A hegyaljai Tállyán nyugvó Lavotta János halálának bicentenáriuma alkalmából 2021-ben megjelent tanulmánykötet harminc esztendő tizenkét zenetudományi konferenciájának előadásaiból ad válogatást.
A magyar zenetörténet sajátos stílusa a verbunkos muzsika: a 18. század utolsó harmadában kibontakozó magyar tánczenei forma egyre inkább nemzeti érvényűvé válik, a reformkorban pedig egyet jelent a magyar zenével és a hazafias érzülettel. A stílus muzsikájával számos kiváló magyar zenetörténeti könyv foglalkozik, már a 20. század közepén kifejezetten a témára koncentráló művek jelentek meg, pl. Szabolcsi Bence: A XIX. század magyar romantikus zenéje (1951); Major Ervin: Népdal és verbunkos (1953); Domokos Pál Péter: Magyar táncdallamok a XVIII. századból (1961).
A bicentenárium alkalmat ad arra, hogy a verbunkos stílus sokoldalú megközelítésével a 19. századi magyar zene kevéssé ismert alkotásai is a figyelem középpontjába kerüljenek.
A két szerkesztő, Sziklavári Károly és Dombóvári János neve nem ismeretlen a reformkori magyar zenetörténettel foglalkozó szakemberek körében.
Sziklavári Károly szerkesztő, a Miskolci Szimfonikus Zenekar zenei szakreferense évtizedek óta végez magyar zenetörténeti kutatásokat, amelyek során különös érdeklődést mutat a 19. század zenéje, elsősorban Mosonyi, Erkel és Liszt munkássága iránt (ilyen tanulmánya pl. Az örök újító. Mosonyi Mihály emlékezete. 2015.; Az elveszett szerelem hangjai. Mosonyi Mihály zongorakíséretes dalai. Hangzó összkiadás és könyvszöveg. 2018.; Erkel Ferenc és a hazai literatúra, 2018.; „…a nemzeti himnuszt neked kell megírni, addig a szobából ki nem lépsz” 175 éve született Erkel Ferenc dallama. 2019.; Liszt Ferenc Esztergomi miséje és Mosonyi Mihály, 2020.; Rákóczinak búskomor indulója. 2020.).
A másik szerkesztő, Dombóvári János sátoraljaújhelyi hegedű- és mélyhegedűtanár, iskolaigazgató, az ő kezdeményezésére vette fel a kisváros zeneiskolája (később művészeti iskolája) és kamarazenekara Lavotta János nevét, emellett Lavotta zempléni kultuszának megteremtése is a nevéhez kapcsolódik. Monográfiája jelent meg 1994-ben (Pusztafedémestől Tállyáig: Monográfia Lavotta Jánosról), valamint az általa vezetett kamarazenekar 11 cd-ből álló sorozatán verbunkos muzsikát játszik.
A két kutató 2004 óta tartó közös munkálkodása a kötet szerkesztésének idejét tekintve bő másfél évtizedes együttműködést tükröz. Igényes megjelenésű, kottákkal és fotókkal gazdagon illusztrált ünnepi kötetük méltó az alkalomhoz: több mint félezer oldal terjedelemben, a szerkesztői előszót és a zempléni konferenciák történetét bemutató számadást követő négy fejezetben, összesen 35 írással nyújt újabb adalékot a magyar verbunkos zene történetéhez. Gondosan szerkesztett névmutató segíti az adatok visszakeresését.
A válogatáskötet a hagyományos értelemben vett zenetudományi tanulmányok, zenei elemzések mellett más tudományterületekhez kapcsolódó írásokat – művészettörténeti, helytörténeti, néprajzi tartalmú, de irodalmi jellegű alkotásokat – is magában foglal.
Az első fejezet História, tanulmány, jegyzék címmel 23 tanulmányt tartalmaz. Bónis Ferenc (Verbunkos dallam-problémák), Sziklavári Károly (Rákóczi-táncdallamok), valamint Kassai István (Rákóczi-induló) tanulmánya gazdag kottaillusztrációval szemlélteti a Rákóczi-nóta és Rákóczi-induló „dallamcsalád” különböző példáit, e dallamok alakulásait, variánsait. Megjegyezzük, hogy a Rákóczi-nóta első többszólamú (hétszólamú!) kórusváltozata az 1798-ban keletkezett Pataki melodiáriumban található: a Pataki Kollégium diákjai a genfi zsoltárok Claude Goudimel általi homoritmikus feldolgozásának mintájára próbálkoztak néhány dallam megharmonizálásával. Ez az egyedülálló lejegyzés szerepel a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeiben fellelhető melodiáriumban (KT 514, 233.) „Régi Magyar Nagy Vitézek” szövegkezdettel.
Szokatlan megvilágításban foglalkozik Csáky Imre a „nemes izsépfalvi és kevélyházi Lavotta (II.) János” személyével: a heraldikai tanulmány (Pozsony, Árva és Liptó vármegye – A vármegyékben birtokos izsépfalvi és kevélyházi Lavotta család címere) a család, a nemzetség és az ősi birtok tágabb környezetét vizsgálja természeti adottságok, címerek, oklevelek vonatkozásában.
A 19. század első feléből fennmaradt kéziratos gyűjtemények jelentős példáival foglalkozik Papp Géza tanulmánya (Egy kántor kottás feljegyzései a XIX. század harmincas éveiből – Adalékok a verbunkos forrásaihoz). A „Kis Kun Filepszállási Orgonista Kántor Tóth István” 1828 és 1832 közt keletkezett ún. kótáskönyve verbunkos tételei, valamint az 1832 – 43 között összeírt „Áriák és dallok verseikkel” c. gyűjteménye bemutatásával ad gazdag példát a kor hangszeres táncaiból, amelyek közt több, Lavottának tulajdonítható dallam is szerepel.
A híres magyar verbunkos triász (Lavotta, Bihari, Csermák) mellett Ruzitska Ignác neve is jól ismert a stílus kedvelői körében. Rakos Miklós tanulmányában (Ruzitska Ignác veszprémi verbunkos-táncgyűjteménye – „Magyar Tánczok Forte Pianora mellyeket Az Magyar Nemzet Ditsöségére készített Ruzitska Ignác Veszprémben) Ruzitska Ignác és Lavotta János mellett szerepel W. A. Mozart neve is. A nagy osztrák mester több zeneművében is megjelenik az ún. magyaros jelleg, ami a két bővített szekundot tartalmazó ún. magyar (cigány)skála alkalmazásának köszönhető. Magyarországon található egyetlen kézirata feltehetően a G-dúr hegedűverseny előtanulmányaként szolgált, s a verbunkos zene jellegzetes magyaros fordulatait mutatja. Ugyancsak magyaros zenei elemeket (cigány skála, kanásztánc ritmus) sorol a szerző az A-dúr hegedűverseny vagy a C-dúr fuvola-hárfaverseny bizonyos zenei témái kapcsán, s beazonosítja e dallamok eredetének magyar zeneszerzőit.
A tanulmány foglalkozik Lavotta János legnépszerűbb darabjával, a Homoródi nótájával is, azonban ezt a témát Domokos Mária bontja ki teljes részletességgel (Lavotta János Homoródi nótája). Lavotta életművének más szegmenseit tárja fel néhány további tanulmány (Domokos Mária: Lavotta színpadi kísérőzenéje, Dombóvári János: Lavotta, a házitanító, Flach Antal: Legfeljebb álom? – Mezei álom. Egy ismeretlen Lavotta mű nyomában, Gombos László: Lavotta, Hubay és a „Daliás idők muzsikája”).
Schubert magyarországi tartózkodásának hatásaira, a művészetében kimutatható korabeli magyar táncmuzsika elemeire fókuszál Horkay Tamás (Magyaros elemek Franz Schubert életművében), míg Pethő Csilla egyetlen Schubert művet vizsgál ugyanilyen megközelítésben, formai felépítés, szervesség, tematikus és motivikus kapcsolatok, karakterek, intonációk vonatkozásában (A verbunkos zene Franz Schubert Divertissement à l’hongroise című művének tükrében).
Sziklavári Károly a verbunkoshagyománynak a liszti versenymű-nagyforma megválasztását befolyásoló szerepéről ír (A Magyar fantázia és a Liszt-univerzum), Mosonyi Mihály munkássága iránti elkötelezettségét pedig az általa közzétett harmadik, javított, bővített Mosonyi-műjegyzék mutatja.
Farkas Ferenc Lavotta-szvitjének verbunkos stiláris jegyeit, a két zeneszerző dallamainak szerkezetét, harmóniáit hasonlítja össze Dombóvári János, valamint bemutatja Farkas Ferenc Lavottiana című öttételes divertimentóját (Lavotta-szvit – Lavottiana).
A második fejezetből (Emlékezet, kultusz, reneszánsz) Tátrai Zsuzsanna írását emeljük ki, amely néprajzi, folklorisztikai megközelítésben értékeli Liszt Ferenc magyarságát, továbbá Kappyak Andryjnek a Doppler fivérek zenei hagyatékát és kamarazenei munkásságát összegző tanulmányát (A Doppler fivérek kamaraművészetének egyedi vonásai).
Az Esszétáj című fejezetben Tusnády László négy írását olvashatjuk a hazaszeretet, a magyarság és a verbunkos zene összefüggésében (Százados zene-töredékek. A verbunkos és emberi méltóságunk; A magyarság öntudatra ébredése és Lavotta János életműve; Mosonyi Mihály hazaszeretete és a megtisztulás kérdése; Lavotta János és Zrínyi Miklós) a Kispróza és vers című fejezet pedig a címben megnevezett műfajokhoz egy-egy alkotást társít.
A kötet szerzőinek felsorolását követően gondosan összeállított névmutató segíti az adatok, információk visszakeresését.
Hasznos és érdekes olvasmány mindazok számára, akik a magyar zenetörténet sajátos dallamkincséről és zenei stílusáról a hagyományos közvetítésmód mellett a megszokottól eltérő kontextusban is szeretnének képet kapni.
(Lavottától Kodályig. Zempléni verbunkos konferenciák (1990–2020). Szerkesztette: Sziklavári Károly – Dombóvári János. Lavotta János Kamarazenekar Alapítvány, Sátoraljaújhely, 2021. 544 o. ISBN 978-615-01-2549-7)