak össze, míg Erdőbényén csak 6, Bodrogszegiben 34, Bodrogolasziban 15 és Tokajban is csak 173, Olaszliszkán pedig 170 zsidó élt.

Az 1839–40. évi Országgyűlésen további, a zsidóság részére kedvező javaslatok elfogadására került sor: ettől kezdve zsidók úrbéri telkeket is vásárolhattak. A 19. század elejétől van adat arra, hogy zsidók kóser aszút is készítettek (ami annyit jelentett, hogy az aszúszedést is csak zsidók végezték). A zsidó borkészítők és borkereskedők számos újítást vezettek be: korábban a hordókat sokszor disznózsírral kenték be tartósítás céljából – ehelyett a zsidók a jól pörkölt és kénnel is kezelt tölgyfahordók használatát részesítették előnyben és sokkal gyakrabban használtak új hordókat, mint a keresztények. A zsidóság mobilabb jellegéből adódóan minden újításnak első számú terjesztője volt és a modernizációval kapcsolatos összes technikai vívmány elterjedése jelentős mértékben zsidók közreműködésével valósult meg. Itt említhetjük a must cukorral illetve a bor égetett szesszel való korlátozott javítását vagy a pasztörizációt (ami a 19. században kifejezetten progresszív lépésnek számított, mivel ezekkel a módszerekkel lehetett homogénebb minőséget előállítani illetve megakadályozni az édes borok utóerjedését) vagy a nagyobb bortételek egalizálásának igényét, illetve az egyre finomabb szűrési módszereket. Hozzá kell tennünk, hogy ma már e módszerek felett eljárt az idő: a 19. században azonban ezek az eljárások nem voltak sehol sem tiltva és sok szempontból forradalmi áttörést jelentettek a borászat technológiájában.

A 19. század elejéig a zsidó borkereskedők nem voltak jelentősek Hegyalja életében. A kereskedelem ekkor még alapvetően a görögök, örmények feladata volt, kisebb mértékben pedig a helyi nemesi elit is részt vett benne. Ezt követően azonban a zsidóság a bor belföldi és külföldi kereskedelmében egyaránt meghatározó szerephez jutott. Sátoraljaújhely zsidó borkereskedői például még Kassa város piacait is uralni tudták. Ennek több oka volt: egyrészt az, hogy a magyar nemesi elit a kereskedelmi tevékenységtől egyre inkább elzárkózott és helyette elsősorban az állami szolgálattól remélte gazdagodását, a másik pedig az, hogy a borkereskedelem volumene a szállítási lehetőségek javulásával rohamosan bővült. A zsidó borkereskedők tevékenységét segítette, hogy családi kapcsolatrendszerükre is támaszkodhattak, amikor a volt lengyel területekre szállítottak bort. Lengyelország a 17. századtól egészen a 18. század végéig a borexport elsődleges felvevőjének számított: a magyar borok mennyiségének 93%-a ide, illetve az örökös tartományokba (azaz Ausztria és Csehország területére) került. Ez mutatja a korabeli export igencsak csökevényes voltát. Érték szempontjából az export 20%-át tette ki az aszú, a maradékon az összes többi hegyaljai és nem hegyaljai bor osztozott. Ebből is látható, hogy a tokaji borexport jelentőségét nehéz volna túlbecsülni.

A filoxéravész 1875 és 1897 között az ország szőlőterületeinek felét kipusztította. Ez a hegyaljai szőlőket jóval az országos átlag felett, 67%-ban érintette és a 20. század elején meginduló szőlőrekonstrukció úttörői zsidó befektetők is voltak. Ebből fakadt, hogy a zsidó kézben lévő területek nagysága a 20. század elején érte el maximumát.

A zsidóság kereskedelmi tevékenységét az jellemezte, hogy elsősorban ők mérték ki a helyszínen a nagybirtokok borát illetve forgalmazták azt a borvidéken kívülre. Emellett a 19. század végére jelentős mértékben béreltek uradalmi szőlőket, az összes földbérlet 20-30%-a a térségben zsidó befektető kezében volt. Szemben a görög kereskedőkkel, akik tevékenységüket elsősorban nem az ingatlanok megszerzésére alapozták, a zsidók törekedtek szőlőterületek és borospincék megvásárlására is. Emellett közvetlenebbül és több szálon is kapcsolódtak a mezőgazdasági termelés különböző ágaihoz.

Hegyalja zsidóságának társadalmi rétegződése meglehetően összetett volt. A szegényebb, elsősorban fuvarozásból élő családok éppúgy megtalálhatóak voltak, mint a kisvállalkozók (boltos, hentes, kocsmáros, serfőző, szabó) vagy a módosabb szőlősgazdák illetve borkereskedők, illetve a külön kategóriát képező szesz- és ecetgyár tulajdonosok. Utóbbi csoport tevékenysége (amelyben a zsidók messze felülreprezentáltak voltak) különösen jelentős, mivel munkalehetőséget teremtettek, komoly mértékű adót fizettek és tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a borvidék ne csak egyetlen termékre alapozza gazdasági prosperitását. Sátoraljaújhelyben 1840-ben a zsidók 25%-a kereskedő volt (13 nagyobb 53 kisebb és 16 házaló), 24%-uk haszonbérlő (ők kocsmát, mészárszéket illetve földeket béreltek), a maradék csoport fele tanító, illetve iparos vagy nincstelen napszámos volt. Hasonló foglalkozási megoszlást tapasztalhatunk Hegyalja többi településén is. Ez a társadalmi struktúra meglehetősen eltért a magyar etnikum foglalkozási adataitól, amiben a kereskedők és bérlők csak minimálisan voltak képviselve, ezzel szemben viszont a többség egyszerű földműves parasztgazdaként kereste mindennapi kenyerét.

A zsidóságon belül Bodrogkeresztúron és Olaszliszkán létezett haszid jellegű hitközség.

A zsidóság hegyaljai jelenléte együtt járt sajátos épületek megjelenésével. Mindenütt épült zsinagóga, Abaújszántón, Mádon és még néhány más helyen jesiva, azaz zsidó iskola illetve szentegylet is működött, de a nagyobb zsidó közösségekben létezett kóser mészárszék és zsidó rituális fürdő is. 1945 után ezek az épületek zömmel megsemmisültek, csak a zsinagógák egy része maradt meg.

Több körülmény is a zsidóság mobilitásának irányába hatott. Átlag vagyoni viszonyaik felülmúlták a helyi magyar földművesekét. Majdnem mindegyikük több (adott esetben három-négy, elsősorban jiddis, német, magyar, lengyel esetleg héber) nyelven is beszélt, míg a magyarok általában csak anyanyelvüket használták. Iskolázottságuk kapcsán is szignifikáns volt a különbség, ami azzal is járt, hogy a zsidóság körében az érettségivel rendelkezők száma a nem zsidók négy-ötszöröse volt. Mindez rendkívüli mértékben kedvezett a zsidó elvándorlásnak is, amelynek következtében Hegyalján a zsidóság aránya már 1880-tól folyamatos csökkenésnek indult. Ezt elősegítette, hogy a zsidó bevándorlás Galíciából illetve az északkeleti vármegyékből szintén jelentősen csökkent. A zsidó elvándorlás elsősorban Budapestre irányult.

A zsidóság Hegyalja polgárosodásának egyik úttörője volt. Strausz Móric hozta létre Miskolcon 1848-ban az első két évfolyamos kereskedelmi iskolát. A zsidóság integrációjának és elfogadottságának ékes bizonyítéka, hogy az eredetileg antiszemita céllal is létrehozott Hegyaljai Borkereskedelmi Társaságnak 1840-re már zsidó tagjai is voltak. A legnagyobb adófizetők között 1867-től igen jelentős számban szerepeltek zsidók: ők a virilizmusnak, azaz a legnagyobb adófizetői jogon biztosított képviseleti rendszernek köszönhetően jelentős politikai súllyal is rendelkeztek. Azok a törekvések, amelyek a zsidók kirekesztését célozták a gazdasági életből, egészen 1920-ig nem tudtak az állami politika szintjére emelkedni, bár „igény volt rá” amit a különböző vármegyei előterjesztések bizonyítanak. 1944 áprilisától a magyar kormány törvényekkel tette jogfosztottá a zsidó származású magyar lakosságot. Ennek következményében semmisült meg az a réteg, amely a térség modernizációjának letéteményese volt. Vagyonukat hivatalosan a „magyar nemzet” vagyonává nyilvánították, a gyakorlatban azonban ellopták, illetve a céltalan felhasználással megsemmisítették. Hiányuk máig tátongó űrt jelent Hegyalja társadalmi életében.

 

(A tanulmány megjelent: Újabb kutatások a Tokaji Borvidéken 20142015. Szerkesztette: Bihari Zoltán. Tarcal, 2015. 140–142. o. A kötetet lapunk következő számában bemutatjuk.)

Tetszett a bejegyzésünk?

Megosztás itt: Facebook
Megosztás itt: Twitter
Megosztás itt: LinkedIn
Megosztás itt: Pinterest