A debreceni Déri Múzeum két év után olyan kiállítás anyaggal nyitotta meg ismét kapuit, amelynek keretében a látogatók betekintést nyerhettek az írás és a rajz történetébe, az európai könyv-és illusztrációs művészetbe, továbbá a kortárs képzőművészek, valamint írók és költők alkotásai révén nyomon követhették a szöveg, az írás és a kép egymásra hatását. Az Et Lettera – Képeket írni, szavakat rajzolni című kiállítás dokumentációjaként készült kötet a tárlat anyagát fogja át, a szépírók vizuális, a képzőművészek textuális narrációjával.
Az Et Lettera-program kiadványa több mint könyv formátumú múzeumi katalógus. Önnön létére reflektál, saját magát indokolja akkor, amikor a könyvművészet alapesszenciáit, a képet és a szöveget tematizálja, miközben annak genezisére és alakulástörténetére, továbbá művelődéstörténeti jelentőségeire összpontosít. A nyomtatott médiumban, illetve digitalizált formátumban is elérhető, rekontextualizált tárlat befogadása során eltűnik az itt és a most, megszűnnek a térbeli és időbeli korlátok. A katalógus, mint írástörténeti emlékezethely funkcionál, s közege(i) által a tárlat örökítését végzi el.
Az ábrázolás és az írás kezdetben azonos tevékenységnek számított, ezt az igazolja, hogy a legtöbb nyelvben mindkét fogalmat ugyanaz a szó fejezi ki. A magyar egészen a 19. századig „írta” a képet. Az Et Lettera-koncepció olyan hagyományt idéz meg, amely a múlt századi irodalmi-képzőművészeti törekvésekben kezdett kibontakozni, de tovább is gondolja azt, amennyiben bevonja a kiberkultúra verbo-vizuális kifejeződéseit is diskurzusába. A korabeli alkotók a művészetek közti szakadék fölé hidat emeltek, s megindult a hagyományos technikák újraértelmezése. Liszickij a jövő könyvének betűi kapcsán azok kettős dimenziójára koncentrált. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a betű az idő funkciójában megnyilvánuló hangra, és a tér funkciójában jelentkező formára fog épülni, mindkettő lesz egyszerre, ezáltal pedig áthidalja a gutenbergi könyvideál automatizmusát.
A 21. században bekövetkező digitális fordulat, az elektronikus médiumok térhódítása révén az írás, mint kép vagy képelem különös jelentőségre tesz szert – ahogyan ezt Lakner Lajos irodalomtörténész-muzeológus is megemlíti a könyv bevezetőjében.
A kiadvány három részből áll. Az említett bevezető a(z) (kéz)írás történeti, esztétikai kérdéseiről, a médiumköziségről, az írás és a kép viszonyáról, az újféle befogadói attitűdök problematikájáról értekezik. Ezt követi a tizennyolc kortárs alkotói koncepció, amelyek az írást tematizáló történeti dokumentumokkal, illusztrációkkal egészülnek ki. A kiadvány záró szakaszában a szépírók és képzőművészek életrajzát találjuk. A könyv nagy előnye, hogy kétnyelvű, így többekhez eljuthat és megteremti a nemzetközi párbeszéd lehetőségét. A továbbiakban a könyv törzsanyagából az általam reprezentatívnak vélt alkotásokat vizsgálom meg, s ennek segítségével törekszem bemutatni a kiadványban fellelhető általános tendenciákat.
Az újrahasznosított hulladékokkal való művészeti továbbgondolás, vagyis recycling art, napjaink artisztikus törekvéseiben kiemelt jelentőségűvé válik. Benczúr Emese Használati utasítás című munkájánál különböző textil ruhacímkéket használt művészi célokra. A művésznő szokatlan módszeréhez „használati utasítást” is kapunk: „Az írás megkönnyíti a dolgunkat, „ÉRTJÜK EGYMÁST”, mint közlés mégis tévedésekhez vezethet. CUT BEFORE USE – VÁGD KI, MIELŐTT HASZNÁLOD – ez olvasható a ruhacímkéken, ami arra enged következtetni, hogy a címkéket vágjuk ki, majd használjuk… Így tettem én is, kivágtam és használtam, ahogy értelmezni tudtam a ruhákba varrott hihetetlen mennyiségű írást…” (30.) Benczúr alapélménye az írás mint közlés, mint rögzített megnyilvánulás félreérthetőségéhez kapcsolódik, s erre a használati utasítások redukált formanyelvének kikezdésével világít rá. A címkéknek Benczúr önálló életet ad, ellentétben azzal a köznapi gyakorlattal, amelyben azok a kivágás után megsemmisítésre kerülnek, hulladékká válnak. Az alkotás a fogyasztói világ tárgykultúrájának beemelésével a világkereskedelem gyors terjeszkedésére is reflektál, a materiális javak gépies felhalmozását a több, egymással összekapcsolt címkesor reprezentálja. Az egybefüggő címkekreációból eltérő színnel a mű üzenetét, a „CUT BEFORE USE” utasítást olvashatjuk ki.
Csontó Lajos képzőművész, aki főként a képi és verbális elemek egymásra hatásával foglalkozik, rendhagyó installációval gazdagította az Et Lettera-gyűjteményt. A Kidobott szavak elődje a 2010-ben, a Miskolci Galériában bemutatott Leesett szavak című installáció, amelyet a művész eme alkotásához nemcsak felhasznált, de tovább is gondolt. A Leesett szavak kapcsán Csontó a számára emblematikus jelentésű szavakat jeleníti meg: minden, emlék, fény, hűség, válasz és csend. A szavak valóban kidobott, értéktelen anyagokból álltak egybe. A művész a kereskedelmi dekorációk stílusában formálta össze a szavakat, amelyek elrendezéséből egy értelmes mondat, a »POUR LA VIE«, azaz örökre volt kiolvasható. Csontó számára ugyanakkor nem ez a mondat, hanem a szavak voltak fontosak. A Kidobott szavak című installáció esetében „már nem a tönkretétel pillanatát láthatjuk, hanem az enyészetét, a választott szavak és az általuk megjelenített fogalmak mai sorsára koncentrálva.” (50.)
Gerber Pál munkái hűen tükrözik a legújabb képzőművészeti törekvések sokoldalúságát, hibrid módszereit, egymásra épülő technikai újításait. Az alkotó elmondása szerint a festészetet a mai napig gyakorolja és érdeklődéssel figyeli, ugyanakkor a szöveghasználat párhuzamosan kíséri tevékenységét. Munkáit vegyes technikával készíti, a kiadványban helyet kapott alkotások (Vagyok olyan modern, hogy fessek még egy ikont, Ingyen őrizni Krisztus koporsóját, Anya, Apa) nyomtatott szövegeket, valamint kasírozott fotókat tartalmaznak. Rövid, ironikus-szatirikus szövegei és megjelenítései rokonságot mutatnak a street art munkák könnyedségével, lázongó felhangjával, amelyek szintén kikezdik a haszonelvűséget, s az egyes társadalmi, szociális folyamatokat.
A variábilis anyaghasználatra ugyancsak jeles példa lehet Molnár Dóra grafikusművész Igény szerint című sorozata, amely hímzőráma, vászon, címke és cérna felhasználásával készült. Az írás aktusának egy izgalmas megjelenését látjuk, ahogyan az egy másik folyamattal, a varrással lép kölcsönhatásba. Sőt, írni annyi, mint varrni – legalábbis a Molnár által kigondolt sorozat koncepciójában. „A sorozat témáját a kapcsolatokkal szemben felállított igények sztereotípiái, a saját elvárásaim valós alapokra helyezett, kisarkított példái adják.” (114.) Az óvodás címkék a „legártatlanabb jelképeket” hordozzák, amelyeket Molnár párkapcsolati elemekkel és jelentéstartalommal ruház fel. A művésznő által vázolt elvárások és igények infantilis köntösbe bújnak tehát, miközben a felnőttség biológiai és társadalmi aspektusa is beépül ironikus módon a munkába.
Izgalmas Vincze Ottó Relatív szerencse című, festett MDF-lapból és hamuból előálló térélmény-közlése, mely az építészeti diskurzust is bevonja az Et Lettera-programba. A fizikai, s egyben szimbolikus, kulturális tér transzformálása során Vincze a Déri Múzeum „reprezentatív kupolatermének kör alakú, historikus ornamensekkel díszített terében” hat darab jókora dobókockaszerű kubust „szórt el”. (172.) A terem szélén padok helyezkednek el, amelyek képzeletbeli játékosok jelenlétét feltételezik. Vincze munkája az Et Lettera központi ívére, az írás problematikájára a padokra szórt hamuból kirajzolódó szavak formájában reagál. „A plüssel bevont padok huzatára négy szót szórtam föl hamuval. A négy fogalom a múzeumi törvényben rögzített alapfunkciókat jelöli, úgymint: gyűjtés, megőrzés, kiállítás, publikálás.” (172.)
A századokkal ezelőtti írástörténeti dokumentumok, illusztrációs munkák, továbbá a kortárs vizuális-textuális képzőművészeti alkotások mellett – amelyeket Baglyas Erikának, Benczúr Emesének, Chilf Máriának, Csontó Lajosnak, Gerber Pálnak, Molnár Dórának, Ráskai Szabolcsnak, Solt Andrásnak és Vincze Ottónak köszönhet a tárlat – a program kortárs irodalmi vetülete is kiemelt jelentőségű. Köszönhető ez annak, hogy fontos szerzők írásai kerültek a könyvbe: Borbély Szilárd, Dragomán György, Garaczi László, Lackfi János, Marno János, Szijj Ferenc, Tandori Dezső, Térey János és Tolnai Ottó, akik a kortárs irodalmi tendenciák sokoldalúságát hozzák el, ugyanakkor különféle vizuális kompozíciókkal színesítik, s kézírásukkal személyesítik műveiket.
Borbély Szilárd Sárkányzsineggyörgy című koncepciója a Sárkányölő Szent György-legendát idézi meg. A római katona és keresztény mártír harca a sárkánnyal gyermekded aktussá transzformálódik, amelyben György mint gyermek, a sárkány mint játékszer szerepel. A Sárkányzsineggyörgy című szövegben Borbély sajátos központozású nyelvjátékát, a banalitásban rejtőzködő mélyebb tartalmak kifejezésének szándékát tapasztaljuk, amely mellé a roncsolt, nyelvtani szabályok nélküli versnyelv szegődik. A szerző saját hőst kreál átírt „meseelbeszélésébe”. Borbély versillusztrációja gyermekrajzéhoz hasonlítható, ösztönös ábrázolási technikát mutat, amelyet a hiány, a kidolgozatlanság, a leplezettség jellemez. A nyomtatott szöveg melletti kéziratból tükröződő hömpölygő vonalvezetés zaklatottságot sugall, mellőzve az érzékenységet, a szenvedélyességet.
Marno János négy szövege, a Gobelin, A kedves, a Messzi, a Képek és azok kéziratos változata került az Et Lettera-gyűjteménybe. A szövegek kapcsán érzékelhető a direkt, személyes, sommás beszéd, az analitikus, megfigyelői, érzékekhez kötött megjelenítési mód, s a látomásos jelleg. A kéziratok kitépett füzetlapokon szerepelnek, fegyelmezettséget sugallnak, a könyv Marno-szakaszának nyitó oldala pedig felnagyított füzetvonalakat mintáz.
Térey János James Ensor szponzora voltam, támogattam a nemes szorongást című szövege James Ensor, belga expresszionista festő Krisztus bevonulása Brüsszelbe(1888) című művéhez írt költői reflexió. A híres festményen, amely a Los Angeles-i J. Paul Getty Museumban található, tükröződik Ensor szatirikus, groteszk világnézete. Ez már a „Viva la Sociale”, valamint a „Vive Jésus” feliratok egyazon alkotáson való megjelenítésében is tetten érhető, de a tömeg megfestése teszi valójában bizarrá a koncepciót. A karneváli közösség, amely metaforikusan a világ népére utal, mintha a végét ünnepelné, halálát érezné. Ebben a vízióban még Krisztus is csak egy az utcai árusok közül. A festmény egy keserédes látomásos absztrakciót reprezentál, a nyers ösztönök által vezérelt vonalvezetéssel. Térey reflexióját is a szkeptikus alaphang határozza meg. A szöveg hangulata a festmény lelkiállapotához igazodik, noha Térey pesszimistább, mint Ensor. A szöveget (ambivalens) érzelmi telítettség, pontos ábrázolási technika és markáns, határozott dikció jellemzi, ellentétben azzal a tapasztalattal, amely a szerző kézírásából tükröződik. A pontszerű, kis betűs kézirat visszafogottságot, enigmatikusságot, szorongó magatartást sugall, olyan beállítódást, mely James Ensor attitűdjére volt jellemző.
A tizennyolc alkotói elgondolás mindegyike hozzájárul az Et Lettera – Képeket írni, szavakat rajzolni című program sikeréhez. Azt gondolom, a képzőművészet- és irodalompártoló közönség hálával tartozik azoknak a szakembereknek, kurátoroknak, alkotóknak, szerkesztőknek, munkatársaknak és támogató szerveknek, akik nélkül az együttműködés, a tárlat és az abból összeálló kiadvány és virtualizált kiállítás nem jöhetett volna létre. A Képeket írni, szavakat rajzolni című könyv a Déri Múzeum kiadásában jelent meg, csak ott szerezhető be, azonban a világhálón elérhető. A kötet olyan többfókuszú művészeti vállalkozás terméke, amelyet mindig jó érzéssel veszünk le a polcról, s belelapozva időutazhatunk, megismerhetünk és emlékezhetünk.
(Képeket írni, szavakat rajzolni. Szerkesztette: Áfra János, Süli-Zakar Szabolcs, Szoboszlai Lilla. Déri Múzeum, Debrecen, 2012)