A 2000-es évek elejétől jelentős mértékben növekedett a sárospataki Rákóczi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteménye ajándékozások és pályázati támogatások révén. A legjelentősebb donációk között a 2001, 2002, 2005. és 2008. évi gyarapodásokat említhetjük, illetve a 2004-ben és 2005-ben támogatásból vásárolt műtárgy-együtteseket emelhetjük ki.
2001-ben Zugor Sándor (Bosznabrod, 1923. február 7. – New York, 2002. február 9.), az Amerikai Egyesült Államokban élő festőművész adományozta grafikákkal, akvarellekkel és olajképekkel gazdagodott a kollekció, összesen 28 darabbal, majd hét évvel később, 2008-ban az özvegye által újabb adományt kapott a múzeum a művész tengerentúlról hazaérkezett képeiből. Az ajándékozás több szempontból is figyelemre méltónak és jelentőségteljesnek mondható, egyrészt olyan művek kerültek a képzőművészeti gyűjteménybe, amelyek annak elsődleges gyűjtőkörébe tartoznak, azaz a sárospataki művészotthonban 1947–1959 között alkotó képzőművészek anyagai közé sorolhatók, másrészt a hazai közönség és szakma előtt ez idáig szinte ismeretlen, az 1956-ban Magyarországot elhagyó művész képzőművészeti munkásságának egy része került vissza hazánkba és vált ezáltal kutathatóvá.
Zugor Sándornak 1953-tól 1955-ig többször volt lehetősége pár hetet Sárospatakon, a művésztelepen tölteni, amint azt a képek datálásai tanúsítják. 1955-ben többek között Borbély Gyula, Ligeti György, Petrovics Emil, Vadas Ágnes, Károlyi Amy, Weöres Sándor, Konok Tamás művészekkel együtt dolgozott a Képzőművészeti Alap I. számú Alkotó Otthonában. Károlyi Amy Szökőkút címen papírra vetett versét neki ajánlotta, Weöres Sándor 1955-ben szintén Patakon született versét írta hozzá Zugor Sanyinak címmel. Már 1947-től jó kapcsolatot ápolt a költő házaspárral, akikkel együtt élvezte a Római Magyar Akadémia és igazgatójának, Kardos Tibornak vendégszeretetét. A festőművész 1947 februárjában érkezett az örök városba, Rómába kétéves ösztöndíjjal, ahol Pilinszky János és Weöres Sándor portréit is megrajzolta egy évvel később.
Zugor Sándor szerette a művésztelepeket, lelkesítette az ottani szabad légkör, az alkotás szabadságának lehetősége, a táj varázsa. Már főiskolásként több művésztelepen – a veszprémi, a felsőbalogi és a főiskola miskolci telepén – megfordult. Varga Nándor Lajos főiskolai tanárral és diáktársaival alkotói munkájukhoz otthonra találtak Veszprémben és a festői fekvésű, elhagyatott Coburg hercegi kastélyban, Felsőbalogon. Utóbbi helyszínen 1943-tól 1944-ig háromszor nyílt lehetőségük a közös munkára, amíg a német katonák le nem foglalták a kastély szobáit 1944 októberében. 1945 és 1956 között szintén számos művésztelepre látogatott el, említhető közülük 1945-ben a Győri Elek szervezte tiszaladányi, majd egy évvel később a miskolci, pár évvel utána, 1953-tól 1955-ig a sárospataki művészek alkotóotthona, majd a verőcei és végül 1956-ban a nagymarosi.[1]
Kutatómunkám során interjút készítettem Tömösközi Ilonával, a sárospataki alkotóház egykori gondnokával, aki több művésznevet is említett a telepre beutaltak közül, ezek egyike volt Konok Tamás (Budapest, 1930. január 9. – 2020. november 20.) festőművész. Felkerestem a művészt, aki megerősítette az információt és megmutatta az 1955-ben ott festett pasztellképét, ami a kastély egykori konyháját örökítette meg. Ezt a korai alkotását sikerült 2004-ben megvásárolni az alkotótól, amely azóta a sárospataki múzeum képzőművészeti gyűjteményét gazdagítja.
Zugor Sándor második felesége (Laine) által 2008-ban adományozott 36 alkotás nagyobb része a tengerentúlon készült, de közülük kilencet még Sárospatakon a faluban és az ódon várkastély falai között festett a művész. A Rákóczi Múzeumnak ajándékozott képek szerepeltek az ugyanebben az évben megrendezett kiállításon és a festőművészről és munkásságáról megjelent könyvembe is bekerültek.[2]
2002-ben Mayer József kisgrafikai gyűjteményének tekintélyes része, 2230 darab került adománya révén a múzeum képzőművészeti gyűjteményébe, amelyben jelentős számban találhatók Fery Antal, Petry Béla, Cseh Gusztáv, Xantus Géza, Moskál Tibor, Domján József, Bardócz Lajos, Kós Károly – illetve ipse fecit, azaz saját névre szóló –, Borsos Miklós készítette ex librisek, Légrádi Sándortól bélyegtervek, valamint Deák Ferenc, Pleidell János, Vén Zoltán, Gross Arnold, Zórád Ernő, Reich Károly, Kass János, Aszódi Weil Erzsébet, Barcsay Jenő, Török Endre, Borsos Miklós, Perei Zoltán, Varga Nándor Lajos képzőművészektől alkalmi grafikák, továbbá egyedi rajzok és akvarellek.[3]
Mayer József (Sárospatak, 1937. április 4. – Budapest, 2014. november 11.) jogászként, főtanácsosként tevékenykedett a Magyar Államvasutaknál, de szabadidejében rajongva fordult a művészetek felé, szenvedélyes gyűjtője volt a kisgrafikáknak, számos művész (többekhez barátság fűzte) névre szólóan neki ajánlotta munkáját vagy készítette el számára ex librisét. Emellett cikkei jelentek meg a Kisgrafika című folyóiratban Fery Antalról, Gönczi Gebhardt Tiborról, Várkonyi Károlyról, Imets Lászlóról, Pleidell Jánosról, Buday Györgyről, Petry Béláról, Márton Lajosról és másokról.[4] Tagja volt a Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesületnek 1987-től, illetve a Molnár C. Pál Baráti Körnek. Szülővárosának szellemisége és a nagy múltú református kollégiumban eltöltött diákévek egész életét végig kísérték. Lokálpatriótaként segítette és igyekezett előmozdítani az értékek Sárospatakra kerülését, így az Amerikai Egyesült Államokba szakadt volt pataki diák, Szathmáry Lajos Kossuth-relikvia gyűjteményét is, akivel levelezés útján tartotta a kapcsolatot.[5]
A Mayer-gyűjteményben számos Fery Antal (Szerencs, 1908. június 12. – Budapest, 1994. június 30.) készítette kisgrafika, azaz ex libris (amely eleinte a könyvek tulajdonosait jelezte, majd később önálló mű lett) és alkalmi lap, vagyis karácsonyi, újévi üdvözlőlap, egyéb jókívánságokat tartalmazó üzenet, házasságról és gyermek születéséről hírt adó értesítés is megtalálható. A szerencsi születésű Fery Antal a kisgrafika olyan egyedülálló, csak rá jellemző stílusát teremtette meg 1939–1993 között készült mintegy 2500 kisgrafikáján, amely példa nélküli itthon és külföldön egyaránt. Közérthetősége, realista szemlélete, egyszerűsége, anyagtisztelete, megfontoltsága, lényegre törő kifejezésmódja művészetének védjegyévé vált. Remek fametsző volt, a magyar fametszés egyik iskolateremtő mestere.
Életművében sokféle tematika érhető tetten, közülük öt főbb csoport határozható meg: említhetők a történelem nagyjainak, íróknak és művészeknek a portréi, külön tárgykört alkotnak a műemlékek, nevezetes épületek ábrázolásai, illetve a szőlős-boros ex librisek, valamint a természeti értékeinket, a fákat, a virágokat megjelenítő kisgrafikák, és végül, de nem utolsósorban a minikönyveket érdemes megemlíteni. Ez utóbbiakból, a gyufásdoboznál valamivel nagyobb könyvecskékből 1980–1984 között kétévente jelent meg egy-egy darab, összesen három, amelyek szövegeit dr. Bottyán János válogatta és az illusztrációkat, a fametszeteket Fery Antal készítette.[6]
2004-ben és 2005-ben a Nemzeti Kulturális Alap pályázati támogatásából sikerült Kass János (Szeged, 1927. december 26. – Budapest, 2010. március 29.) grafikusművész négy illusztrációs sorozatát megvásárolni, összesen 64 egyedi, cizellált grafikai lapot, hasonlóképpen az egy évvel későbbi vételhez, amikor ugyanilyen módon Halmy Miklós (Erdőbénye, 1931. február 8. – Budapest, 2021. december 30.) festőművész mérnöki precizitással szerkesztett munkái közül Hungarium sorozatának 81 alkotásához jutott hozzá az intézmény. A vásárlást megelőzően a két művész időszaki kiállításon mutatkozott be 2003-ban, illetve 2004-ben a Múzsák Temploma (volt Trinitárius templom) nagytermében. A tárlatokhoz egyedi formátumú kiállítási katalógusok jelentek meg a Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei sorozatban.[7]
A vásárlások elsődleges célja a múzeum specifikus gyűjteményi egységének: a sárospataki alkotóházban tevékenykedett művészek alkotásainak gyarapítása volt.[8] Mindketten ugyanis az alkotóház művészvendégei között említhetők, éppúgy, mint Domján József (Budapest, 1907. március 15. – New York, 1992. november 25.) és Győri Elek (Tiszaladány, 1905. július 16. – Tiszalök, 1957. december 23.) festőművészek, akiktől szintén bekerültek alkotások a gyűjteménybe. 1999-ben Domján József három színes fametszete végrendelet útján, a hagyatéki tárgyalást követően érkezett a múzeumba, majd egy évvel később, 2000-ben sikerült megvásárolni Győri Elek két akvarelljét: egy 1948-ban készült pataki látképet és egy a várat ábrázoló művét szintén ugyanabból az évből.
Domján József 1951. május 5-től kapott beutalót és egy hónapot töltött – a Rákóczi várat ábrázoló színes grafikai sorozatán dolgozva – a várkastélyban működő sárospataki alkotóotthonban, ahol Győri Elek is járt, többek között 1948-ban, amikor a fentebb említett akvarelleket készítette.[9] 1952. május 19. és június 15. között Kass János alkotott Sárospatakon[10], itt készült, korai művei sajnos nem maradtak fenn, viszont egykori „vár-lakóként” emlékeit kiállítási katalógusában írta le A (Szem)Tanú fél évszázada 1951–2003 címen.
„Fél évszázada Sárospatakon töltöttem a nyarat. A híres Rákóczi-vár adott otthont a művészeknek. Alkotóházként működött és a háborús évek nyomasztó élményei után, itt a ragyogó napsütésben a gyönyörű Bodrog-parti tájban nyolc-tíz művész remélt inspirációt és impulzust új művekhez. Furcsa kettős helyzet volt, ma már ezt nehéz mai ésszel megérteni. A háború ugyan néhány éve véget ért, de az egykori megpróbáltatásokat nem lehetett elfelejteni, és a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején újrakezdődött egy újabb háború, s ez a kíméletlen terror az ország saját honpolgárai ellen tört. Mi művészek a Rákóczi-várban reggelenként a nagy ebédlőasztal körül gyülekeztünk. Az egykori főúri személyzetből megmaradt – ünnepnapokon libériás inas – tradicionálisan hordta körül a reggelit, zsíroskenyeret, s cukor nem lévén, keserű planta-teát. A várban így zajlott az élet – az épület egy része még romos volt –, s a háborús fosztogatásokról, a vár urairól, az eseményekről nem sok szó esett. Akár Boccaccio pestis elől menekülő hősei, kik borsos történeteikkel múlatják az időt, itt mi is egy területen kívüliséget élveztünk.”[11]
A hatvanas évek képzőművészetének egyik jelentős műfaja a grafika lett, magas- és mélynyomású eljárásai közül főként a rézkarc, a litográfia, a fametszet, a linóleummetszet, a monotípia, a hidegtű, az aquatinta valamint az egyedi rajz indult el hódító útjára a könyvillusztrálás szabadabb, kevésbé ellenőrzött területén és vívta ki megújulását, önálló műfajjá válását a korszakban. Gondoljunk csak az 1961-ben útjára indult I. Miskolci Országos Grafikai Biennáléra, a mostani Miskolci Grafikai Triennálé elődjére. A kiadók szemléletében új tendencia jelentkezett az ötvenes-hatvanas években: könyvtervezőket és grafikusművészeket kértek fel könyveik megtervezéséhez és illusztrálásához, ami művészi igényű kiadványok létrejöttét eredményezte. Ez az áramlat sodorta Kass Jánost az illusztráció világába, akinek páratlanul gazdag, sokszínű munkásságán belül jelentős helyet foglalt el ez a művészeti tevékenység. Készített rajzokat Wass Albert meséihez, a gyermek- és ifjúsági irodalom számos remekművéhez, Nagy László és Juhász Ferenc verseihez, Bartók Béla zeneműveihez, végeláthatatlanul lehetne sorolni könyvillusztrációit. Talán a számok ez esetben beszédesebbnek bizonyulnak: 1950 és 2001 között 334 könyvet illusztrált.
A magyar könyvművészet bekerült a világ élvonalába, amihez Kass János hozzájárult számos munkájával, elismerésével. Ezek egyike az 1958-as brüsszeli világkiállítás ezüstérme a “Szép könyv” versenyen. Kétszer is elnyerte, 1966-ban és tíz évvel később, 1977-ben „A legszebb könyv” díjat Lipcsében, a könyvművészeti kiállításon. A hatvanas évekre már a legjobb könyvillusztrátorok között említették nevét, munkásságát két évben, 1954-ben és 1967-ben Munkácsy-díjjal ismerték el.
Kass számára a hatvanas évek a könyv, a nyomda és a tipográfia jegyében zajlott. 1961-ben tért haza Lipcséből, a Grafikai és Könyvművészeti Főiskoláról, ahol egy évet töltött aspiránsként. Megszerzett ismereteit a Magyar Iparművészeti Főiskola Grafikai Tanszékén adta tovább hallgatóinak, ugyanakkor Szántó Tibortól, a Helikon kiadó művészeti vezetőjétől nagyszerű feladatokat kapott. Sorra születtek meg sorozatai, amelyek egy-egy alkotói periódusának és stílusának összegzései.
Szinte minden jelesebb illusztrációs sorozatából sikerült vásárolni a rendelkezésre álló összegből, ezáltal bővült a gyűjtemény a következő önálló, egyedi grafikai lapokkal: Szent György (1965, rézkarc-aquatinta), Cantata Profana (1966, rézkarc-aquatinta), Az ember tragédiája I–IX. (1966, rézkarc-aquatinta), A kékszakállú herceg vára I–VI. (1970, szitanyomat), Psalmus hungaricus I–IX. (1976, tus-kréta), Szent Ferenc (1980, rézkarc), Hamlet I–X. (1980, rézkarc-aquatinta), Háry János I–X. (1981, rézkarc-aquatinta), Képek az Ótestamentumból I–XV. (1986, rézkarc-aquatinta), Faludy-fejek I– II. (1988–89, collage-xerox).
Az erdőbényei születésű Halmy Miklós több szálon kötődött a Bodrog-parti városhoz, egyrészt ifjúságának élményei, iskolái fűzték ide, majd később a művésztelepi emlékek, illetve a Dankó Imre által szervezett Hegyaljai tájak – hegyaljai emberek tárlatsorozat, ahol többször szerepelt az 1950-es években kiállító művészként. Az önálló útját járó alkotó nem vett részt művészeti csoportosulásokban, leszámítva a hatvanas éveket, a párizsi útját követő időszakot –két év után, 1967-ben tért haza a francia fővárosból –, amikor csatlakozott ahhoz a Hamvas Béla által életre szóló szellemi és etikai útravalóval ellátott művészkörhöz (tagjai között többek között Deim Pál, Nádler István, Bak Imre, Csutoros Sándor, Csíky Tibor, Molnár Sándor képzőművészek említhetők), akik az új életre kelt hazai avantgarde meghatározó nemzedékévé váltak.
Baráti kapcsolatukat jól mutatja Hamvas 1967. május 2-án írt levelének záró sora: „Ha fest valamit, ami látványképes, írjon, szívesen elmegyek és megnézem. Ami pedig a közös megbeszéléseket illeti, arra azt hiszem, csak ősszel kerülhet sor, az évszak előrehaladott és itt a nyár. Sokszor üdvözli barátja Hamvas Béla”[12]
A Hegyaljáról indult festő a Nap Háza és Hold Háza kettős sorozatát tartja főművének, természetesen emellett számos egyéb opusza említhető, mint a Szférikusok sorozat (1963), az Immanencia sorozat (1966, Párizs), az Orbis Pictus sorozat – Comenius Ámos János tiszteletére (1967), a Sötét korszak sorozat (1980/81), a Plazma sor – Kodály Zoltán emlékének szentelve (1982/85), a Tentámentum sorozat (1997–98), a Hungarium sorozat (1998/99) és végül az Instrumentumok 2003-ból.
Lényeget megragadó, tömörítő kifejezésmódjához egyszerű képformátumot, a négyzetet választotta, amely változatlan alakzatával maga is az antik görög filozófia tárgyát képezte egykoron. Kompozícióin érzékletes faktúra, szokatlan színkezelés, erőteljes jelentéseket hordozó formavilág, feledésbe merült ősi kultúrák szimbólumai jelennek meg és az ezeken átsejlő metafizikai tartalmak, a tiszta erkölcsi bázisra épülő világ bemutatása. Művei megértéséhez és a közöttük való eligazodáshoz kellő érzékenység és bizonyos ismeretek szükségesek. Alkotásainak időtlensége, statikus volta ellenére mégis érdemes keletkezésük dátumaira, a datálásokra figyelni, mert sorrendjük egyfajta folyamatra, mozgásra, érlelődésre utal, mint az az emberi lélek esetében is tetten érhető az életút folyamán.
Párizsi tartózkodása idején, a Musée de L’ Homme néprajzi gyűjteményének megtekintésekor alakult ki benne az elhatározás az ősi kultúrák tradícióinak, szemléleteinek, világmagyarázatainak, formakincseinek tanulmányozására. Közülük főként a magyar népművészeti hagyományokra fókuszált, kimondva azt, hogy „létre kell hozni az autochton magyar képzőművészetet a grand art szintjén, lehetőleg egyetemes igényű jelentéstartalommal, immanens jelrendszerrel, spirituális szintre emelt aktualitásokkal.”[13] Ennek az elhatározásnak megvalósulását fedezhetjük fel Hungarium sorozatában, ahol a kis méretű képtáblákon megannyi ismert vagy kevésbé ismert motívum, illetve azok variációi láthatók. A plasztikai élményt nyújtó bronzplaketteken többször egy-egy korábbi motívuma kerül teljesen másfajta megvilágításba, újfajta gondolatot közvetítve ezáltal.
2006-ban Urbán György (Sátoraljaújhely, 1936. június 12. – München, 2011. február 17.) és Bertha Zoltán (Poroszló, 1914. február 26. – Debrecen, 2003. december 1.) festőművészek egy-egy festménye került adományozás révén a Rákóczi-múzeumba. Ők szintén részesei voltak Sárospatakon a művésztelepi életnek, majd később a helyi művészvilág ismert tagjaiként aktívan bekapcsolódtak annak formálásába.[14]
2005-ben újabb alkotásokat kapott ajándékba a múzeum Debreczeni Zoltán (Szolnok, 1923. október 20. – Sárospatak, 1989. január 6.) festő és grafikusművész özvegyétől. A Magyar Képzőművészeti Főiskola elvégzése után nem sokkal, 1959-ben került Debreczeni Zoltán Sárospatakra, a Tanítóképző Intézetbe (utóbb: főiskola) tanítani, ahol 1983-ig dolgozott. Jellegzetes témái között a nyaralásai során felkeresett hazai és külföldi tájak, Szentendre és környéke, illetve a Zemplén vidéke jelenik meg, amelyeket linóleumba metszett vagy tollal érlelt műalkotássá.[15] A 33 tételes adományozás révén tájképek, portrék, itáliai, horvátországi és görögországi utazások emlékképei kerültek be a gyűjteménybe.
A Rákóczi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményének – a fentiekben részletesen ismertetett – egy évtizede igazán figyelemre méltó időszaknak mondható. Köszönhető ez egyrészt a sárospataki művésztelepre irányuló kutatásaimnak, amelyek során jó néhány képzőművészt sikerült beazonosítani, akik részesei voltak az itt folyó munkának, másrészt a velük kialakított gyümölcsöző kapcsolatnak és együttműködésnek, amely révén számos alkotásuk került be a kollekcióba vásárlás vagy adományozás útján. Végül, de nem utolsósorban Mayer József nagylelkű donációjának, amely által számottevően gyarapodott a képzőművészeti gyűjtemény, 2008-ra már közel 2800 tétellel bővült az állomány.
Muzeológusi pályafutásomnak meghatározó tíz évét töltöttem a Rákóczi Múzeumban, ahol a várkastély 1945 utáni változásokkal teli, mozgalmas korszakát kutatva gazdag anyagra, fontos dokumentumokra és képekre bukkantam az Alkotóház témakörében. A kutatások és a gyűjtések révén, nemcsak a kiállításokon való bemutatkozások váltak lehetővé a Múzsák Temploma kiállítóterében, hanem tanulmányaimon, a kiállítási katalógusokon és könyvem révén a szélesebb közönség előtt is ismertté válhattak az alkotók életművei.
A cikkhez kapcsolódó, a jelen lapszámban bemutatott képzőművészeti alkotások[16]
Bardócz Lajos: Szanka Rózsa ex librise, 1988, (papír, rézkarc, j. j. l.: Bardócz Lajos Ltsz.: SRM 2002. 56. 3. 4.)
Boros Miklós ex librise (papír, rézkarc, j. n. Ltsz.: SRM 2002. 53. 1. 1.)
Deák Ferenc: Dávid Katalin ex librise, 1971, (papír, fametszet, j. n. Ltsz.: SRM 2002. 55. 2. 6.)
Deák Ferenc: Megérkeztem Gábor Zoltán 1969 (papír, rézkarc, j. j. l.: Deák Ferenc Ltsz.: SRM 2002. 55. 2. 7.)
Debreczeni Zoltán: Kapcsolat, 1971, (papír, linóleummetszet, 30×40 cm, j. j. l. Debreczeni Zoltán 971. Ltsz.: SRM 2005. 32. 1.)
Debreczeni Zoltán: Rossz kutya, 1984, (papír, színes linóleummetszet, 21×35 cm, j. j. l. Debreczeni Zoltán 1984. Ltsz.: SRM 2005. 1. 1.)
Debreczeni Zoltán: Szentendrei feljáró, 1970, (papír, filctoll, 54×30 cm, j. j. l. Debreczeni Zoltán 1970. Ltsz.: SRM 2005. 33. 1.)
Debreczeni Zoltán: Szentendrei házak I., 1969, (papír, filctoll, 27×51 cm, j. j. l. Debreczeni Zoltán 1969. Ltsz.: SRM 2005. 29. 1.)
Domján József: „Ó harcos bogáncs”, 1950 (papír, színes fametszet, 68×51 cm, j. j. l.: Domján József 50 Ltsz.: SRM 99. 1. 1.)
Domján József: „Pipacsok”, 1950 (papír, színes fametszet, 66×50 cm, j. j. l.: Domján József 50 Ltsz.: SRM 99. 2. 1.)
Fery Antal: Rákóczi Ferenc (1676–1735) 250 (fametszet, papír, j. n. Ltsz. n.)
Győri Elek: Patak látképe, 1948 (papír, akvarell, 30,5×21,4 cm, j. j. l.: Győri Elek 1948 Ltsz.: SRM 2000. 4. 1.)
Halmy Miklós: 1956 – Hungarium sorozat, 1998/99 (öntött bronz, 9×9 cm, j.n. Ltsz.: SRM 2005.78.1.)
Halmy Miklós: A visszatérő turul – Hungarium sorozat, 1998/99 (öntött bronz, 9×9 cm, j.n. Ltsz.: SRM 2005.74.1.)
Halmy Miklós: Egyesítés – Hungarium sorozat, 1998/99 (öntött bronz, 9×9 cm, j.n. Ltsz.: SRM 2005.80.1.)
Halmy Miklós: Heraldika – Hungarium sorozat, 1998/99 (öntött bronz, 9×9 cm, j.n. Ltsz.: SRM 2005.77.1.)
Halmy Miklós: Jószélfúvása – Hungarium sorozat, 1998/99 (öntött bronz, 9×9 cm, j.n. Ltsz.: SRM 2005.79.1.)
Halmy Miklós: Ordosi párduc – Hungarium sorozat, 1998/99 (öntött bronz, 9×9 cm, j.n. Ltsz.: SRM 2005.75.1.)
Halmy Miklós: Szépmezőszárnya – Hungarium sorozat, 1998/99 (öntött bronz, 9×9 cm, j.n. Ltsz.: SRM 2005.81.1.)
Halmy Miklós: TUR-TUR (Tátra) – Hungarium sorozat, 1998/99 (öntött bronz, 9×9 cm, j.n. Ltsz.: SRM 2005.76.1.)
Kass János: A Kékszakállú, 1996 (papír, szitanyomat, 47×34 cm, j. j. l. Kass 96 Ltsz.: SRM 2004. 17. 11.)
Kass János: Az ember tragédiája II. szín – Kiűzetés, 1966 (papír, rézkarc-aquatinta, 31,8×31,6 cm, j. j. l. Kass János Ltsz.: SRM 2008. 38. 1.)
Kass János: Hamlet, 1980 (papír, rézkarc-aquatinta, 38,5×28,8 cm, j. j. l. Kass János Ltsz.: SRM 2004. 15. 1.)
Kass János: Háry János-illusztráció VII., 1981 (papír, rézkarc-aquatinta, 17×13 cm, j. k. l. Kass János Ltsz.: SRM 2004. 16. 9.)
Kass János: Judit, 1970 (papír, szitanyomat, 46,7×34 cm, j. j. l. Kass János Ltsz.: SRM 2004. 17. 10.)
Konok Tamás: Sárospataki kastély konyhája, 1955, Sárospatak (karton, pasztell, 50×70 cm, j.j.l. Konok. Ltsz.: SRM 2004. 25. 1.)
Légrádi Sándor bélyegterve, 1975 (papír, akvarell, j. n. Ltsz.: SRM 2002. 2. 28.)
Légrádi Sándor: Boldog új esztendőt, 1937 (papír, rézkarc, j. j. l.: Légrádi Sándor 1937 Ltsz.: SRM 2002. 53. 2. 3.)
Perei Zoltán: Portré, (papír, akvarell, j. n. Ltsz.: SRM 2002. 54. 3. 3.)
Pleidell János: Önarckép, 1993 (papír, toll, j. j. l.: P. 1993. dedikálás Mayer Józsefnek Ltsz.: SRM 2002. 2. 3.)
Varga Nándor Lajos: Vidám karácsonyt! Boldog új évet! 1977–78 (papír, fametszet, j. j. l.: Varga Ltsz.: SRM 2002. 50. 1. 2.)
Vén Zoltán: Cím nélkül (papír, színes rézkarc, j. j. l.: Vén Zoltán dedikálás Mayer Józsefnek Ltsz.: SRM 2002. 48. 5.)
Xantus Géza: Dr. Mayer József ex librise, 2001, (papír, aquatinta, j. j. l.: Xantus Géza 2001. Ltsz.: SRM 2002. 61. 2. 8.)
Zugor Sándor: „A kastély téli éjszaka”, 1954, Sárospatak (papír, olaj, 32,5×47,2 cm, j. j. l.: S. ZUGOR 1954 Ltsz.: SRM 2001. 24. 1.)
Zugor Sándor: „Sárospatak határában”, 1954, Sárospatak (papír, olaj, 28,2×38,3 cm, j. j. l.: ZUGOR S. 54 Ltsz.: SRM 2001. 39. 1.)
Zugor Sándor: A pataki várkert, 1954–55, Sárospatak (papír, olaj, 29,7×42 cm, j. n. Ltsz.: SRM 2008. 38. 1.)
Zugor Sándor: Fények a parton, 1959-1960, New York (farost, olaj, 31,5×70,8 cm, j. j. l.: S. ZUGOR Ltsz.: SRM 2008. 10. 1.)
Zugor Sándor: Tájkép, 1963, New York (farost, olaj, 60,8×102 cm, j. j. l.: S. ZUGOR 1963 Ltsz.: SRM 2008. 15. 1.)
Jegyzetek
[1] Vámosi Katalin: Zugor Sándor festőművész élete és munkássága 1948–1956 között. (A sárospataki művésztelep időszaka és előzményei) = Zempléni Múzsa, 18. évf. 2018. 3. szám, 106–108. o.; Vámosi Katalin: Zugor Sándor 1923–2002. A színek bűvöletében Budapesten, Rómában, Sárospatakon és New Yorkban. MNM Rákóczi Múzeuma, Sárospatak, 2008, 10–22. o.
[2] Zugor Sándor festőművész retrospektív időszaki kiállítása, Múzsák Temploma, Sárospatak 2008. április 25. – augusztus 31.; Vámosi Katalin: Zugor Sándor 1923–2002, i. m.
[3] Mayer József fia, Ákos folytatta apja nagylelkű adományozását és újabb ex libriseket ajándékozott 2017-ben a Rákóczi Múzeumnak.
[4] Dr. Mayer József: Fery Antal kétsorosai. = Kisgrafika, 45. évf. 2006. 1. szám 9. o.; Uő: Kései emlékezés Gönczi Gebhardt Tiborra (1902-1994). = Kisgrafika, 52. évf. 2013. 2. szám, 6–7. o.; Uő: Elhunyt Várkonyi Károly grafikusművész. = Kisgrafika, 40. évf. 2001. 3. szám, 4–6. o.; Uő: Látogatás Imets Lászlónál. = Kisgrafika, 47. évf. 2008. 4. szám, 8–9. o.; Uő: Pleidell János 1915-2007. = Kisgrafika, 46. évf. 2007. 2. szám, 9. o.; Uő: Még egyszer Buday Györgyről. = Kisgrafika, 46. évf. 2007. 4. szám, 2–3. o.; Uő: 120 éve született Márton Lajos. = Kisgrafika, 50. évf. 2011. 1. szám, 8–9. o.; Vasné Tóth Kornélia: Dr. Mayer József emlékezete. = Kisgrafika, 55. évf. 2016. 1. szám, 11. o.
[5] Mayer József: Még egyszer a Kossuth évfordulóról. Kossuth szelleme Sárospatakon. = Kisgrafika, 41. évf. 2002. 4. szám, 5–6. o.; Ürmös Péter: Gondolatok Dr. Mayer József ex libris gyűjteményének kiállításához. = Kisgrafika, 53. évf. 2014. 4. szám, 11–12. o.; Dr. Tamás Edit: Időszaki kiállítás nyílt Dr. Mayer József gyűjteményéből. = https://www.rakoczimuzeum.hu/hu/kiallitasok-2/archivum/korabbi-kiallitasok/244-idoszaki-kiallitast-nyilt-dr-mayer-jozsef-gyujtemenyebol (utolsó megtekintés: 2023. 09. 30.)
[6] Dr. Soós Imre: Fery Antal grafikusművész élete, munkássága. In: Fery Veronika (szerk.): Fery Antal élete, munkássága, alkotásainak jegyzéke. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, Miskolc, 2005. 12, 15–16, 26. o.
[7] Kass János, Múzsák Temploma, Sárospatak 2003. május 23. – december 31., Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 44.; Halmy Miklós, Múzsák Temploma, Sárospatak 2004. augusztus – szeptember, Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 48.
[8] Már 1945-ben megfogalmazódott a gondolat, hogy a neves iskolaváros (jogos tulajdonosaitól elvett) várkastélyában három intézmény kezdje el működését. Egy évvel később a református kollégium meghívta volt diákját, Rácz Istvánt a szervezési feladatok ellátására, aki létrehozta a Szabadművelődési Akadémiát, majd 1947-ben a művésztelepet, és lerakta a múzeum alapjait is. 1950-ben politikai okok miatt felmentették tisztségéből, az alkotóház pedig a Képzőművészeti Alap kezelésébe került és ott is maradt megszűnéséig, 1959-ig, amikor Balassa Iván akkori múzeumigazgatónak sikerült a kastély egészét a múzeum számára és céljaira megszerezni. A sárospataki alkotóház az országos művésztelepek között kiemelt, első helyet foglalt el. Lásd: Vámosi Katalin: Sorsdöntő évek 1945–50 között a sárospataki Rákóczi-vár történetében és Rácz István életében. In: Berecz Anita – Gál Máté – Péterffy Gergely (szerk.): Régiónk története II. Vörös és fehér. Társadalmi-politikai átmenetek Északkelet-Magyarországon a 19–20. század fordulóján. Líceum Kiadó, Eger, 2020, 379–392. o.
[9] Vámosi Katalin: Volt egyszer egy Alkotóház 1947–1959. A sárospataki Alkotó Otthon 1947-től 1952-ig terjedő időszaka. In: Dr. Tamás Edit (szerk.): A 800 éves város, Patak. MNM Rákóczi Múzeuma, Sárospatak, 2004. 241, 261. o.
[10] Uo. 269. o.
[11] Kass János, Múzsák Temploma…, i. m. 4. o.
[12] Halmy Miklós Munkácsy Mihály-díjas festőművész munkássága 1960–2000. A motívum működése. Püski Kiadó, Budapest, 2002. 24, 72. o.
[13] Halmy Miklós, Múzsák Temploma…, i. m. 20, 26–28. o.
[14] Vö.: Wehner Tibor: Urbán György = https://artportal.hu/lexikon-muvesz/urban-gyorgy-1112/ (utolsó megtekintés: 2023. 09. 30.); Dobrik István – Turi Gábor (szerk.): Életfa. Bertha Zoltán festői világa. Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1998.
[15] Vö.: Földy Ferenc – Kováts Dániel – Szentirmai László (szerk.): Debreczeni Zoltán festményei, grafikái. Sárospataki Pedagógiai Füzetek 10. Comenius Tanítóképző Főiskola, Sárospatak, 1986.
[16] Örvendetes, hogy a felsorolt alkotók közül a Zempléni Múzsában az elmúlt években többeket bemutattunk: Végvári Lajos: Domján József műhelyében = IV. évf. 2004. 4. szám, 49–51. o.; Dobrik István: Domján József és a magyar grafika = VII. évf. 2007. 3. szám, 71–75. o.; Soós Imre: Fery Antal grafikusművész élete és munkássága = XIII. évf. 2013. 2. szám, 46–50. o.; Vitányi Iván: Győri Elek és a naiv festészet = I. évf. 2001. 2. szám, 5–19. o.; Halmy Miklós: Prológus és köszöntő = II. évf. 2002. 1. szám, 42–46. o.; Halmy Miklós: Vázlat az éjszakából, 1986 = II. évf. 2002. 1. szám, 51–55. o.; Vámosi Katalin: Kass János grafikai sorozatai = IX. évf. 2009. 3. szám, 58–70. o.; Vámosi Katalin: Zugor Sándor festőművész élete és munkássága 1948–1956 között, i. m.