Jürg Amann
Tavaszi nap a télben
Világló horizont. Velencei fényár.
Hegyek egymásra tornyosult palotája.
Alóla, előtte, dombok közt s tó fölött,
csillámló ködcsíkok.
Fel-alá lengő füst hébe-hóba.
Barnák még a mezők.
Feketék és satnyák a fák még.
S akár Giacomettinél,
keresztül-kasul járnak
egymáson az árnyak.
Sápadt a napba tekintők arca.
Fáradt és petyhüdt bőr. Nyugodt szemek.
S még a gyerekek is mind csöndesek
Beat Brechbühl
Cigánylány
Csak egy éjszakára,
csak egy perzselő, hosszú éjszakára,
mikor csak az időt kell elfelednünk,
csak a viszontlátás ígéretét,
s csak a szerelmet letagadnunk.
Csak egy éjszakára,
egy nagytüzű, végtelen éjszakára,
mikor lelketlen istenül a pillanat,
s izzadva ösztön és vágy fürdőjében
sóvár örömmel szikrázik a szem,
és vállak hajlatában,
mellek boldog hullámaiban fuldoklik a nyelv,
majd el-elsüllyed csípőben, hasban,
s hirtelen alámerül
a szemérmetlenül finom combok tövére, belül.
Csak egy éjszakára, szép cigánylány,
egy lángoló, végesincs éjszakára.
Bólintasz. Kacagsz.
A holnap mába vész… és csak kettőnké a világ
ezen az éjszakán.
Csak a név, egy utca és egy házszám,
csak egy túlhevült nyár kisülése,
csak a mély emberiszony pislákol majd bennünk,
kilobbanásig.
Aztán utoljára rebben egymáshoz az ajkunk:
egyetlen hálacsókunk ez a világnak
– s indulunk. Indul a nap.
Erika Burkart
Egy gyönyörű júniusi napon
(An einem schönen Tag im Juni)
Együtt erősödhetne
már a nappallal
ez a sugaras szél
Fénytől csöpög
a még zsenge levél,
míg a felhőkkel kószálva
ama szférába jutok,
hol csak a múlandó
ragyog örökké,
s nem halok meg,
ahogy nem hal meg
a gyerekkor egyetlen
fénytelt levele sem
Ott, hol azt koszorúzzák a felhők,
nyílik egy gyönyörűbb tárlat,
s a barátaimra gondolok én:
szeretem mindük, s tudom,
néhányuk szeret engemet is.
Majd a zöldellő fényről mesélek nekik,
arról, hogy pihézett a kezemre,
s tartottam fogva a megfoghatatlant,
azért, hogy a pokoli sötét
kavargó szemcséi által
bolyhosodhassék.
Por száll fel,
parasztok takarítják be a szénát,
szél forgat levelet, lombot, egyszerre
egyedül maradok, elkápráztat a nemlét
fehérlő levelekkel.
Halálos egyedüllét zuhan rám:
meg fogok halni, s elfog az undor,
attól, hogy viaszló maszkommal
halálra rémítem
szeretteim.
Szikrázik a lomb,
nemsoká teljében lesz a zsenge idő.
Lúdbőrzőn kúszik az árnyam,
a fény mezsgyéjén
kuporogva melegszem,
Erika Burkart
A szerető
Lengén öltözve
futott a pirkadatban,
át a hangamezőn.
Kés a metsző hideg. Karját
magasba lendítve rohant,
fénnyel a háta mögött,
szemben a széllel.
Az üresen maradt szobában
égtek még mindig a csillagok.
Erika Burkart
Zöld karácsony
Varjak a mély ég boltozatán.
Verdesések; elszenesült rongyok
szanaszét, csipegetve madarak
csattognak, cserregnek újra
a fásult zöld ugaron.
Pásztor nincs a mezőn, üres az istálló,
felhőkké sűrültek
a szürke angyalok
Rőzsét gyűjt, fák törzséről
mohát kapar három vándor, s tüzet
imádni rönkökre gubbad.
Fúvásban hajlongnak a tisztás
vihar után is ép fenyőtornyai.
Lengve a mennyet méregetik.
S amit a magasban
a szél ércangyala hírel,
eljut férgekhez,
gyökerekhez:
Isten eltűnt a térben.
Keresik a föld emberei.
2000. december
Erika Burkart
Téli utak, reggelente
Bárka a templom a hóban.
Keresztek és varjak. Mintha önnön
sírunk mellett vonatoznánk.
Hidegek a hegyek. Meghitt a fülke.
Kint iszamos mezők sivársága.
Valami elmaradt. Valami jön.
Hideg-melegnek hívták a gyerekjátékot.
Sejtelmes kékjében a hónak
gonosz mostoha az alpesi bokrok
csontvázaira hömpölyödő köd.
Halál távlatai a hosszú szántalpnyomok,
Segantin felhőspiráljára emlékeztetnek:
elemi csomó mind, és kibogozhatatlan.
Hajdan, mondom én,
megnyugtatott
és hegyeket borított be a fehér.
Némaság körül. Borzong a havas,
égnek a lámpák;
túl az ablakon: félhomályban derengő
tükrök az arcok. Reggeledik.
Dieter Fringeli
Naponta
rózsa-ujjával
rám mutat a hajnal
kitör a felhők közül a nap
este a hold
legyűri a sötétet
szememmel
tartasz szemmel
szivemben
ver a szived
jótetteidnek
életem lett az ára
Christoph Geiser
A maradék
beleömlik a csendes-óceánba
a szóáradat
kinő a fű
az elvadult szavak fölött
szócsatában
hull el
a legutolsó szó
füstjelekkel
értekezünk.
Walter Gross
Decemberi reggel
Ilyen hosszú még nem volt a reggel.
Metsző, világos. Fa, tető, sövény
itt-ott sötétlett csak a hóban.
Ilyen csendes és tiszta
sosem volt, amióta
emlékszem.
Hóra tócsállik, véres jussáért
felvisított aztán a reggel.
Erdőn túl derengett még csak a nap
sápadt korongja,
félig-meddig megvilágítva,
ahogy fülénél, csülkénél fogva,
fejsze és kád közelébe húzzák a disznót.
Pontban kilenckor
láttam enni-inni a bölléreket.
Hogy lakomáztak!
Harsogó kedvük
mélyen elszomorított
Franz Hohler
Nagypéntek
Nekünk szól ez a köd
és a szomorkás hó is?
Tehetünk talán róla,
hogy közel kétezer éve Palesztinában
azzal az emberrel történt valami?
Nem volt ott egyikünk sem.
Lakásokat fűtünk,
lámpásokat gyújtunk csak,
és barátainkat hordjuk-visszük
a repülőterekre.
Maria Lutz-Gantenbein
1980 húsvétja Zürichben
Tényérodon
a kalács
utolsó morzsái…
Ólomnehéz ég
hull az ablakra
s üres székre
zuhan…
Hímestojások
fénylenek át
a hóviharon…
Rálel
a honvágy
szóra a nyelv
és mimózaillat
dől a szobába
Kurt Marti
Napnyugat
szép júdás
szíven üt
és tűnődni késztet
szomorúságod
most mikor szertelenül
ünnepli hanyatlását a nap
mi volt
az EGY árulása
a kiátkozó
egyházi TÖBBSÉG-hez
képest?!
Felidézlek
és halálos bánatod
megszégyenít
minket
Kurt Marti
Sola gratia
angyalt
kívánok mindazoknak
akik ok nélkül
egyedül
isten kegyelméből
mosolyognak
Gerhard Meier
Árnyalatokban
Akadnak még vásározók
marhakupecek
és mutatványosok
a kovácsok már kihalóban vannak
Falun még lobogóval
és zenekarral az élen
vonulnak a gyászmenetek
ha szatócsokat
vagy kovácsokat temetnek
s velük
napjuk is alászáll
és földjük
szétszóródik a szélben
A később születettek
szajkózzák még
az élet monológját
melyben a romokon
árnyalatokban
kirajzolódik a fény
Magdalena Vogel
Este
Sötét pillájú
mezők nyújtóznak
a mámoros esti ég alatt.
Olykor, ha csábító szavakat
suttog a csapodár szél,
föl-fölragyognak.
Habozik, majd futni kezd egy út
a dombok mögé,
melyek minden távlatnak
útjában állnak.
Hans Werthmüller
Chasseral
Tegnapi a hó
Ezerhatszáz méter magas
és jura kori redőzetű
a hegy
Születésedkor
felfoghatatlanul idős
halálodkor
felfoghatatlanul fiatal a Nap
Időtlen bennünk a remény:
ittlétünk
Itteni értelmét megtalálni