A nyelv a dolog elé siet
Maurice Blanchot – imitációk
A beszéd kristályszerkezetű vatta.
Nem szúnyogháló. Nem is raklap.
Bár tanulmányozhatjuk a kertet
a szavakból szőtt hálón át.
Átbújnak mindenen az ódák.
Az erdő a sűrűség élményére lesz „egy”.
Úgy támad fel, hogy rajta mész.
Minden lépés dolog s beszéd.
Törtrész felhő és Nap-ész.
Egy státer a Sturm und Drang darabja.
A nyelv a dolgot invitálja.
Ahelyett, hogy benne állna –
Már zöld állapotában learatja.
Együtt ebédelnek s fölidézik a múltat.
Ha ficánkolsz, konstrukcióként húzlak!
A képernyőn instant narratíva-bábok úsznak.
Egy kőgolyó sodorja el a Holdat.
A háttérzúgás egyre árnyaltabb.
A puding elfogyott, a tálat kinyaltad.
A lélek varratai
Heller Ágnesnek, gyorsan
Kezdetben volt a beszéd.
Minden baj belőle lett.
Az emberi mivolt elleni ész.
Majd a gázkamrás kezek.
Elsült a száj, mint az ész.
Kifolyt a tett.
S mintha a kétségbeesés
által születne műremek,
a papírt ellepték a legyek.
Majd a rettegésből kinőtt az est.
Nem bírt tovább sűrűsödni,
minden jellé vált, ami lett.
S ettől lenne a dolog telített?
Megértette, hogy a nyelv
kigondolja, – mi lesz?
De megint csak elszenvedi. Siet.