Balázs Zoltán: pórázon vezet a hang, tájvers

Lapszám, szerző:

pórázon vezet a hang

 

1

 

Pórázon vezet a hang,

a vége torokban akad.

Lefetyeg az égbolt levesében –

fecseg ilyen régiesen a szó –

sosem új hanem mindig régi,

úszva ebben a lebegőben, és közben

gyalogvást forgolódik a test és benne a sejt,

az orrhegytől a lábujjhegyig.

 

Messze mondó mesével fecseg,

és kifog a kiadott hang a torokban.

Akad a szó és végződik minden

levegővételnél. A test odakint, a szó

meg az uvulán, függ.

Hang, lehelet ellenszegül.

A gondolat nem ép csak

parkolót keres egy ideg-

impulzus, de egy ideig el marad.

 

2

 

és végül mind ami tartalom,

a kívülre rekesztett vákuum,

előhalász a csepp ajkak mögül

egy újabb elragadó kis

csetlő mondatot:

 

Barátaim: Ne feledjétek,

aki szájba veszi a levegőt,

azzal beszél, és később

ugyanazt hallgatja.

 

tájvers

 

1

 

föld út, iszap és keserű nádak

tegnapig égő nyári bokrok,

mára megközelíthető tarlók,

patak, jobbról hídfutás,

fölötte madarak és látott

madarak nem hallott hangjai,

szitakötők hálós zörgetése,

napok kifogott napjai,

pocsolyában elnyugvó sötétek.

 

2

 

tág mező

szabad

horizontja

szabad vonalak

 

leülhetne itt a Kárpát-medence innen nézve nincsenek hegyek

 

tág mező           nyomott hegyek

szabad          nem szabad

horizontja           kizárólagosan

szabad vonalak           megkövülve

 

nyomott hegyek

nem szabad

kizárólagosan

megkövülve

 

lenni csak vízszintesen állva jó vertikálisnak lenni.