Megvolt neki mindene, de testrészei között az arányok úgy alakultak, mintha egy rendőrségi buta komputer keverte volna ki mozaikképül egy tétova szemtanú vallomása alapján. A végtelenségig szabályos gömböt alkotott a feje. Hosszú, seszínű haja seprű cirokjaként takarta széles vállát, mert csak egy műanyag pánttal fogatta át a két füle között. Vékony nyakából le és fel úgy folytatódott, mint egy gyerekrajz: karó és a rászúrt tök, aztán egy henger a tomporáig, ebből ered a végig egyenes és egyenletese vastag lába. Karjai valószínűtlenül rövidek, dereka szinte semmi. E futurista szoborhoz kellett kárpótlásul a negyvenkettes láb, hogy állhasson, sőt járhasson is rajta.
A középiskola első éveiben betudták a bakfis kor arányt bontó fejlődésének, így csak furcsállták, nem gondolták, hogy a természet provokálatlanul is támadhat. E külsőhöz meglehetősen nagy érzékenység társult. Ha környezetében valaki szépről vagy csúnyáról szólt, mindjárt magára értette. Igyekezett úgy alakítani a beszélgetést, hogy a szerinte jó tulajdonságairól és szép testrészeiről szó essék:
– Nézd meg a bőrömet! Nincs rajta egy pattanás sem. Ezt nem kell kenni, mégis egészséges, rugalmas, bársonyos; az én hajam sokkal hosszabb; jóval kisebb a szám; a szemem sötétebb kék, mint az övé – sorjázta tájanatómiai részeit.
Környezete nagy ívben kerülte az esztétikai szentenciákat a közelében, de ha külső ember pottyant e szűk körbe, akkor tett valami megjegyzést vagy mozdulatot, amelyből egyértelműen kiderült: ilyet még nem látott. Intelligenciájától függött, miként rejtette el tolakodó kíváncsiságát, amellyel általában kétfejű borjúhoz szokott közeledni az ember.
Az érettségi bankett már az elején elszomorította, hiszen ekkorra minden lány tudott valakit keríteni magának, nem egynek vőlegénye volt már; minden fiú hívott a vacsora utánra egy-egy csitrit – két pár alakult az osztályból is –, csak ő maradt egyedül, mint az ujjam. Ráadásul egy osztálytársának a vőlegényjelöltje kapatosan azt találta mondani, hogy ugyan nem szép, de van benne valami… visszataszító. Nem feléje fordulva ökörködött, de úgy intézte, hogy feltétlenül hallja.
Vigasztalhatatlan lett a lány. A wc-ben vörösre sírta a szemét. A többiek megsajnálták, és a legnépszerűbb fiút rábeszélték, kérje már fel táncolni. A megbántott lány közelében tánc alkalmával csak akkor volt legény a négy év alatt, ha ő is beállt a körbe “érintés nélkül” lötyögni.
– Megdumáltatok, de sokba fog ez nektek kerülni, mert ma még keveset ittam – nevetett Tomi. – Lássuk a medvét! – Erre a többiek hahotáztak. – Na, mikor hívjátok már Quasimodát? – Gyere Gizus! Hív Tomi meg a többiek! – unszolták a wc előszobájából kifelé tuszkolva a lányt.
– Csak ugrattok. Nem volt elég mára a sértésekből?! Hagyjatok békén! Megyek haza – durcáskodott Quasimoda, de azért engedte kivezetni magát a folyosóra.
– Ma mindenki mindenkivel táncol. Te sem maradhatsz ki a társaságból amiatt a tahó miatt. Ne törődj vele, hiszen részeg – győzködte a padtársa.
Így már könnyebb volt táncba vinni. Tomi fölállt a megterített asztaltól, bátorságot merített egy pohár konyakból, majd teátrális mozdulatokkal felkérte Quasimodát. A lemezlovas a lányok előzetes kérésére táncversenyt hirdetett, melynek díja egy üveg vodka és egy tíz másodpercig tartó nyilvános csók azzal a másneművel, akivel a győztes akarja.
Az amorf leány tudott táncolni annak ellenére, hogy nem sokat gyakorolhatta a négy év alatt a többiekkel. Otthon, egyedül módolta ki és gyakorolta a tv-ben látottak alapján. Ennek köszönhetően már az első lépések után sikerült Tomival összehangolódniuk. Attól kezdve csak a fiú tekintetét kereste, aki jobbára a mutatványuknak a környezetre gyakorolt hatását fürkészte az arcokon. Körülállták őket, tapssal adva nyomatékot a zene ritmusának és a mozdulatoknak. Gizus észre sem vette, hogy már csak egyedül járják. Tamásnak sem tűnt fel, sőt még figurákat is vitt a táncba. Akkor is lett volna esélyük a vodkára, csókra, ha mindenki járta volna, de a díjra kettejük közül csak a lány gondolt. Hátravetett, megingatott fején a haj a tehetetlenség törvényét követve hol betakarta arcát, hol fölfedte. Pirosodott és izzadt. Egy kis köteg haj az arcára és az ajkára tapadt, ami miatt többször megrántotta oldalra a fejét. Ruhája teste több pontján rátapadt a bőrére. Egy nedves göngyöleg volt az egész lány, azonban stabilan tartotta magát nagy cipőjében, amely a többiekétől eltérően lapos sarkú volt.
Amikor elhallgatott a zene, boldogan nézett körbe. Fél kézzel a haját igazgatta, másikkal a ruháját fejtette le a bőréről. Tamás is csak fújtatott, a többiek meg vastapssal skandálták: csó-kot aka-runk! A fiú mintha meg lett volna babonázva, a tollászkodó, mosolygó párjához lépett, és előírásszerűen megcsókolta. Visongott a publikum. Hárman is hoztak egy-egy üveg vodkát Tamásnak mondván, ennél sokkal többet ért a buli. A fiú bohókásan intett partnere felé, megosztva, áthárítva a dicsőséget, mint azt a hangversenyen vagy a cirkuszban teszik a szereplők. Az egyik üveget felbontva átnyújtotta Gizinek, de a lány nem ivott belőle, a fiú is csak egyet kortyintott, majd leült az asztalhoz és sörrel folytatta. A második üvegnél szólalt meg a mellette ülő Nellihez fordulva:
– Ugye jól csináltam.
– Túl jól. Azt hittem, engem csókolsz meg, nem azt a bányarémet. De ha neked az tetszik jobban, akkor tessék, szabad. Bizonyára nem utasít vissza – perelt a lány.
– Jobb lenne, ha nem volnának ilyen hülye ötleteitek, mint ez a tánc meg a csók, mert látod, nem tudok ellentmondani, teljesítem a parancsod.
– Úgy látom, nem is esett nehezedre. Új hús a terítéken – zsémbelt Nelli.
– Bolond vagy, csak éppen nem forogsz – nevetett a fiú kissé már bosszúsan.
– Forogtatok ti eleget – folytatta Nelli, de a fiú felállt, vitte magával a megkezdett üveg sört pohár nélkül. Kiment az előcsarnokba. Quasimoda cigarettázva a falhoz támasztott háttal hűsölt. Tamás feléje nyújtotta a sört. A lány ivott néhány apró kortyot, majd visszaadta. Szó nélkül tartotta a fiú szája elé a cigarettát. Tamás hosszan szívta. Közben megjelent Nelli is kényszeredett mosollyal az arcán, de villogott a szeme. Tamás ráfújta a füstöt, az üveget átadta Gizinek, és zsebre dugott kézzel a wc felé indult.
Nelli közel hajolt osztálytársához, amikor partnere már belépett a Férfiak feliratú ajtón:
– Mielőtt kikezdenél a fiúmmal, nézz a tükörbe! Kis hülye Quasimoda! – sziszegte visszafojtott indulattal.
– Nem is tudtam, hogy már a te fiúd. Az érettségi előtti délután Orsival láttam félreérthetetlen helyzetben a Tisza-parton – mondta Quasimoda kárörömmel a hangjában, kissé fölegyenesedve a fal mellett. A “hülye” szót mintha nem is hallotta volna.
– Hiába szaglászol Tomi után, tojik rád! – emelte meg hangját Nelli, még közelebb hajolva választott vetélytársához, mint az előbb. Mintha hájjal kenegették volna a csúnya lányt, úgy hatott rá az immár egyértelművé vált féltékenység. Soha nem érzett még ekkora hatalmat mások fölött. Mindig csak elszenvedni kényszerült a sértéseket, de most egy pillanatig ő van fölül, így lefaraghat valamit a soha be nem hozható hátrányából. Nem is gondolt hirtelen a fiúra, mert annál realistább volt, mintsem komolyan elhitt volna egy mákszemnyi esélyt is nála, mégis jólesett a helyzet magaslatán egy tüskét szúrni Nelli körme alá. Hogy teljes legyen öröme, az eddigieket meg is toldotta:
– Lehet, hogy hiába járok utána, mégis azt mondta, a buli után engem kísér haza.
A füllentést mindketten úgy élték meg, mintha igaz lett volna. Nelli semmit nem tudott mondani, Gizi kihúzta magát. Tomi ekkor jelent meg a folyosón. Hamar átlátta a helyzetet, és ügyet sem vetve a lányokra, bevonult a terembe. Nelli rögtön utána ment, Quasimoda pedig elindult a kijárat felé.