(közzéteszi: Turi Gábor)
Turi Sándor (1891–1959) negyvennyolc évig tanított a kis szabolcsi faluban, Paszabon, amelynek nemcsak tanítója, hanem mindenese: orvosa, ügyintézője, felvilágosítója, kulturális szervezője, lelki istápolója, nem utolsósorban megfigyelője volt. Népismereti, nevelési előadásai, néprajzi kutatómunkája révén országosan is felfigyeltek tevékenységére. Otthonában néprajztudósok, múzeumigazgatók, festőművészek, pedagógusok, egyetemi hallgatók keresték fel. Szoros kapcsolatban állt Kiss Lajos nyíregyházi múzeumigazgatóval, Ortutay Gyula néprajzkutatóval, Újszászy Kálmán sárospataki teológussal, gyűjteményvezetővel. Sárospatakhoz több szálon kapcsolódott: 1910-ben a tanítóképzőben szerezte diplomáját, évtizedekkel később nevelőként, előadóként aktív közreműködést vállalt a népfőiskolai tanfolyamokon. Itt közölt, hagyatékban maradt írása vélhetően az 1940-es években keletkezett. A dátum nélküli kéziratot közzéteszi: Turi Gábor.
Sárospatak régóta híres hely, sokan látogatják. A látogatók legtöbbször a Főiskolát keresik fel és a Várat. Megízlelik Patak borát, és tovább mennek. A nyaralók eltöltik az időt a Bodrog vízében, pihengetnek a fehér és ezüst nyárfák árnyékában. De arra a tájra és környezetre, ahol Sárospatak fekszik, nagyon kevés ember kíváncsi.
A Vár és a Főiskola történelmet lehelő épületek. Maga Patak a hagyományok városa. Régi köveiben és múltjában él. Ennek a községnek a határa is sok mindenre tanít. Állandó alkalom a legértékesebb szemlélődésre, mert ott minden valóságos, élő szertár, a nagy természet időtlen szépségeinek a gyűjteménye. Ha például az egyik dombról nézzük a várost, a szemlélődés igen szép és tanulságos tájképpel ajándékoz meg. A szemünk leghamarabb a városon fog megpihenni. Itt felénk a legfiatalabb arcát mutatja. Ez a rész az új telep. Egyforma piroscserepes, kertes házai belenőnek a határba. Gót és barokk templomtornyok, a Vár bástyája, a Főiskola empire vonalai, a felső-magyarországi reneszánsz Tanítóképző letűnt évszázadokra emlékezve hosszú sorban rendeződnek, és elmondják Sárospatak településének igazi történetét. Ez a település út- és folyómenti jellegű.
Ha a Bodrog hídjáról nézzük meg a várost, magasra emelt tornyokkal uralkodik a táj felett. A házsor festői rendetlenséggel tekint a Bodrogra, apró ablakú kőházai macskaköves, szűk sikátorokat rejtegetnek, és a Vár változatos ünnepi ruhákat ölt az öreg fák között, ha megaranyozza az alkony.
Ha tehát a hegyekről nézzük a várost, a békés fejlődést, a történelmi nyugalmat érezzük. Innen, a Bodrog felől a táj uralkodik a város életterén, amiből kinőtt, táplálkozik és lélegzik. A város mögött megcsillan a Bodrog kanyargó víztükre, a Bodrog-medence síkja zöld legelőkkel, dúsan termő szántókkal, elszórt tanyákkal és árvízmentes szigetekre épült falvakkal. A Bodrog-medence síkjára sok tavasszal árvizek ömlenek, ilyenkor pár hétre visszatér a táj rég letűnt, ősi képe: az árvizek járta mocsarak, a nádtengeres Bodrogköz.
Ha Észak felé fordulunk, mozgalmas képet látunk. A harmadkor végén feltört vulkánok kúpjai (sátor alakú hegyei) sorakoznak fel látóhatárunk északi körívén. A Ronyva síkjából hirtelen szöknek magasba az újhelyi hegyek. Sátor-hegy, Magas-hegy, Vár-hegy és Kecskehát. Szép látvány a Pataktól északra fekvő Király-hegy és a Megyer is. Lábuk alatt búza hullámzik. Napsütötte oldalukon szőlő érik, fejükön haragoszöld erdőkorona sziszlik. Testükön tátongó sebek és csorbák mutatják, hogy rejtett kincsüket, a kaolint és a messze földön híres malomkövet az ember régen felfedezte.
Mögöttük a Szava-hegy erdős tetejét és a távoli mikóházi hegyek körvonalait láthatjuk. Balra a Sinka-tető, aztán Darnó nagytömegű andezit hegyei üdezöld erdőkkel tekintenek felénk. Nyugat felé a Hegyalja testéből nagy messze kiugrik a tokaji hegy, a Kopasz. Az ilyen kialudt vulkánok között nem a legnagyobb ő, de az Alföld felől jövő utazó meglepődik a szép vulkán láttán, és éppen olyan elismeréssel dicséri a hegy alakját, mint világhírű borának zamatját.
A szemünk szinte belefárad ennek a tájnak a nézésébe. Erdők, szőlők által borított nyugtalan vulkánok, gabonatengert termő lankák és végtelenbe terülő termékeny síkság találkozásában született itt meg Sárospatak. Ebbe a földrajzi együttesbe eresztette bele a gyökereit, és itt építette ki a más magyar városétól eltérő kultúráját a táj összegyűlt erőből. A várost forgalmas országutak és vasutak mellett a szellemi áramlatok messzire ágazó útjai is elérik. Így lett a tájnak szellemi és gazdasági központja. Ezt a várost a vele egy szerves egészbe szövődő táj nélkül sohasem tudjuk megérteni. Csak sajnálni lehet az idegent, aki Sárospatakot csak a hagyományoktól roskadozó kövekben és épületekben keresi. Itt valójában a táj és a munka nagyszerű ölelkezését láthatjuk.
Alapos szemlélődéssel valamit megérzünk abból a nagy erőfeszítésből, amellyel harminc generáció várost és kultúrát épített a tájba. A szép kilátáson felül a kövei, virágja, állatfajtái is sajátja a tájnak. A növénytakaró évszakonként változó színe érzésvilágunkat mindig másképpen hangolja. Ezért van az, hogy a tájról alkotott képet nehezen tudjuk szavakkal kifejezni, mert az térben és időben eltérő élményekből van összeszövődve. Az egy utazással érintett tájról könnyű beszélni, mert csak egyszer exponált képek előhívásáról van szó. Ezért torpan meg az értelmünk, ha a szülőföld sokszor és sokféleképpen látott és átélt tájait akarjuk szavakba önteni. Egy táj szépségeinek felfedezői mindig azok, akik más tájékról jönnek. Az itt lakó megszokja azokat.